Connect with us

Labdarúgás

SOHA TÖBBÉ: Már nem szeretik egymást

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

meta rama
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc


Soha többé nem akar megállapodást kötni az albán köztársasági elnök az albán miniszterelnökkel. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Meta már nem szereti Ramát!

A jövő

Ilir Meta Albán köztársasági elnök sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy soha többé nem köt politikai megállapodást, vagy koalíciót kötni Edi Rama kormányfővel.

Meta hangsúlyozta, hogy Ramával két okból nem lesz megállapodás. Az elnök szerint Rama “megkérdőjelezte Albánia területi integritását és Koszovó határait”.

A kettejük közötti politikai összecsapás már régóta tart, ezzel kapcsolatban Meta most ezt adta meg fő okként arra, hogy miért nem hajlandó a továbbiakban együttműködni Ramával.

Az elnök ezen felül azzal is megvádolta a kormányfőt, hogy “eladta az Albán tengert Görögországnak”, miután Görögország nemrégiben 6 tengeri mérföldről 12 mérföldre növelte tengeri határait Albánia terhére.

Edi Rama mindkét esetben cáfolta az ellene felhozott vádakat.

A múlt

Meta elnök és Rama miniszterelnök már többször is összecsapott egymással a “politikai csatamezőn”, mostani konfliktusnak különös jelentőséget az ad, hogy április 25-én parlamenti választások lesznek Albániában.

Ilir Metát az Edi Rama által vezetett Albán Szocialista Párt (Partia Socialiste e Shqipërisë, PS vagy PSSh) képviselőinek támogatásával választották meg elnöknek az albán parlamentben 2017-ben. soha tobbe meta celtic

Ugyanebben az évben az általa 2004-ben alapított Szocialista Mozgalom az Integrációért elnevezésű párt (Lëvizja Socialiste për Integrim, LSI), amelyet most felesége vezet, kivált a szocialistákkal kötött koalícióból, és csatlakozott az ellenzékhez. Így került “ellenzéki pozícióba” az albán köztársasági elnök is.

Ilir Meta ugyancsak nagy focirajongó, mint Magyarország mostanában kinevezett tiszteletbeli konzulja, Armand Duka is. Meta érdekes módon a Celtic FC lelkes támogatója, így gyakran fejezi ki szimpátiáját a skót klub iránt.

Tavaly júliusban, vagyis már a koronavírus-járvány idején, megalapította az Celtic első szurkolói csoportját Albániában.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Labdarúgás

TEXAS ÉS VATIKÁN: 3,8 millió szövetségi kapitány országa

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

2 brazil balk standard scale
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Eddig talán már százszor leírtam, hogy Horvátország furcsa hely. Egyrészt Európa kedvenc strandja, másrészt a hi-tech és az IT délkelet-európai központja, a semmiből előpattanó egyszarvúakkal, azaz milliárd dolláros értékű cégekkel. Hogy a fociról ne is beszéljünk, vagyis inkább beszéljünk, mert stadionok ugyan nincsenek, de foci az van.

Texas és Vatikán

A liliputi országban egyaránt jelen van Közép- Európa, a Mediterrán és a Balkán, változatos helyi kultúrákat és a nyelvjárásokat generálva. Mondjuk, kevesen tudják, hogy az adriai szigetek szinte mindegyikének megvan a maga tájszólása, és hogy a Dubrovnik központú Dél- Horvátország annyira különbözik az Észak- Nyugat horvátországi Zagorjetól, mint Texas a Vatikántól.

Ezt oldalakon keresztül lehetne taglalni, de ezúttal a sportról lesz szó, és ezen belül is a fociról, mert az egész ország, ha bevallja, ha nem, fejben már a pénteki brazil-horvát meccsre van rápörögve.

Ezen a vadászgépnek csúfolt MIG-21-es őskövület szerencsétlen földet érése sem változtat, amiről már értesült a BALK nagyérdemű közönsége, és nem befolyásolja Plenković miniszterelnök ékesszóló nyilatkozata sem a schengeni övezethez való csatalakozásról.

Töretlen bizakodás

Bár a horvátok zöme elismeri, hogy a brazilok esélyesebbek, mégis abban reménykednek, hogy Modrić és társai valahogy majdcsak találnak fogást a “kariokákon”.

A horvát Index olvasóinak 73 százaléka azt gondolja, hogy Horvátország sikerrel veszi ezt a toronymagas akadályt, még ha ez a derűlátás teljesen irracionálisnak tűnik is. A számadatok ugyanis kíméletlenek. Brazil lakossága olyan 200 milió, Horvátországé 4 millió se, a brazil csapat értéke kb. 1 milliárd 200 millió euró, a horváté 300 valamennyi.

Donald Trump is ezt nézi

Brazíliában 2,1 millió bejegyzett játékos van, szemben a horvátországi 130-140 ezer focistával, bár a tíz csapatot számláló NB1 alatt már inkább félamatőr viszonyok uralkodnak.

Az országban nincs egy normális stadion sem, a Zágrábba látogató nyugati újságírók mindig attól tartanak, hogy maga alá temeti őket a Dinamónak otthont adó maksimiri aréna.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a horvát kormányok fütyülnek a sportra, Horvátország meggyőzően utolsó az EU-ban a sportra fordított támogatások tekintetében, fejenként 13,3 eurót fektet a sportba, majdnem kétszer kevesebbet, mint mondjuk Szlovákia és Románia.

És mégis, a horvát sportolók szinte mindenhol az élvonalban vannak. Az egyik legjellemzőbb sztori az, amikor a Kostelić-család elhatározta, hogy megteremti a horvát sísportot, amely, ha ma nem is annyira sikeres, mint a Kostelićok idejében, de ez azóta is létezik.

Visszakanyarodva a focihoz, a válogatott mindig is magában hordozta a háborús idők emlékét, a nemzetért való kompromisszum nélküli küzdelmet, ha kell vért izzadva, az utolsó leheletig.

Persze, az is segít, hogy a másfél horvát utánpótlás iskola – ahogy ezt az újságírók gunyorosan emlegetni szokták -, sorozatban szállítja a tehetségeket, amelyek a Dinamo, vagy a Hajduk kirakatából aztán rendre erős nyugati csapatoknál végzik.

A horvát csoda

A horvát nemzeti tizenegy a függetlenség elnyerése óta eltelt három évtizedben csak a 2010-es dél-afrikai világbajnokságról hiányzott, és a harminc év alatt sikerült nekik egy bronzérmet és egy ezüstérmet összekalapálni.

Ezt, a fentiek ismeretében, nem lehet másként, mint csodának elkönyvelni, merthogy egyetlen ésszerű magyarázat sincs rá.

Az itteni focisták sorozatban szállítják a Dávid- Góliát történeteket, és ezeknek lassan már se szeri, se száma. A horvátok egyszerűen megszokták, hogy akárhogy is alakul a meccs, végül ők győznek, ha másként nem megy, akkor tizenegyesekkel.

Ezért van most is az, hogy – mint már említettük – az egész ország a pénteki brazil-horvát meccsen agyal. Nem zárják ugyan ki, hogy a brazilok egyszerűen ledarálják őket, és súlyos vereséggel búcsúznak a világbajnokságtól. De a rend kedvéért azért odateszik, hogy a labda kerek, a foci kiszámíthatatlan, főleg ha Horvátország lép pályára.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava