Bosznia
MARKOS HUMANITÁRIUSOK: Ezt a finom úriemberekből álló csoportot támogatja Oroszország

Egy oroszpárti, humanitáriusnak mondott boszniai csoportot terepjáróval ajándékozott meg a szarajevói orosz nagykövetség, miután a helyi lapok kiderítették, a szervezet vezetőjének meglehetősen foltos múltja van.
Különleges segítők
Oroszország feliratú fekete egyenruhát viselnek, katonai menetoszlopban közlekednek az utcákon, nincsenek bejegyezve civil szervezetként, a szóvivőjük nem hajlandó szóba állni a médiumokkal, kapcsolatban állnak a szerb szélsőjobboldali nacionalistákkal, a vezetőjüket pedig több alkalommal ítélték már börtönbüntetésre – ezek a fő jellemzői az észak-boszniai Lončari településen működő Szent György segélyszervezetnek.
A főnök, Srdjan Letić, aki ugyancsak igyekszik elkerülni a médiumok figyelmét, sok mindet kipróbált, hogy rács mögé kerülhessen, s már le is töltött több mint négy évet különféle börtönökben. 2007-ben pénzhamisítás és illegális fegyverkereskedelem miatt ült, 2012-ben pedig azért csukták a fočai fegyházba, mert többször is szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves kislánnyal. Most is nyomoznak után, most éppen súlyos testi sértés van a rovásán, így lehet, hogy ismét kivonják őt a forgalomból.
A Szent György társaságról a közelmúltban a Balkáni Vizsgáló Hálózat boszniai csoportja a BIRN BiH közölt hosszú elemzést és arról is beszámolt, hogy a rejtőzködő életet élő szegélyszervezet tagjai kapcsolatot tartanak a szerb szélsőjobboldali nacionalista félkatonai szervezetekkel, például Srpska Čast (Szerb Tisztesség) nevű tömörüléssel: a segélyszervezetiek jelvénye kísértetiesen hasonlít a nacionalistákéra, és a közösségi oldalak elemzése után az is kiderült, hogy a két szervezet tagjai ismerik, illetve követik egymást.
A Szerbiában is jelen lévő Srpska Častról pedig annyit tudni, hogy a csoport tagjainak egy részét Oroszországban képezték ki, s ez követően ők vettek részt a boszniai szerb entitás, a Szerb Köztársaság legismertebb nacionalista politikusát – a jelenleg a boszniai szövetségi állam háromfős elnökségének élén álló – Milorad Dodikot védelmező különleges alakulat felkészítésében.
Dafke ajándék
Miután a BIRN közzétette tanulmányát, a szarajevói orosz nagykövetség egy terepjárót ajándékozott a Szent György szervezetnek, s amikor az aktivisták megköszönték a járművet, arról is beszámoltak, hogy korábban egy kisbuszt is kaptak a diplomáciai képvielettől.
– Ez egy újabb szerény ajándék volt csoportunknak, annak bizonyítéka, hogy értékelik a munkánkat és a kitartásunkat. Külön köszönet Oroszország Anyácskának és Igor Kalabuhov nagykövet úrnak
– írták a humanitárius aktivisták, akik több éves munkájuk során állítólag már vagy hetven segélyakciót bonyolítottak le.
A csoport szerint az ajándék különösen fontos volt már csak azért is, mert a szervezetet a „kiállhatatlan újságírók” sértő szavakkal illették.
Európai jelenség
A boszniai szerb nacionalistáknak nyújtott orosz segítség egyáltalán nem ellentétes a hivatalos moszkvai politikával, Oroszország Közép- és Nyugat- Európában is gyakran támogat fél- vagy egészen fasiszta szervezeteket: Magyarországon például a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű csoport tartott fenn kapcsolatot orosz diplomatákkal, mindaddig, amíg a szervezet alapítója és vezetője, Győrkös István 2018-ban le nem lőtte Bőnyben a letartóztatására érkező rendőrök egyikét.
A szalonképesebb szélsőjobb pártokkal is jó viszonyban van Moszkva: a francia Marine Le Pen egy orosz kapcsolatokkal rendelkező banktól kapott hitelt, s több jel utal arra, hogy az olasz Északi Liga is komoly támogatást kap Moszkvától. Néhány évvel ezelőtt az is kiderült, hogy a német Alternatíva Németországnak (AfD) vezetői is orosz pénzen utaztak Moszkvába, ahol magas rangú politikusokkal is találkoztak.
A szélsőjobb támogatását egyféleképpen lehet magyarázni: Moszkva ezzel is gyengíteni kívánja az ellenfélként, vagy legalábbis komoly vetélytársként számon tartott Európai Uniót, illetve a „fő ellenséget”, a NATO-t.
Ugyancsak cél – és ez a balkáni aktivitás másik magyarázata – az euróatlanti integrációs szervezetek további bővítésének a megakadályozása vagy legalábbis fékezése: miután az egykori Jugoszlávia több tagköztársasága már bekerült az unióba és az észak-atlanti szövetségbe, Moszkva legalább azt meg kívánja akadályozni, hogy a fontos szövetséges Szerbia, illetve a súlyos belpolitikai gondokkal küszködő Bosznia is közelebb kerüljön a Nyugathoz.
A nacionalizmus felszítása, illetve a területi követelések életben tartása pedig kiváló eszköz arra, hogy lelassítsák vele az integráció folyamatát.

- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Törékeny Galamb & Kövér Varangy a Manóba’ (Coyoacán – Budapest – Belgrád 2025)
- Bosznia6 nap telt el azóta
A boszniai képviselőház nem szavazta meg a külügyminiszter leváltását
- Magyarország4 nap telt el azóta
Szijjártó szerint Oroszország regionális realitás
- Szerbia6 nap telt el azóta
DEKLARÁCIÓ: Már autonómia sem jár Vajdaságnak?