Horvátország
FUCHS SZERINT SEM FIX: Plenković az oltástagadók ostora, avagy büntethető-e a köztársasági elnök és a többi renitens?

A horvát kormány ülésén Andrej Plenković miniszterelnök megbízta az igazságügyi-, az egészségügyi-, valamint a belügyminisztert: vizsgálják meg a törvényes lehetőségét annak, hogy a jövőben miként büntessék az oltásellenes viselkedést, lett légyen az verbális szinten, vagy éppen a válságtörzs intézkedéseinek be nem tartása terén. Andrej Plenkovićot az dühítette fel, hogy egynéhány polgármester is szembeszállt a kormány intézkedéseivel.
Lábra kapott a fejetlenség
Az oltásellenesek esetleges megbüntetése elsősorban azért merült fel, mert egyes állami tisztségviselők, mint például Stipe Petrina és Miro Bulj makarskai és sinji polgármester bejelentette, hogy nem tartja tiszteletben a válságtörzs oltási bizonylatokkal kapcsolatos intézkedéseit, azaz a hozzájuk tartozó „közigazgatási egységekben” nem követelik meg a bizonylatok felmutatását az intézményekben.
A „dádá” elvileg Zoran Milanović köztársasági elnökre is vonatkozna, aki ugyancsak közölte, hogy a köztársasági elnök hivatala nem követeli meg az oltási bizonylatokat az alkalmazottaktól.
– A halottak száma meghaladja a 10.000-ret, prioritásaink teljesen megváltoztak, hogy egyesek két év után is gúnyt űznek belőlünk, miután felvették az oltást, és védelmet szereztek. Ez nem jöhet számításba. Elvárom a törvények módosítását, és a büntető intézkedések bevezetését azok ellen, akik úgy képzelik, hogy nagyon okosak
– mondta Plenković, mert megelégelte már a fejetlenséget, és a kormányintézkedések elleni nyilvános zúgolódást.
Valami lesz, de még nem tudni, hogy mi
A kormányülés után Radovan Fuchs oktatásügyi miniszter, Ivan Malenica igazságügyi miniszter, valamint Josip Alardović munkaügyi és szociális védelmi miniszter járult az újságírók elé.
Ez érdekes fejlemény, lévén, hogy ez idáig hasonló helyzetekben általában Vili Beroš egészségügyi miniszter és Davor Božinović belügyminiszter volt kénytelen eltűrni a média képviselőinek a faragatlanság határát nem egyszer átlépő érdeklődését, bár ezt sokan másképp ítélik meg.
A miniszterelnök részéről egyértelműen taktikai húzás volt hogy a „második vonalas” minisztereket küldte a tűzvonalba, miután mind Beroš, mind Božinović a járvány kezdete óta állja a közvélemény kíváncsi vagy éppenséggel kevésbé kíváncsi érdeklődését, ezért éppen ideje volt némi pihenőt engedélyezni számukra, továbbá az sem árt, ha a közvélemény megismeri a többi miniszter nevét is.
Jelenleg az országban akkora nyugtalanság uralkodik az oltási bizonylatok bevezetésével kapcsolatban, hogy a parlamenti többséget alkotó pártok a rendelkezésükre álló idő 80 százalékát fordították ennek a kérdésnek a megtárgyalására a parlamentben.
Milanovićon, Petrinán és Buljon felül a Most (Híd) is igyekszik hasznot húzni a helyzetből, miután bejelentették, hogy népszavazást kezdeményeznek az oltási bizonylatokkal kapcsolatban.
Nota bene, Horvátországban a népszavazás kezdeményezése amolyan politikai folklórnak számít, amit a lúzerek vetnek be időről-időre, lásd legutóbb a szuverenisták az euro elutasítására irányuló kezdeményezést, ami csúfosan meghiúsult. Szóval nem nagyon kell komolyan venni.
Fuchs szerint sem fix
Visszatérve a sajtótájékoztatóra, nem sok konkrétumot tudtunk meg. Ez nem is csoda, hiszen objektíve, a jelenlegi törvényes előírások nem teszik lehetővé a büntetések bevezetését az oltási bizonylatok ellen lázítókkal szemben.
Az elképzelések mindenesetre arra utalnak, hogy az elkövetkezőkben nem csak az oltási bizonylatokat, illetve a covid-teszteket ellenző személyeket szankcionálnák valamilyen módon, hanem az álhírek terjesztőit is.
Radovan Fuchs oktatásügyi miniszter szavaiból ugyanakkor azt is ki lehetett venni, hogy a kormány nem szeretné túlfeszíteni a húrt valamilyen drákói intézkedésekkel. Fuchs így többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy az iskolákban kisebb problémáktól eltekintve, tiszteletben tartják a válságtörzs intézkedéseit.
Azon kis számú tanügyi alkalmazott esetében, akik ellenszegültek az oltási bizonylatok, illetve a friss covid-tesztek felmutatására vonatkozó kötelezettségnek, a miniszter nem tartja szükségesnek szigorú büntetések kirovását.
– Azt remélem, hogy ezek az emberek észhez térnek, és hogy a jövőben nem mutatkoznak fogékonyak olyan egyének mesterkedése iránt, akik olcsó politikai poénokat igyekeznek szerezni a polgárok egészségének kárára
– mondta Fuchs, így tehát még az sem fix, hogy büntetnek-e egyáltalán, ami a jelenlegi helyzetet figyelve, még inkább megosztaná az országot.

Horvátország
Atyaisten! Nincs krumpli!

A krumpli, amit alantasabb elmék burgonyának neveznek, hogy ilyen módon is megkülönböztessék magukat tőlünk, parasztoktól, Horvátországban is egyike az alapélelmiszereknek. A tengerparton jellegzetesen főtten adják, mángolddal (lásd blitva, Beta vulgaris var. cicla). Likában szinte mást sem esznek, sülve-főve, jellegzetes delikátesz a pola, ami jól megmosott, felébe vágott krumplit jelent, amit némi zsiradékkal kemencében, sütőben sütnek barna-pirosra. Az ország kontinentális részén ismerik a krumplis tésztákat is, amiből mindenféle mennyei gombócot, vagy akár sufnúdlit gyártanak, vagy zsemlegombócot. Ez utóbbi megfelelő vadas mártással nejem szakértői véleménye szerint akár egytálételnek is megteszi, kell a fenének a hús hozzá. A gyerekek pomfri néven fogyasztják a hasábburgonyát, azzal az undok ketchupnak nevezett vegyszerrel, amit Magyarországon valami miatt kecsöpnek hívnak. (Dettó ugyanaz a misztérium, mint a dönhill, a Dunhill nevezetű finom ánglius cigaretta esetében. Emlékezetes Novák Laci esete a pesti trafikos nénivel, aki miután kért egy danhillt, szigorúan rendre lett utasítva, hogy talán dönhillt kér az úr? Laci erre meggondolta magát és inkább egy mörlbörőt kért…)
A tavalyi nagy szárazság megkésett következménye
Szóval, a helyzet az, hogy Horvátországban kifogytak a krumpliból, a kereskedelmi láncok egyiptomi, ciprusi importtal igyekeznek orvosolni a helyzetet, de importból sincs elég.
A Poslovni dnevnik is felfigyelt a válságra, és az egyik legnagyobb termelőnél, a muraközi Belica helységben székelő Damir Mesarićnál érdeklődött a helyzet után.
Mesarić úr elmondása szerint a mostani krumplihiány részint a magasabb üzemanyag- és vegyszerárakkal kapcsolatos, egyre erősebb vegyszerek kellenek, amiért egyre kevesebb termelő akar burgonyát termeszteni. Egyúttal a változó klíma nyomán a kultúrát sújtó betegségek száma is növekszik, és ez egész Európára nézve igaz.
– Évek óta figyelmeztetünk a dömpingárakra, merthogy ez végül a termelők számának csökkenéséhez vezet, és most éppen ez történt
– mondta Mesarić. Ehhez hozzá kell számítani, hogy a tavalyi nagy szárazság következtében a hozam a megszokottnak csupán 50-60 százaléka volt.

KRUMPLISZEDÉSI EMLÉK: Damir Mesarić egy korábbi krumpliszedés alkalmával (Forrás: Twitter)
Mindazonáltal, a helyzet 15 napon belül rendeződik, mert megkezdik a krumpli szedését a Muraközben és Isztriában is, úgy hogy nemcsak belföldi fogyasztásra, hanem az idegenforgalmi szezonra is jut elegendő.
A horvát nagytermelő ugyanakkor egy érdekes mozzanatra is felhívta a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a kereskedelmi láncok nemegyszer dömpingáron beszerzett importja miatt a horvátországi termelőknek külföldön kellett értékesíteni a krumplijukat, leginkább Magyarországon és Szlovéniában.
Ha elővesszük az 1×1-et, csak egy valamit vonhatunk le a történetből: az élelmiszerárak további növekedése várható.
Zoki Bond hozta a formáját
A horvát köztársasági elnök, aki a napokban azzal botránkoztatta meg a kormánypárti politikusokat, hogy tüntetőleg nem vett részt az Államiság Napjának megünneplésén (május 30-a, a hivatalos indoklás szerint ezt a napot az első demokratikusan megválasztott többpárti parlament 1990-es első ülésszakának emlékére ünneplik, amely fordulópont volt Horvátország történetében, mert a volt Jugoszláviától történő függetlenedésének kezdetét jelentette), szerdán (május 31-én) ismét nagyot rúgott a horvát-ukrán örökbarátságba.

Kapcsolódó cikk
UKRAJNA ELLENSÉGE LETT: Feketelistára tette a horvát elnököt az ukrán szélsőséges Mirotvorec Központ
Zoran Milanović Zágráb város díjának átadási ünnepségén állt mikrofonok és kamerák elé: a mondókáját pedig azzal kezdte, hogy Plenković miniszterelnök, ahelyett hogy rajta kéri számon, miért nem vett részt az Államiság napjának megünneplésén, inkább azokat büntesse meg, akik Zágráb központjában nem tettek eleget törvényes kötelezettségüknek, és nem lobogózták fel az épületeket.
Miután erre valaki oldalról bekiabált, hogy dicsőség Horvátországnak, dicsőség Ukrajnának, Zoki Bond vett egy mély lélegzetet, és kifejtette, hogy éppen ez az amit nem szeretne hallani, ugyanis a Szláva Ukrájini ugyanolyan jellegű jelmondat, mint a horvát Za Dom spremni!
– Ez Nyugat-Ukrajna legradikálisabb sovinisztáinak a kiáltása, akik együttműködtek a nácikkal, és zsidók, lengyelek ezreit ölték meg… Ezt nem akarom hallani Horvátországban. Az, hogy néhány vezető rákattant, nem érdekel. Találjanak ki más üdvözlési módot. Távolítsák el Oroszországot és Ukrajnát a társalgási etikettből
– jelentette ki a mi drága Zoki Bondunk, aki megjegyezte még, hogy Kijev messze van, Moszkva meg még messzebb.
Most az egyszer Milanović egy fontos dolgot mondott, és teljes mértékben igaza van, mert Sztepan Andrijovics Bandera körülbelül annyira számít „nemzeti hősnek”, mint Szálasi Ferenc, vagy mint Vidkun Abraham Lauritz Jonssøn Quisling.
-
English4 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerbia7 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát
-
Koszovó1 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szlovákia2 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt