Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

Gazdaság

ÍGY DÜBÖRÖG SZERBIA: Mire elég a szerb átlagbér, avagy a legkisebb vásárlóerővel Európa élén

E1F 35BWEAELj F removebg preview

Olvasási idő: 3 perc

 
A jövő év elejéig a szerbiai átlagbér eléri a 610 eurót, a szavatolt minimálbér pedig az év vége előtt meghaladja a 35 ezer dinárt (105 ezer forint) – jelentette be nemrégiben Aleksandar Vučić szerb államfő az egyik helyi televízió műsorában. A szerb elnök szinte minden nyilvános szereplés alkalmával – amiből van bőven – megemlíti az éppen aktuális mutatókat, amelyek a béremelésekre és a nyugdíjak növekedésére vonatkoznak. Azt viszont sosem részletezi, hogy a nagy garral meghirdetett „jólét” valójában mit is jelent a hétköznapokban: mire is elég, vagy nem elég a sokszor túlórával vagy plusz munkával megkeresett pénz.

Jól vagy rosszul élnek Szerbiában?

Jelenleg Szerbiában a minimálbér 32 ezer dinár (96 E forint). Ezzel szemben az áprilisi fogyasztói kosár értéke, vagyis a létminimum közel 39 ezer dinár (120 ezer forint).

A statisztikusok szerint egy szerb átlagpolgárnak ugyanakkor csaknem 75 ezer dinárra (226 ezer forint) van szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a valós megélhetési költségeket.

Az elemzők a paragraf.rs oldalon közölték, hogy ehhez képest áprilisban az átlagbér 65 ezer dinár (196 ezer forint) volt Szerbiában.

NÖVEKEDÉS VAGY HANYATLÁS? A privát cégeknek nincs pénzük a megemelt minimálbérre, avagy a halálos csapás

Csupán három olyan község van, ahol a januártól áprilisig, vagyis a  vizsgált időszakban ennél magasabb átlagjövedelmet mutattak ki: Belgrádban 80 ezer dinár (241 ezer forint) volt az átlagos havi kereset, Újvidéken 74 ezer dinár (223 ezer froint) dinár, Pancsován pedig 66 ezer dinár (199 ezer forint).

Az ország minden más településén az átlagbér alatt zárják a hónapot az emberek.

A 75 ezer dináros valós megélhetési költségek biztosításához 1,17 átlagfizetésre lenne szükség.

Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy kiderítsük: a jelenlegi szerbiai éhbér/átlagbér, vagyis a 65 ezer dinár meghaladja ugyan 39 ezer dináros létminimumot, viszont nem éri el a valós megélhetési költségeket.

Az Aleksandar Vučić által beharangozott, jövő évi növeléssel sem javul a helyzet, hiszen az ígért 35 ezer dináros minimálbér jelentősen a megélhetési költségek alatt marad, amelyek addigra bizonyára érzékelhetően emelkednek.

Szakadék a valóság és a hivatalos között

Hivatalos adatok szerint Szerbiában egy hónap alatt (márciusról áprilisra) 1,1%-kal emelkedett a napi rendszereséggel használt termékek és szolgáltatások ára.

rectangulartrue100.10.02

kis festett kabatok222kis festett kabatok

A tavaly decemberi árakhoz képest 2,6%-os inflációt mértek, a múlt év áprilisához képest viszont hivatalosan 2,8%-os áremelkedést vallanak be.

A szerbiai statisztikai hivatal adatai szerint idén a legnagyobb mértékben az élelmiszer drágult: csak márciusban 2,6%-os áremelkedést észleltek a legtöbbet vásárolt termékek esetében.

A ruházatra ugyanakkor 1,7%-kal, a szállítási költségek 1%-kal, kikapcsolódásra és “kulturális termékekre” viszont 0,2%-kal voltak kénytelenek többet költeni a lakosok. ÍGY DÜBÖRÖG SZERBIA: Mire elég a szerb átlagbér, avagy a legkisebb vásárlóerővel Európa élén

Emellett növekedett a lakbér, emelkedtek a közüzemi díjak és az üzemanyag ára is, drágultak az alkoholos és dohánytermékek, de többet kell költeni bútorra, és a lakhatás fenntartására is. A vendéglátóhelyek és a hotelek esetében 0,1% drágulást jegyzett az illetékes hivatal, vagyis ekkora a bevallott infláció.

Ezzel szemben az átlagpolgár azt tapasztalja, hogy míg a karácsonyi pulykához 100-110 dinárért vásárolt étolajat, addig a nyári rostélyozásokhoz már 170-180 dinárt kell fizetni érte.

Ha február óta rendszeresen utánaszámol a villany árának, elképedve tapasztalja, hogy az csaknem 8%-kal nőtt.


Elsején a banki elszámolások is általában meglepetéseket tartogatnak, hiszen a pénzintézetek szolgáltatástól függően 15-60%-kal többet fizettetnek meg ügyfeleikkel.

A töltőállamosokon keserűen állapítja meg az ember, hogy a tavaly év végi árzuhanást követően jelenleg a benzin és a dízel is többe kerül, mint a járvány előtt.

Mindemellett idéntől a megnövelt ingatlanadón felül harácsot kell fizetni a kutak, a melléképületek és a medencék után.

