Connect with us

Szerbia

Amerikába kerültek a Szerbiában begyűjtött revolverek
Szerb fegyverek rejtélyes útja a rendőrségi raktáraktól az amerikai fegyverboltokig

Szerbiai rendőrségi raktárakból származó, Zastava-revolverek jelentek meg az amerikai fegyverpiacon, miközben hivatalos exportjuk nem szerepel az állami nyilvántartásokban. A BIRN oknyomozó hírportál vizsgálata szerint a fegyverek útja egy olyan jogilag rendezetlen rendszerre világít rá, amely szerint rendezetlen a belügyminisztérium fegyverértékesítési gyakorlata, és súlyos kérdéseket vet fel

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Megsemmisítésre szánt szerb revolverek az amerikai piacon
Megsemmisítésre szánt szerb revolverek az amerikai piacon, valaki biztos keresett rajtuk (Forrás: Screenshot)
Cikk meghallgatása

Egy szerbiai oknyomozó portál feltárta, hogy 2024 októbere óta több szállítmányban jelentős számú, régi Zastava-gyártmányú revolver jelent meg az amerikai piacon, jól látható szerb rendőrségi jelölésekkel ellátva. A BIRN szerint ennek a fegyvertípusnak a hivatalos exportja nem dokumentált, miután a törvény nem határozza meg, milyen feltételek mellett adhatja el a belügyminisztérium (MUP) az állampolgároktól lefoglalt fegyvereket, ami szürke zónát teremt a lehetséges korrupció számára.

A YouTube-on mutatták be őket

A fegyverkultusz talán az Egyesült Államokban a legerősebb a világon, és ennek lelkes hívei a „Classic Firearms” fegyverbolt YouTube-csatornájának bloggerei is, akik több mint 1,6 millió követővel rendelkeznek. Bemutatóikban tanácsokat adnak pisztolyok hangtompítóival kapcsolatban, különböző kalibereket hasonlítanak össze, és a világ számos országában – köztük Szerbiában – gyártott fegyvereket kínálnak eladásra.


A BIRN újságíróinak figyelmét azonban különösen felkeltette egy 2024. október 16-án közzétett videó. A felvétel elején három blogger – Kay, Aaron és Matt – a stúdió helyett egy raktárban jelent meg, hogy a nézők előtt ládákat bontson fel, amelyek több mint harminc éve, a kragujevaci Zastavában gyártott M83-as típusú revolverekkel voltak tele.

„Csak azt szerettük volna, ha belenéztek a ládákba, hogy lássátok, mire számíthattok, és milyen állapotban vannak” – mondta lelkesen Aaron az első láda felnyitásakor.

A bloggerek ezeket a revolvereket a Zastava „felesleges készleteiként” mutatták be, a BIRN azonban a fegyvereken található jelölések, a ládák feliratai és a fegyvereken végrehajtott módosítások elemzése alapján arra jutott, hogy ezek a revolverek valószínűleg civil fegyverek voltak, amelyeket az állampolgárok adtak le, vagy tőlük foglaltak le különböző akciók során – akár korábban, akár a 2023 májusában Belgrádban, Dubonában és Malo Orašjében történt tömeges tragédia után, amelyek során összesen 18 ember vesztette életét.

Az egyik ládán cirill betűkkel jól olvasható a „megsemmisítésre szánt fegyver” felirat, a pisztolyokon pedig papírcímkék maradtak „MUP” (szerb belügyminisztérium rövidítése) felirattal, valamint a feltételezett korábbi tulajdonosok neveivel és ügyiratszámaival. Ezeknek a régi revolvereknek a jelentős része civil használatban volt, amit az is bizonyít, hogy sok irányzékot módosítottak – ez a rendőrségnél tiltott –, vagy hogy a markolatokat egyedi megrendelésre, sorozatgyártáson kívül készítették. Némelyiken a Crvena Zvezda labdarúgóklub címere vagy faragott kétfejű sas is látható.

Az egyik revolver  markolatán Szerbia, a másikén pedig a Crvena Zvezda címere látható

Az egyik revolver markolatán Szerbia, a másikén pedig a Crvena Zvezda címere látható (Screenshot)

A BIRN a YouTube-on számos hasonló videót talált különböző youtuberektől, akik bemutatják – sőt, egyesek el is adják – ezeket a régi Zastava M83-as revolvereket. Az átlagár darabonként 250–350 dollár között mozog, míg a különlegesebb példányok akár 750 dollárba is kerülhetnek.

Az egyik vezető regionális szervezet, amely a kézi lőfegyverekkel foglalkozik, a BIRN kérdésére – miszerint ilyen jelölésekkel ellátott fegyvereket lehetett-e legálisan exportálni – így válaszolt: „Amit biztosan mondhatunk, hogy nem lenne értelme ilyen módon megjelölni a fegyvereket, ha legálisan értékesítenék őket.”

Szürke zóna: a rendőrségi fegyverek exportja

A BIRN által bevont fegyverszakértők, valamint jelenlegi és volt rendőrök segítségével készült részletes elemzés arra is rámutatott, hogy ezeket a fegyvereket potenciálisan jogellenesen exportálták az Egyesült Államokba.

A fegyverexportot szabályozó törvény nem tiltja, hogy a szerb belügyminisztérium feleslegessé vált vagy éppen lefoglalt fegyvereket értékesítsen, a szakértők szerint azonban ez szürke zóna, mivel sem a rendőrségről, sem a fegyverekről és lőszerekről szóló törvény nem rendelkezik arról, milyen feltételek mellett teheti ezt meg, de nem léteznek pontos végrehajtási rendeletek sem.

Milan Dumanović nyugalmazott rendőr a BIRN-nek elmondta, hogy a MUP ezt általában egy körlevéllel („depeša”) oldja meg, amely előírja: hogy ha egy évvel a lefoglalást követően a fegyver használható és nem megsemmisítésre szánt, akkor a MUP árverésen értékesítheti fegyverkereskedelmi engedéllyel rendelkező – magán- vagy állami – cégeknek.

„A MUP-ban mindent körlevelekkel intéznek, a rendőrök már viccelődnek is, hogy a depeša a fő jogforrás, és nem az alkotmány vagy a rendőrségi törvény. A körlevelek naponta érkeznek, és végrehajtják őket, még akkor is, ha nincsenek összhangban a törvénnyel” – mondta Dumanović a BIRN-nek.

A szerb belügyminisztérium ugyanakkor elutasította a BIRN közérdekű adatigénylését, amelyben a lefoglalt fegyverek vagy rendőrségi feleslegek esetleges értékesítésére vonatkozó adatokat kértek az újságírók, mert a revolverek eladásával kapcsolatban semmilyen információ nem szerepel egyetlen, a MUP birtokában lévő dokumentumban sem.

A BIRN szerint különösen beszédes, hogy az elmúlt három évben az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint mindössze egyetlen Zastava M83-as revolvert adtak el hivatalosan az Egyesült Államokban, ami arra utal, hogy az amerikai piacot elárasztó szerb revolvereket valószínűleg illegálisan exportálták.

Ez a fegyver még a jugoszláv időkből származik

A bloggerek szerint ez a fegyver még a jugoszláv időkből származik

A kragujevaci Zastava nem válaszolt a BIRN kérdéseire, míg a Zastava Arms USA – a Zastava kizárólagos amerikai importőre – azt állította, nem tudja, hogy miként kerültek ezek a revolverek az Egyesült Államokba, hangsúlyozva, hogy semmilyen módon nem vettek részt az importjukban.

Mit árulnak el a revolvereken lévő jelölések?

A három amerikai youtuber a 2024-es videóban lelkesen vizsgálja a Zastava-revolverekkel teli ládákat. Számos revolver markolatán kartoncímkék találhatók, dróttal rögzítve, sorszámokkal ellátva – ez a rendőrségnél szokásos jelölési mód. Hasonló jelölések más amerikai kereskedők, például a Centerfire Systems videóiban is láthatók.

Egyes markolatokra még papírt is ragasztottak, amelyen kifejezetten a belügyminisztérium neve és az ügyiratszám szerepel, ami egyértelműen arra utal, hogy ezek a revolverek rendőrségi felügyelet alatt álltak bizonyítékként vagy állampolgároktól lefoglalt fegyverként.

Maguk a ládák is érdekes részleteket árulnak el. Az egyikre ez van írva: „Fegyverek, lőszerek megsemmisítésre, Kruševac 16. sz.”, míg két másikon „KG” vagy „PS” jelölés található, ami egyes szakértők szerint Kragujevac városára vagy rendőrőrsére utalhat.

Néhány revolveren jól láthatók a korábbi és jelenlegi tulajdonosok nevét tartalmazó feliratok, valamint a fegyver modelljére és kaliberére vonatkozó adatok.

A szerbiai fegyverekről és lőszerekről szóló törvény 37. cikke szerint az állam tulajdonába került fegyverek felett a kormány rendelkezik, és azokat el lehet idegeníteni, meg lehet semmisíteni, de akár állami szervek szükségleteire is át lehet engedni.

Ugyanakkor sem ez a törvény, sem a fegyverexportot szabályozó jogszabály nem határozza meg, milyen módon lehet ezeket a fegyvereket „elidegeníteni”, azaz értékesíteni. A MUP-ban nincsenek nyilvánosan hozzáférhető szabályzatok a birtokukban lévő fegyverek eladására, és a volt, illetve jelenlegi rendőrök szerint az egész terület a jogi szürke zónában van.

A BIRN kérdéseket küldött a MUP-nak az eljárásokkal kapcsolatban, ám a cikk megjelenéséig nem kapott választ.

Ami a Zastava-revolvereket illeti, amelyek az Egyesült Államokba kerültek, azokat nagy valószínűséggel szerbiai magánkereskedőknek adták el, ám az amerikai exportjukra vonatkozó adatoknak akkor is mindenképpen szerepelniük kellett volna az exportadatokban.

Egy hazai fegyverbolt-tulajdonos, aki jól ismeri a fegyverfelvásárlás gyakorlatát, a BIRN-nek azt mondta, felmerül a gyanú, hogy a fegyverek egy részét „ócskavasnak” nyilvánítva értékesítették.

„Amikor a fegyver alkatrészeit leírják, és azt tüntetik fel, hogy a fegyver nem lehet működőképes, ahelyett hogy megsemmisítenék, eladják a magánkereskedőknek. Tudjuk, hogy ez így megy” – mondta a fegyverkereskedő névtelenséget kérve.

„A hivatalos papírokban aztán úgy szerepel, hogy ócskavasként adták el, a haszon különbségét pedig szétosztják” – tette hozzá, utalva a lehetséges korrupcióra.

Ki importálta a fegyvereket?

A szerb belügyminisztérium adatai szerint a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt tragikus események, valamint a dubonai és a Malo Orašje-i esetek után, a 2023. május 8-a és június 30-a közötti időszakban a lakosság összesen 82 398 darab fegyvert adott le. Ezek közül 26 485 darab robbanószer vagy akna volt, valamint 4 243 139 darab lőszer is átadásra került. Ezeket a MUP raktáraiban tárolták – derült ki abból a válaszból, amelyet közérdekű adatigénylésükre kapott a BIRN.

Az amerikai vásárlók által közzétett számos felvételen látható revolverek elemzése során a BIRN több potenciális amerikai importőrt azonosított a Zastava revolverei kapcsán. Az egyik csomagoláson, amelyet a „The Casual Collector” (magyarul: „Az alkalmi gyűjtő”) nevű vásárló és youtuber tett közzé, jól látható, hogy az importőr az EPS Imports, teljes nevén Exotic Parts Supply LLC. A vállalat a jövő év januárjáig érvényes importengedéllyel rendelkezik az Amerikai Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyagügyi Hivatal (ATF) részéről.

A BIRN kérdéseket küldött a cégnek, válasz azonban nem érkezett.

A Classic Firearms bloggerek videója is érdekes nyomokat hagy maga után. Az egyik M83-as revolveren bevésve szerepel a PW ARMS INC neve, amely a washingtoni Redmond városában működik. A vállalat gyakran gravírozza az általa importált fegyvereket, ami nem mindig arat tetszést a vásárlók körében.

A BIRN több kérdést is küldött a cégnek – többek között arra vonatkozóan, hogy kitől importálták a revolvereket –, ám válasz ezúttal sem érkezett.

