Connect with us

Kína

VERSENYFUTÁS: Kínai vakcinákat is gyárthat Szerbia, természetesen az orosz mellett

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


Különböző időpontok vannak forgalomba arról, hogy Szerbia mikor kezdi meg az orosz vakcina gyártását, miközben több európai is bejelentkezett a Szputnyik V előállítására. A versenyfutást még érdekesebbé teszi, hogy Szerbia már idén megkezdi a kínai vakcina gyártását is.


Mindenhol otthon<

Hiába utazik külföldre a szerb elnök, mégsem csökken a médiajelenléte Szerbiában.

Aleksandar Vučić most éppen a Közel- Keleten, egészen pontosan az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben tartózkodik, de az ország ennek ellenére, vagy éppen ezért, nem maradt nagyszabású elnöki bejelentés nélkül.

Vučić az emírségekben találkozott nagy barátjával, Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, akinek köszönhetően az arabok több téren is betörtek Szerbiába, például a Belgrád a vízen (Belgrade Waterfront) lakásprojekten, az Air Serbia légitársaságon és a PKB mezőgazdasági kombináton keresztül.

Mostani megbeszélésüket követően Vučić a szerb közszolgálati (állami) televíziónak nyilatkozva bejelentette, hogy vendéglátójával egy „szinte hihetetlen” üzletet kötött, amely szerint Szerbia az Egyesült Arab Emírségekkel és Kínával együttműködve még idén megkezdi a Sinofarm vakcina szerbiai gyártását.

– Ma este nagy üzletet kötöttünk. A következő napokban, vagyis két héten belül ezt nyilvános aláírásra is előkészítjük. Teljesen zöldmezős beruházás lesz a Sinopharm vakcinagyár, amelyet az emírségekkel és a kínaiakkal közösen építünk Szerbiában, és amelyben már október 15-én megkezdjük az oltóanyag gyártását

– jelentette ki a szerb elnök a Mohammed bin Zayed koronaherceggel folytatott megbeszélést követően.

– Lesz elegendő vakcinánk magunknak, de az egész régió számára is, mert ma este megtanultam, hogy szó szerint szinte önköltségi áron kell vakcinát adnunk a régiónak, mert semmit sem ér, hogy a saját embereinket meggyógyítjuk vagy megakadályozzuk a megbetegedésüket, ha probléma van a régióban

– tette hozzá Vučić, aki saját szavai szerint nagyon boldognak érezte magát, mert nem számított ilyen gyors megállapodásra, és hogy ilyen gyors megvalósulásra.

A hírekből mellékesen az is kihámozható, hogy Szerbia mezőgazdasági termékeket, mindenekelőtt almát, epret és málnát „szeretne elhelyezni”az Emírségek „igényes piacán”, de mi ez a fenti bejelentéshez képest, amely szerint Szerbia a vakcina előállítása terén már nem csak Oroszországgal, hanem Kínával és az Emírségekkel is egy tálból cseresznyézik.

A kínait az orosz mellett gyártják

Szerbiában jelenleg négy vakcina hozzáférhető, az amerikai-német Pfizer/BioNTEch, a brit-svéd AstraZeneca, az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm, amelyekkel eddig már mintegy 1,8 millió embert oltottak be legalább egyszer.

Szerbia már januárban megkezdte a tárgyalásokat Oroszországgal a Szputnyik V szerbiai gyártásáról, amiben azóta jelentős előrelépések történtek. vakcina kínai orosz szerb szputnyik

A Szputnyik V „szerbiai meghonosításán” dolgozó Nenad Popović tárca nélküli miniszter most ismét Moszkvában járt, ahol az ügyben illetékes Denis Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel tárgyalt.

Ezt követően jelentették be, hogy a belgrádi Torlak intézetben május 20-ig megkezdődik az orosz Szputnyik V vakcina előállítása. Azt is közölték, hogy a tervek szerint az első szakaszban négymillió orosz vakcinát állítanak elő Szerbiában.

A tanácskozáson az is elhangzott, hogy ezzel Szerbia lesz az első olyan ország Európában, ahol az orosz a vakcinát előállítják.

Mások is érdeklődnek

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a svájci székhelyű Adienne gyógyszercég is szeretne orosz vakcinát gyártani Olaszországban, amiről már tárgyaltak a Szputnyik V fejlesztéséért és terjesztéséért felelős orosz állami tőkealappal.

Kirill Dmitrijev, a tőkealap vezetője az orosz állami tévének nyilatkozva kijelentette, hogy spanyol, francia és német érdeklődőkkel is megállapodást kötöttek az orosz vakcina gyártásáról, de erről részleteket nem közölt.

Ezek a cégek, beleértve a svájci Adienne-t is, a „trójai faló” szerepét játsszák el, miközben egy uniós képviselő az „orosz ruletthez” hasonlította a Szputnyik V megrendelését, és ez által nyilván a beadását is.

Ugyanakkor az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 4-én közölte, hogy megkezdte az orosz oltóanyag folyamatos felülvizsgálatát, ami elősegítheti, hogy használatát esetleg uniós szinten is jóváhagyják.

Mindez azt jelzi, hogy az Európai Unióban ismét „lábra kapott a fejetlenség”, mint már számos életbevágó ügyben tapasztalható volt. Brüsszel ezúttal sem képes gyors és egységes álláspont kialakítására, ezért a „rendetlenkedő tagállamok” mennek a maguk fejük után.
____________________
Fotó: szerb kormány

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap