Connect with us

Migráció

RONGÁLÁS: Szemtanúk szerint egy migráns letörte az egyik keresztet egy nemrég felavatott belgrádi emlékműről

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

RONGÁLÁS: Szemtanúk szerint egy migráns letörte az egyik keresztet egy nemrég felavatott belgrádi emlékműről
Cikk meghallgatása


Egy afgán férfi letörte az egyik kereszt egy részét a Nemanja István (Stefan Nemanja) szerb uralkodónak január 27-én nagy pompával állított belgrádi emlékműről. Egy szerb hírportál szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az elkövető egy migráns volt.

Az eset szombaton délután négy óra körül történt. Egy szemtanú elmondta a belgrádi Telegraf hírportálnak, hogy a férfi először körbejárta az emlékművet, majd letörte az egyik kereszt egy darabját.

– Láttuk, hogy megpróbált letörni valamit. Többen is voltak a környéken, amikor letépte a kereszt egy részét. Valaki azonnal rákiáltott, hogy “Mit csinálsz?”, amire ő azt mondta, hogy “I’m sorry”. Két fiatalember elindult felé, amire ő menekülni kezdett

– mondta egy lány, aki a helyszínen tartózkodott.

Időközben a belügyminisztérium megerősítette, hogy a Száva téren meggyalázták a Nemanja Istvánnak szentelt emlékművet.

A rendőrség néhány órával később megtalálta és őrizetbe vette azt a 28 éves afganisztáni állampolgárt, aki a rongálást végrehajtotta.

A férfinál kis mennyiségű marihuánát és hasisnak tűnő anyagot találtak, amelyet lefoglaltak.

A rendőrség megállapította, hogy a férfit már korábban kiutasították az országból, de ő a megszabott idő alatt ennek nem tett eleget.

A 28 éves afgán férfit őrizetbe vették, és a szabálysértési eljárás megindításának kérelmével együtt átadják az illetékes bíróságnak.

A hivatalos rendőrségi közlemény az elkövetővel kapcsolatban nem használta a “migráns” kifejezést.
________________________
Forrás: internet, MUP RS

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!