Connect with us

Ellenzék

ELLENZÉKI BÍRÁLAT: Akkor lesz értelme az amerikai nagykövet belgrádi tartózkodásának, ha otthon szerb éttermet nyit

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

 
Dragan Đilas szerb ellenzéki vezető szerint akkor lesz bármi értelme Anthony Godfrey amerikai nagykövet belgrádi tartózkodásának, ha hazatérését követően szerb éttermet nyit valahol az Egyesült Államokban. A szerbiai Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetője egy tévéműsorban arról is beszélt, hogy nem csak a kormányt kell leváltani Szerbiában, hanem a rendszert is meg kell reformálni.

Etno étterem

Dragan Đilas a Nova S televízióban úgy vélte, hogy Amerikának a demokrácia hazájának kellene lennie, és ezért az amerikai nagykövet egyes szavait hallva az ember „nem hisz a fülének”.


– Anthony Godfrey megbízatásának csak akkor lesz bármi értelme, ha mandátumának lejártával hazatér, és szerb éttermet nyit valahol Amerikában, miután Szerbiában jóformán csak a kulináris élévezetek feltárásával és Aleksandar Vučićtyal foglalkozott


– mondta a Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetője.

Đilas hozzátette, hogy Godfrey a Szerb Haladó Párt mellett tett nyilatkozataival híresült el, miközben például nem ítélte el a brutális rendőrségi fellépéseket a kormányellenes tüntetéseken.

Az ellenzéki vezető meggyőződése szerint a Szerb Haladó Párt nem szerzi meg a szavazók támogatásának a többéségét a következő parlamenti választásokon, amelyek a jövő év tavaszán várhatók, ha tiszteségesek lesznek a választási feltételek.

– A szerb emberek már nem akarják a jelenlegi kormányt, mert látják, hogy mit művel. Van valaki, aki elhiszi, hogy az emberek nem látják, hogy mi történik, és hogy nem értik, hogy az ország adóssága a kétszeresére növekedett, hogy öt év múlva 50 milliárd lesz, amit a gyerekeinknek kell törleszteniük?


– tette fel a kérdést Đilas, nem részletezve az adósság pénznemét.

Újabb rendszerváltás

Az ellenzéki vezető szerint az emberek azzal is tisztában vannak, hogy a mostanában legnagyobb bűnözőként emlegetett Veljko Belivuk (Bajkeverő Velja, Velja Nevolja) a jelenlegi kormányzat kreatúrája, miután korábban felmentették egy gyilkosság elkövetése alól, pedig a DNS-ét megtalálták a bűncselekmény elkövetésekor használt gépkocsin, valamint a helyszínen.

– Ki engedte szabadon? Ez a kormány. Ki rendelte az igazságügyi szakértőnek, hogy minősítse tévedésnek a bizonyítékot, és írja azt, hogy hiba történt, és a DNS nem Belivuktól származik?

– vetette fel Dragan Đilas. EZZELNZÉKI BÍRÁLAT: Akkor lesz értelme az amerikai nagykövet belgrádi tartózkodásának, ha otthon szerb éttermet nyit

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Belivukot a belügyminisztérium volt államtitkára, Diana Hrkalović, vagy valaki más engedte-e szabadon, az ellenzéki vezető a következőket mondta:

– Szerbiában mindenről egy ember dönt.


Đilas szerint az sem tisztázott, hogy ki építette a fel a „horror házának” számító épületet, és hogy ki rendelte el az odavezető aszfaltos út megépítését.

A jelenlegi kormányzattal lepaktálni nem kívánó ellenzéki erőkről szólva Đilas úgy nyilatkozott, hogy sok kérdésben egységesek, például abban is, hogy nem csak a jelenlegi a kormányt kell leváltani, hanem a rendszert is át kell alakítani.

A fehéroroszországi eseményekkel kapcsolatban Dragan Đilas arra emlékeztetett, hogy Aljakszandr Lukasenka államfőt két évvel ezelőtt a legnagyobb állami tisztességadással fogadták Belgrádban, és a szerbiai parlamentben arról beszélhetett, hogy a hazájában tartott választások a legdemokratikusabbak voltak.

– Szerbia még nem jutott el odáig, hogy repülőgépeket kényszerítsenek leszállásra a másképp gondolkodók letartóztatása érdekében, de sok minden másban Fehéroroszország szintjén vagyunk

– jelentette ki a Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetője.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap