Járvány
AZ UTOLSÓ OLTATLAN: A montenegrói miniszterelnök továbbra sem oltatja be magát, pedig ő a vírus ellen küzdő stáb elnöke
Zdravko Krivokapić montenegrói miniszterelnök közölte, nem kívánja felvenni a koronavírus elleni védőoltást, mert elegendő antitest van a szervezetében. A nikšići televízió által közzétett hivatalos közegészségügyi jelentés szerint Krivokapićnak több mint 283 antitestet mutattak ki a vérében.
Nem mutat példát
Krivokapić ezzel kapcsolatban egy sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: nem tudja, hogy mitől, de folyamatosan nő az antitestek száma a szervezetében, ám amint száz alá esik, beoltatja magát.
A montenegrói kormányfő az egyetlen európai vezető, aki elutasítja a vakcinát. A térség többi országában a miniszterelnökök már tavaly december és az idei év márciusa között megkapták a koronavírus elleni védőoltást.
A Covid-19 elleni védőoltások beadása február 20-án kezdődött meg Montenegróban, a tömeges immunizálásnak azonban csak május 4-én láttak neki.
Krivokapić miniszterelnök, aki egyben a koronavírus ellen küzdelem kormánytanácsának elnöke is, akkor azt mondta, hogy nem menekül a vakcina elől.
Az egyetlen oltatlan európai miniszterelnök tavaly novemberben azt nyilatkozta, hogy a koronavírust lábon vészelte át, és ez csak akkor tudatosodott benne, amikor elvégeztette az ellenanyagtesztet.
Július végén megkérdezték tőle, hogy példamutatás gyanánt felveszi-e az oltást. Krivokapić már akkor úgy nyilatkozott, hogy mielőtt elindulna az oltópontra, elvégezteti a PCR-tesztet.
Marija Backović, a párizsi Pasteur Intézet kutatója – aki a montenegrói fővárosban született – erre reagálva kifejtette, hogy nem létezik “szükséges antitestszám, így “elfogadhatatlanul alacsony” antitestszint sincs.
– Lehetetlen meghatározni a covid-betegség ellen védő antitestek szintjét. Arról nem is beszélve, hogy az antitestek szintje szubjektív paraméter, és semmi köze ahhoz, hogy újrafertőződhetünk-e (tünetmentesen), és fertőzhetünk-e másokat
– írta akkor a Pasteur Intézet kutatója a Twitteren,
Backović megjegyezte, hogy a különböző tesztek egyébként is különböző számokat eredményeznek, és mivel ezzel kapcsolatban nincs elfogadott norma, az ilyen hozzáállás “enyhén szólva is” veszélyes, a párizsi intézetnek pedig az az álláspontja, hogy azoknak is fel kell venniük az oltást, akik már átestek a betegségen.
Horvátország
OMICRON: Horvátországban növekszik az új koronás megbetegedések száma
Előbb a szárazság, majd a háború és végül az árak növekedése – mindez hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus háttérbe szoruljon a horvát médiában, de nem csak ott, hanem egész Európában, a viccesebb kedvűek szerint “Putyin egy csapásra kiirtotta a vírust”. Egy újabb oltásra egyelőre szinte senki nem gondol, miközben csak Horvátországban már majdnem félmillió vakcinát kellett kidobni, mert lejárt a szavatosságuk.
Új koronás megbetegedések
A strandok tele vannak, a szezon jobb, mint eddig bármikor Horvátországban, ezért senki sem szívesen beszél arról, hogy a vírus netalán visszatér, pedig csütörtökök már 1148 új megbetegedést regisztráltak az egész Horvátországban.
– Ez többszörös növekedés az előző hetekhez képest, ami az Omicron-törzs két újabb alfajának, a B4-es és a B5-ös térhódítását jelenti
– nyilatkozta a Horvát Közegészségügyi Intézet epidemiológusa Iva Pem Novosel a Nova televízió esti híradójának nyilatkozva.
A legfrissebb adatok szerint az összes horvát teszt egyharmada pozitív, a legtöbb megbetegedést Split- Dalmácia megyében és a fővárosban, Zágrábban jegyezték fel, a kórházakban viszont egyelőre nyugalom van.
– Nem észleljük, hogy különösebben megnövekedett volna a betegek száma, naponta egy-két beteg érkezik, főleg idős emberek, akik más nyavalyákkal is küzdenek
– monda el a már előbb említett televíziónak Bruno Baršić, a zágrábi Dubrava kórház orvosa.
A horvát miniszterelnök arra számít, hogy a horvát közegészségügyi intézet őszre újabb vakcina beadatását javasolja majd az ország lakosságának, amely a korábbiakban sem nagyon csipkedte magát, amikor az oltás felvételérő volt szó.
Spliti vírus
A spliti Slobodna Dalmcija is foglalkozik a koronavírusos esetek számának növekedésével, aminek az az apropója, hogy éppen Split- Dalmácia megyében a legtöbb a megbetegedettek száma, a csütörtökön tesztelt 614 személy közül 304 esetben mutatták ki a vírus jelenlétét. Jelenleg 15 személyt ápolnak kórházban, egy nő pedig belehalt a szövődményekbe.
A fenti adatok azt jelentik, hogy majdnem minden második teszt esetében észlelték a vírus jelenlétét, és azt is fontos megemlíteni, hogy az új megbetegedések majdnem kétharmada sűrűn lakott környezetben, vagyis Splitben történt.
A Slobodna egy másik cikkében arra emlékeztet, hogy a B4-e és a B5-ös a rendkívül fertőző omikron legújabb alváltozata, és a jellegzetességei alapján akár azt is feltételezni lehet, hogy újabb hullámot okozhat, amely során a betegség súlyosabb lefolyású is lehet.
Zlatko Trobonjača, a fiumei egyetem immunológusa szerint a Covid-19 megbetegedés ellen a legjobb módszer továbbra is a vakcina felvétele, megfogalmazása szerint ez azonban Horvátországban stagnál, naponta csak két-három ember adatja be magának az oltás.
Az elkövetkező időben újabb hétmillió vakcina érkezik Horvátországba, miközben már 354 ezer adag oltóanyagot meg kellett semmisíteni a szavatosság lejárása miatt, és további 1,3 millió vakcinára ugyanez a sors vár, hasonló okokból kifolyólag.
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is