Az uniós csatlakozás érdekében meghozott törvénymódosításokat a dohányosok is megsínylették, hiszen a jövedéki adó folyamatos növekedése miatt megdrágult a cigaretta.

A legrosszabbul mégis azok jártak, akik idén kezdtek építkezni. Az építőanyagok ára ugyanis az egekbe szökött: jelenleg 80-100%-os drágulást jegyeznek hivatalosan, de a forgalmazók egyes termékeknél, például a tégla esetében, 300%-os növekedésről is beszámolnak.

Legkisebb vásárlóerővel Európa élén

Az elmúlt időszak statisztikai adatait fenntartásokkal kell kezelni, mert a világjárvány olyan mértékű változásokat okozott, amelyek jelentősen befolyásolják a lakosság életét

– állítja Vojislav Stanković agrogazdasági elemző, aki szerint a vásárlóerő annak ellenére zuhant, hogy az államvezetés többször is támogatta a gyártókat és a forgalmazókat.

Jelenleg azok közé az országok közé tartozunk Európában, amelyekben a legalacsonyabb szinten van a fogyasztás. Év eleje óta szinte minden megdrágult

– vélte a szakember.

Az államfő szerint ugyanakkor Szerbia jó úton halad afelé, hogy utolérje az uniós országok életszínvonalát.

Vučić folyamatosan hangsúlyozza, hogy az idei évi gazdasági növekedés 7%-os lehet, ami (szerinte) ismét a legmagasabb lesz Európában. Nagy sikerként emlegeti azt is, hogy az év első felében több mint 18%-kal nőtt a külföldi befektetések mértéke az országban. Ezt pedig már csak a második negyedévi 15%-os gazdasági növekedés szárnyalja túl.

Ezeket mondogatja rendszeresen Vučić, aki egy év eleji nyilatkozataiban arról beszélt, hogy 2025-re 900 eurós fizetések lesznek Szerbiában. A kérdés már csak az, hogy négy év múlva mennyibe kerül majd egy liter étolaj?

Napi hírlevél




Lektor nélkül dolgozunk. Ha helyesírási hibát találsz, akkor jelöld ki a szót az egérrel, majd egyszerre nyomd le a következő két billentyűt: Ctrl+Enter. Köszönjük, hogy segítesz jobbá tenni a BALK-ot!



VÁLSÁGOS: Szerbiai gyerekekkel teli busz borult fel Bulgáriában
Leszaladt az autópályáról, és felborult egy szerbiai autóbusz Bulgáriában, Stara Zagora közelében. Az autóbusszal 11 felnőtt és 38 gyermek utazott, ...
Bővebben…
ÚJ ÉBREDÉS SZERBIÁBAN: A szélsőjobb az emberek egzisztenciális félelmeiből profitál
A migránsok európai inváziója, a világjárvány és az ukrajnai háború a szélsőjobbnak kedvez, amely a Facebookról és a Twitterről történt ...
Bővebben…
GYANÚ: Orosz ellenzékit hallgattak le Belgrádban, akit később Moszkvában csuktak le
A szerb belügyminiszter visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint orosz ellenzékieket hallgattak le Belgrádban. Aleksandar Vulin úgy ítéltek meg, hogy ...
Bővebben…
DRÁMAI NÖVEKEDÉS: Szerbia tavaly 1,3 milliárd dollárért rendelt fegyvereket, főleg Oroszországtól
Egy balkáni biztonsági portál szerint Szerbia tavaly 1 milliárd 318 millió dollár értékben szerződött fegyverek és katonai felszerelések beszerzésére. Ez ...
Bővebben…
FONTOS AZ IDŐZÍTÉS: Fegyverrel rontana a belgrádi melegfelvonulásra a bánáti szerb püspök
Nikanor bánáti szerb püspök nyilvános prédikációjában mássága és horvát felmenői miatt szidalmazta Ana Brnabić szerb miniszterelnököt, szüleit mészárosoknak nevezte, és ...
Bővebben…
ELVEK: Szerbiának nem kellenek orosz bázisok, és Vučić nem nyaralna soha a horvát tengerparton
Megint és újfent és ismét háborús témákkal hozakodott elő szerb elnök a Prva televíziónak adott interjújában. Ennek során kijelentette, hogy ...
Bővebben…
TÖMEGGYILKOSSÁG: Legalább 10 embert ölt meg egy ámokfutó Montenegróban
A tragédia Montenegró ősi fővárosában, Cetinjeben történt, ahol délután egy 34 éves férfi vadászkarabéllyal, más források szerint pisztollyal lövöldözött a ...
Bővebben…
UMIČEVIĆ VISSZACSINÁLNÁ: Jasminko az INA államosításáról álmodik
Ha véletlenül gyakorló hívő lennék, most nyilván Szt. Ferenchez, az újságírók védőszentjéhez fohászkodnék, annak reményében, hogy megment a hülyeségektől, de ...
Bővebben…
Kokó és Mari, Vodkesz és Raki elment a háborúba (sex & drugs & rockandroll)
Olyan nagyon sokat nem kellett arra várni, hogy az ukrán fronton szembenálló felek droghasználattal kezdjék vádolni egymást. Érdekes, kicsit olyan ...
Bővebben…

Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: