Connect with us

Koszovó

SZERB SZAVAK: A koszovói miniszterelnök szerbül jelentette ki, hogy „valakinek” szüksége van az incidensekre

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

kurti szerbul
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Albin Kurti koszovói kormányfő szerbül válaszolt az egyik vezető belgrádi televízió kérdésre, és úgy nyilatkozott, hogy a koszovói rendőrség különleges alakulatai védik a koszovói határrendőrség tagjait, akik a jarinjei és brnjaki átkelőnél teljesítenek szolgálatot az odavezető utakat lezáró szerbektől. Közben a Tanjug szerb hírügynökség diplomáciai forrásokból úgy értesült: az Európai Unió erőfeszítéseket tesz arra, hogy Brüsszelben tárgyalóasztalhoz ültesse a koszovói miniszterelnököt és a szerb államfőt, aki jelenleg éppen Budapesten tartózkodik.

Kurti szerbül beszélt

Albin Kurti szerbül válaszolt a belgrádi Prva TV kérdésére, és úgy fogalmazott, hogy a koszovói kormány döntése, valamint a bevezetett intézkedések soha sem irányultak senki ellen sem, és nem is ezzel a céllal jöttek létre.

– Mi mozgásszabaságot szeretnénk, és úgy véljük, hogy erről Brüsszelben kell megbeszélést folytatni, ami iránt nagyon nyíltak és érdekeltek vagyunk

– jelentette ki a koszovói miniszterelnök, aki szerint Pristina ezzel kapcsolatban kifejtette készségét Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek és Miroslav Lajčák különleges képviselőnek.

– Ugyanakkor úgy tűnik, hogy erre nincs meg a készség Belgrád részéről. Ha figyelemmel kísérik annak a módját, ahogy szerb elnök erről beszél, akkor láthatják, hogy valakinek szüksége van az incidensekre

– jegyezte meg a koszovói miniszterelnök, amire a szerb elnök Budapestről válaszolt, szintén szerbül, mivel ezt albánul akkor sem igen tenné meg, ha netalán tudna azon a nyelven.

Vučić szerbül beszélt

Aleksandar Vučić rámutatott, hogy Albin Kurti „eladja a ködöt”, vagyis valótlanságokat állít annak érdekében, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét.

A brüsszeli tárgyalásokra való felszólításokkal kapcsolatban a szerb elnök azt mondta, hogy Pristinának vissza kell állítania a szeptember 20-a előtti állapotokat, és csak azt követően lehet leülni tárgyalni.

– Értik, hogy miről beszél? Ezt azoknak az embereknek meséli, akik nem járatosak a kérdésben, vagyis árulja ködöt. Láttam én már életemben mindenféle kóklereket, kilométerekről felismerem őket. Ugyanakkor azt mondja, hogy visszavonja az intézkedéseket, ha Szerbia elismeri a független Koszovót

– jelentette ki Aleksandar Vučić, aki szerint tehát Albin Kurti minden lépésének ez a célja.

A szerb elnök Milorad Dodik boszniai szerb vezető társaságában felkereste a budapesti Szent György szerb templomot, este pedig Orbán Viktor miniszterelnök vendége volt a negyedik demográfiai csúcstalálkozó alkalmából tartott ünnepi vacsorán.

[metaslider id=”25302″] ___________________
Képek forrása: Instagram

Koszovó

KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske

Közzététel:

a megjelenés dátuma

kecske 2
EGÉSZEN PONTOSAN: Plusz egy kecske menyasszonyi fátyollal (Forrás: Twitter)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

A koszovói elnök az európai politikai közösség Chisinauban tartott csúcstalálkozóján kijelentette, hogy Szerbia és a bűnözői struktúrák felelősek az erőszak eszkalációjáért. Vjosa Osmani az előbbi mondatból azt a számára logikus következtetést vonta le, hogy Szerbiának nincs helye sem a moldovai csúcson, sem a nemzetek európai közösségében. A szerbek közben a leposavići Lulzim Hetemi polgármesterről neveztek el egy kecskét, illetve egy „kecskemenyasszonyt” biztosítottak számára.

A szerbiai hatóságok bűnözőkkel barátkoznak?

Osmani a belgrádi Danasnak nyilatkozva azt mondta, hogy az észak-koszovói bűnszervezetek tagjai nemzetközi körözés alatt állnak, és a szerb hatóságok nagyon szoros kapcsolatokat ápolnak velük.

Osmani ehhez kapcsolódóan leszögezte, hogy Szerbia nem tartozik az európai közösséghez, mert Oroszország szatellitje.

– Azért vagyok itt, hogy a partnereim támogatását kérjem ennek a trendnek a leküzdéséhez, és annak a megelőzéséhez, amit ez kivált

– mondta a koszovói elnök, aki segítséget szeretne kérni a hazája északi részében működő bűnözői csoportok elleni harchoz, mert véleménye szerint ezek a csoportok destabilizálják az országot.

Osmani hozzátette, hogy nem tervez találkozót Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és ragaszkodik a megállapodások végrehajtásához.

Az újságírók megkérdezték a csúcstalálkozón szintén részt vevő szerb elnököt is, hogy találkozik-e valakivel a koszovóiak közül, Aleksandar úgy tett mintha nem tudná, hogy ki képviseli Koszovót a konferencián.

A szerb ellenzéki Danas hírportál ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a résztvevők kilétét előre közölték a szervezők, ráadásul Osmanit, nem sokkal Vučić előtt fogadta Maia Sandu moldovai államfő.

Osmani kikosarazta Vučićot

A szerb elnökben később tudatosulhatott, hogy Koszovót ki képviseli a konferencián, miután Xavier Bethel luxemburgi miniszterelnöknek nem sikerült összehoznia a szerb államfő és a koszovói elnök találkozóját.

– Valószínűleg hallotta már, hogy Xavier Bethel éppen ezt a kérdést vetette fel a beszélgetésünk során. Szeretett volna kapcsolatot teremteni köztünk és a pristinai hatóságok között, de Vjosa Osmani nem akart találkozni velünk

– mondta Vučić, aki szerint Osmani közölte Bethellel, hogy szervezzenek kétoldalú csúcstalálkozót Brüsszelben, arra majd Kurti elmegy és beszélget a szerb elnökkel.

– Én vele szerettem volna beszélni. Mi mindig és mindenkivel beszélni akarunk, mert párbeszédre van szükség

– bizonygatta a jóindulatát a szerb elnök és értetlenkedve tette fel a kérdést, hogy mi a baj a párbeszéddel, mi a baj a kompromisszumokkal?

Rasszizmus vagy állatkínzás?

A koszovói szerbek közben az albánok elleni, egyelőre politikai harcba bevontak egy kecskét is, amelynek a hátára piros festékkel írták fel a leposavići „3%-os polgármester”, Lulzim Hetemi nevét, a vezetéknevét a kecske egyik, a keresztnevét pedig a másik oldalára.

A kecskét a KFOR által őrzött polgármesteri hivatal elé vezeték, ahol jóadag pékárúval látták el, amit az állat jóízűen falatozni kezdett.

A slusszpoén persze az, hogy a kecskére egy menyasszonyi fátylat is tettek, ami elég erős utalás bizonyos zoofil tevékenységre.

Akinek kétségei lennének a fenti állítás felől, annak segít a zenei aláfestés, amely Halid Muslimović Nevjesta (Menyasszony) című dalának egy részlete, ahol éppen az hangzik el, hogy „jön a menyasszony, és olyan szép, mint a királylány”. (Az egész dal itt hallgatható meg.

Az interneten terjedő videóhoz egy kommentelő azt írta, hogy „a szerb rezsim által irányított szélsőségesek a rasszizmus és az állatkínzás csúnya kombinációját mutatták be Észak-Koszovóban”.

Ehhez valaki rögtön csatolta a brit Mirror egyik 2017-es cikkét, amely szerint a beteg britek Szerbiába utaznak, hogy akár 60 fontért kutyákkal szexeljenek az ottani állatbordélyokban. Ennek a részleteit itt most nem fejtenénk ki.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava