Egyesült Államok
UTÓLAGOS MEGHÍVÓ: Az Egyesült Államok felülbírálta önmagát, és meghívta Szerbiát & Koszovót a demokráciacsúcsra

Szerbia meghívást kapott az amerikai elnök által kezdeményezett demokrácia-csúcstalálkozóra. A meghívó néhány nappal azután érkezett, hogy az Egyesült Államok belgrádi nagykövete hivatalosan is közölte, hogy Szerbiával más módon keresik az együttműködést, ami jó alkalmat kínált a szerbiai ellenzéknek arra, hogy bírálatokkal illesse a kormányt. Közben kiderült, hogy Joseph Biden a korábban szintén kihagyott Koszovót is meghívta az online világtalálkozóra, amelyet december 9-én és 10-én tartanak több mint 100 + 2 ország részvételével.
Jó hír, de „nincs ok eufóriára”
Az amerikai nagykövet napokkal ezelőtt azzal magyarázkodott Belgrádban, hogy nem tudják meghívni az összes partnerünket a konferenciára.
Megjegyzendő, hogy miután online értekezletről van szó, annak költségei nyilván nem rúgnak az egekbe, tehát inkább politikai szimpátia vagy unszimpátia lehet az ügy hátterében.
Anthony F. Godfrey akkor még hozzátette: az Egyesült Államok viszont elkötelezett amellett, hogy „más módon” folytassa az együttműködést Szerbiával a demokrácia előmozdítsa és megerősítése érdekében. Ennek módját vagy módozatait azonban nem részletezte.
A bejelentést megelőzően járt Washingtonban Dragan Đilas, a szerb ellenzéki Szabadság és Igazság(osság) Pártjának (Stranka slobode i pravde, SSP) vezetője, aki tájékoztatta az amerikai kormányzatot a szerbiai demokráciáról alkotott ellenzéki véleményekről.
A Szabadság és Igazság(osság) Pártjának elnöke egyúttal elhárította a „rosszindulatú feltételezéseket”, amelyek szerint azért utazott a tengeren túlra, hogy amerikai segítséget kérjen.
Szerbia utólagos meghívásával kapcsolatban a belgrádi amerikai nagykövetség szóvivője most azt kommunikálta, hogy „örömmel fogadják a hírt, miszerint Szerbia részt vesz a csúcstalálkozón”
– Az Egyesült Államok nagyra értékeli partnerségét Szerbiával, és örömmel fogadja az ország részvételét a csúcstalálkozón, amely lehetőséget biztosít Szerbia számára, hogy megerősítse elkötelezettségét az EU-csatlakozással kapcsolatos reformok mellett, az Egyesült Államok és partnerei számára pedig lehetővé teszi, hogy kifejezzék eltökéltségüket a demokrácia megerősítése mellett belföldön és nemzetközi értelemben egyaránt
– mondta a belgrádi nagykövetség szóvivője diplomáciai „bikkfanyelven” nyilatkozva.
Az amerikai bejelentést Ana Brnabić szerb miniszterelnök arra használta fel, hogy a bírálatokért visszavágva most ő verje el a port a szerbiai ellenzéki politikusokon és a „szomszédos rosszakarókon”, akik „demokratikus deficittel” vádolták meg a kormányzatot a demokráciacsúcsról történt lemaradás ürügyén.
– Aleksandar Vučić köztársasági elnök online vesz részt a konferencián. Meghívást kaptunk, ami jól mutatja mennyire értelmetlenek és képmutatók az itthonról és a régióból érkező kritikák
– nyilatkozta Brnabić, aki szerint Szerbia meghívása a demokráciacsúcsra jó hír, de „nincs ok eufóriára”.
Most egyformán mértek
Közben félhivatalos forrásból származó hírek szerint Biden amerikai elnök Koszovót is meghívta az általa szervezett decemberi demokráciacsúcsra.
Az Amerika Hangja (VOA) szerbiai és koszovói kiadványa számolt be Koszovó meghívásáról, amely körül még van némi bizonytalanság, mivel az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője nem volt hajlandó megerősíteni a Szabad Európa Rádió számára az ezzel kapcsolatos hírt, mondván, hogy ilyen információkat nem hoznak nyilvánosságra.
A hét elején Koszovó vezető pártjai egymást hibáztatták a meghívás elmaradása miatt, miután a Politico hírportál közzétette azon 100 ország listáját, amelyeket meghívtak a többek között Koszovót is kizáró csúcstalálkozóra.
A Politico által nyilvánosságra hozott eredeti listán nem szerepeltek a nyugat-balkáni országok, Koszovó, Szerbia és Bosznia- Hercegovina, de Magyarország sem.

Bosznia
ERŐDEMONSTRÁCIÓ: Az USA stratégiai bombázókkal gyakorlatozik a boszniai légtérben

Felrázta a boszniai szerb politikai elitet az USA szarajevói nagykövetségének azon közleménye, amely szerint a holnapi napon két stratégiai bombázó gyakorlatozik a bosznia-hercegovinai légtérben. A kilencvenes években a Jugoszláv Néphadsereg ellen is bevetett típus megjelenését az USA külügyi vezetése vélhetően erődemonstrációnak szánja a nyugat-balkáni térségben egyre fokozódó feszültség csökkentésére. Kérdés azonban, hogy a B-1B bombázók megjelenése nem lesz-e olaj a (soha nem) szunnyadó parázsra.
Amerikai erődemonstráció
A szarajevói lakosok körében futótűzként terjedt a helyi média egyes felületein megjelent hír, hogy a holnapi napon, azaz május 30-án az amerikai légierő két B-1B Lancer típusú stratégiai nehézbombázója hajt végre alacsony átrepülést a boszniai főváros és más települések légterében.
Az USA szarajevói nagykövetségének közleménye alapján az átrepülés egy gyakorlat keretében valósul meg, amelyben az amerikai légierő és a boszniai hadsereg működik közre.
A gyakorlat célja egyes manőverek végrehajtásán túl, hogy demonstrálják a két ország hadereje közti tartós és stabil együttműködést.
A nyíltan vállalt politikai célzat pedig az, hogy az USA ez úton is kifejezze: „továbbra is kiáll Bosznia-Hercegovina szuverenitása, területi integritása és multietnikai karaktere mellett.”
James Hecker tábornok, az amerikailégierő európai és afrikai egységeinek parancsnoka elmondta, hogy a közös gyakorlattal az amerikai fél és a boszniai haderő együttesen kíván hozzájárulni a nyugat-balkáni térség békéjének és biztonságának megőrzéséhez.
A végrehajtandó manőverek kapcsán annyi vált ismertté, hogy az USA Bosznia-Hercegovinában állomásozó speciális alakulata működik majd együtt a boszniai szárazföldi erőkkel.
Ennek a légi támogatásában vesz részt a két stratégiai bombázóból álló kötelék. Az amerikai gépek a brit királyi légierő Fairfordban lévő bázisáról érkeznek. A gyakorlat pedig Tuzla környékén kerül végrehajtásra, azonban a két gép lényegében egész Bosznia-Hercegovina felett köröz majd, így indokolt volt felhívni a lakosság figyelmét az alacsonyan szálló monstrumokra.

Nem is egy, hanem kettő jön belőle (Forrás: Twitter)
Az egyenként 23 tonnányi bombateher hordozására alkalmas gépek berepülése amiatt került a boszniai közbeszéd középpontjába, mert az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége a fentieken túl azt is jelezte: a gyakorlat azt szolgálja, hogy „az USA képes legyen kellően rövid idő alatt beavatkozni a régióban, amennyiben az a béke és biztonság fenntartása miatt indokolt lenne.”
A gépek kapcsán pedig jelezték, hogy „azok nagy mennyiségben képesek bármely ellenséggel szemben bevetni precíziós és más hagyományos robbanófejeket.”
Az amerikai külügy bekeményít
A géppár átrepülésével kapcsolatban irdatlan mennyiségű elmélet született a boszniai közírók tollából. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a gyakorlat mindenképpen erődemonstráció az USA részéről, amivel azt akarja az amerikai külügyi vezetés artikulálni a régió vezetői felé, hogy
- lehet irdatlan sok kínai hitelt felvenni, ahogy azt tette a korábbi években Montenegró,
- lehet hintapolitikát színlelni, mint Aleksandar Vučić szerbiai elnök,
- lehet Moszkvába utazni, mint a múlt héten Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke,
- lehet rendőri akciókkal nemzetiségi összetűzést provokálni, mint pár napja Albin Kurti koszovói miniszterelnök,
az USA azonban az egyetlen nagyhatalom jelenleg, amely a hagyományos diplomáciai és gazdasági eszközökön túl, katonai erővel is meg tud jelenni a nyugat-balkáni régióban.
Az amerikai vezetés pedig ezt meg is teszi, ha kell.
A katonai gyakorlat vélhetően amiatt kerül Bosznia-Hercegovinában megtartásra, mert a NATO-hoz való csatlakozás kérdése komolyan megosztja ugyan a társadalmat, a hadsereg azonban már megkezdte a felkészülési folyamatot, így be lehetett vonni egy közös gyakorlatba.
Bármilyen katonapolitikai indok is áll a most megrendezett gyakorlat mögött, annyi biztosan kijelenthető, hogy az USA szarajevói nagykövetsége nem véletlenül kürtölte világgá a legnépszerűbb boszniai internetes hírportálok által a közös gyakorlatot.
Ennek pedig az állhat a hátterében, hogy az elhúzódó ukrajnai háború miatt a washingtoni külügy egyre inkább elvárná a nyugat-balkáni szövetségesektől, hogy egységesen álljanak ki az amerikai külpolitikai álláspont mellett, és haladjanak az USA és az EU által kijelölt úton.
Ezzel szemben a valóság az, hogy Koszovóban a helyzet egyre feszültebb, a boszniai politikai viszonyokban is egyfajta látszat egyetértés uralkodik a felszínen a januárban megalakult koalíciós kormány munkája kapcsán, a felszín alatt azonban a napi politikai döntések folyamatos gyanakvás mellett születnek meg.
De a parázsló balkáni konfliktusok mellett nem felejthetjük el, hogy folyamatosan napirenden van a görög-török szembenállás a török részről egyre nyilvánvalóbb területi igényekkel, és ezen a mostani törökországi választások nem változtattak.
A balkáni sort bezárva Bulgária, Észak-Macedónia, valamint Montenegró politikai stabilitása és gazdasági helyzete sem egy „geopolitikai matyóhímzés”.
Mindez vélhetően elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy az amerikai vezetés, látva a balkáni arcvonalban az elmúlt 25 évben leharcolódott diplomatáinak a tehetetlenségét, arra vetemedett, hogy stratégiai bombázók átrepülésével kommunikálja a politikai realitást a kereteket folyamatosan feszegetni próbáló helyi vezetőknek.
Összecsaptak a szerbek a gyakorlat miatt
A boszniai szerb politikai kurzus tagjai közül a szebb napokat megért, ellenzéki Demokratikus Fejlődés Platformjának (Platform Demokratskog Progresa, PDP) alelnöke, Igor Crnadak kísérelte meg politikai haszonszerzésre felhasználni a gépek érkezését.
Crnadak a Milorad Dodik vezette Független Szociáldemokraták (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) koalíciós partnerének számító Egyesült Szerbség (Ujedinjena Srpska, US) elnökébe, Nenad Stevandićba szállt először bele, aki a boszniai szerb törvényhozás házelnöke.
Crnadak a házelnökhöz intézett kérdései között szerepelt ugyanis, hogy miért nem tudott a boszniai szerb vezetés az amerikai légierő tervezett manővereiről?

RÖGTÖN INDULNAK: A B-1B a fairfordi reptéren (Forrás: Twitter)
Stevandić sajátosan válaszolt Crnadak kérdésére, amikor megjegyezte, hogy a két amerikai gép átrepülésének ténye már korábban is ismert volt számára, és amiatt jön két repülő, hogy „az egyik ráijesszen a szerbekre, a másik meg megörvedeztesse őket”.
Az amerikai légierő megjelenése kapcsán kifejtett elmés választ Crnadak a magyarral leginkább a „felszínes fecsegés” fogalmára lefordítható boszniai szleng „tuc-muc” jelzővel illette, majd indulatosan kifejtette, hogy a boszniai államelnökségnek kellett engedélyezni egy ilyen gyakorlatot, ergo a szerb államelnökségi tag pozícióját betöltő Željka Cvijanović is megszavazta azt.
A kérdéses gépek kapcsán pedig Crnadak kijelentette, hogy ezek ahhoz a típushoz tartoznak, amellyel a NATO a volt Jugoszláviát, illetve annak főleg szerb részét bombázta a kilencvenes években.
Crnadak Cvijanović szerepének kidomborításával közvetetten arra akarta felhívni a boszniai szerb szavazók figyelmét, hogy a szerb elnökségi tag annak ellenére kellett, hogy megszavazza a NATO gyakorlatot, hogy az őt a tagjai között tudó SNSD élesen ellenzi Bosznia-Hercegovina NATO csatlakozását.
Végül Crnadak azzal a felvetéssel akarta Stevandićot is belerángatni a boszniai szerbeket komolyan megmozgató témába, hogy talán ő maga is hozzájárult a legutóbbi moszkvai útja során az amerikai bombázók boszniai átrepüléséhez.
Az eset kapcsán érdemes felidézni, hogy a nyíltan oroszpárti politikát folytató Stevandić idén február 22-én utazott a boszniai szerb törvényhozás vezetőjeként hivatalos látogatásra Oroszországba, ahol az állami Duma vezetőivel tárgyalt.
Crnadakot és a boszniai szerb ellenzék vezetőit amiatt érdekli kiemelten a moszkvai út, mert az ott történtekről Stevandić csak röviden és homályosan nyilatkozott.
A Crnadak által kora délután adott interjú „nagyot ment” a helyi médiában, így az SNSD válaszára sem kellett sokat várni.
Željka Cvijanović a Crnadak által tett kijelentést, miszerint megszavazta a gépek berepülését, hazugságnak minősítette, majd közölte, hogy az ügyben nem a boszniai Államelnökség döntött, és ő maga nem is tudott arról, hogy ilyen gyakorlatra kerül sor.
Crnadakot pedig felszólította a vádaskodása kapcsán, hogy legközelebb tájékozódjon alaposabban, mielőtt valótlan kijelentéseket tesz.
Végül jelezte, hogy ő maga az államelnökség tagjaként, illetve más pozícióban sem adna engedélyt egy NATO-hadgyakorlat megtartására.
Főleg azok után, hogy a főnök, Milorad Dodik boszniai szerb elnök a belgrádi nagygyűlésen Oroszország éltetésével zárta a beszédét.
-
Szerbia6 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát
-
English3 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerbia6 nap telt el azóta
VÁLTÁS: A Kisfarkas váltja a Nagyfarkast a Szerb Haladó Párt élén
-
Bosznia4 nap telt el azóta
ERŐDEMONSTRÁCIÓ: Az USA stratégiai bombázókkal gyakorlatozik a boszniai légtérben