A Classic Firearms és a Centerfire Systems mellett a BIRN legalább még két olyan vállalatot azonosított, amelyek az elmúlt egy évben Zastava revolvereket értékesítettek az amerikai piacon: az Aim Surplus és az Atlantic Firearms céget.

A Zastava revolverei ezeknek a vállalatoknak a hivatalos weboldalain 150 dollártól érhetők el – ez akciós ár –, de akár 750 dollárba is kerülhetnek, ha valaki krómozott, 357-es kaliberű, különlegesen módosított markolattal ellátott Zastava M83-as revolvert szeretne.

Felmerül a kérdés, hogy ki profitál a részben a lakosságtól lefoglalt fegyverek exportjából.

A nyilvánosság előtt mindössze egy 2020-as eset ismert, amelyet a NIN hetilap tárt fel: eszerint a belügyminisztérium – amikor élén Nebojša Stefanović állt – rendőrségi fegyvereket adott el a GIM nevű magáncégnek, amelyet akkoriban Branko Stefanović, az akkori belügyminiszter időközben elhunyt édesapja képviselt.

Figyelembe véve, hogy a MUP által raktározott fegyvereket nemcsak potenciálisan jogellenesen adták el, hanem el is lopták – amire két közelmúltbeli eset is bizonyíték, amikor 273 pisztoly tűnt el a niši rendőrkapitányságról, illetve nemrég további 512 darab fegyver az ahhoz közeli Doljevac rendőrőrsérő. A szakértők a nem használt fegyverek kezelésének eljárásait, az ellenőrzés hiányosságait kérdőjelezik meg, de arra is kíváncsiak, hogy ki húz hasznot az eladásukból.

Dušan Stanković, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ munkatársa és volt rendőr a BIRN-nek elmondta: a MUP-nak „strukturális problémái” vannak az elkobzott fegyverek ellenőrzése és értékesítése terén.

„Hibák előfordulhatnak, de ha ezek ismétlődnek, akkor egyértelmű, hogy probléma van a szervezet működésében és felépítésében” – mondta Stanković.

„Lehetséges, hogy a (MUP keretében tárolt) fegyverek eladását azért sem szabályozták pontosan, hogy kizárják az esetleges visszaélések lehetőségét, de az is elképzelhető, hogy szándékosan maradt szabályozatlan, éppen az ilyen visszaélések érdekében. Úgy tűnik, a jelenlegi helyzetben szükség lenne az értékesítés jogi normákba foglalására az ilyen esetek megelőzése érdekében” – zárta gondolatait a BIRN-nek nyilatkozó Stanković.

Tömeges fegyverlopások a rendőrkapitányságokról

2023 végén derült fény arra, hogy egy rendőr segítőivel együtt 272 pisztolyt vitt ki a niši rendőrkapitányságról – olyan fegyvereket, amelyeket a lakosok önként adtak le az illegális fegyverek begyűjtésére irányuló akció során. A mai napig mindössze három pisztolyt találtak meg. A rendőr és társai ellen jelenleg is bírósági eljárás folyik.

Idén szeptemberben egy még súlyosabb lopás történt. A doljevaci rendőrség épületéből, abból a helyiségből, ahol a lakosságtól begyűjtött fegyvereket tárolták, 512 darab fegyver tűnt el.

Ezzel kapcsolatban a MUP közölte, hogy Nišben és Doljevacban négy rendőri vezetőt felfüggesztettek, és eljárást indítottak ellenük a fegyverek eltűnése miatt. Az eljárás többek között a niši rendőr-főkapitány, a doljevaci rendőrőrs parancsnoka, a doljevaci rendőrkirendeltség vezetője, valamint a niši közigazgatási osztály megbízott vezetője ellen indult.

November végén a rendőrség letartóztatott egy D. M. (33) nevű tűzoltó-mentőt és testvérét, D. M.-et (29) a doljevaci rendőrőrsről eltulajdonított fegyverek ügyében. Az ügy egy héttel korábban kezdett kibontakozni, amikor egy N. S. (28) nevű niši férfi öngyilkosságot követett el a saját lakásában, és a rendőrségi intézkedés során megállapították, hogy az a pisztoly, amellyel végzett magával, a doljevaci rendőrőrsről származott.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap