Migráció
HOZTÁK-VITTÉK A MIGRÁNSOKAT: Embercsempész-hálózatot számolt fel a szlovén rendőrség

Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a szlovén rendőrség, a bűnbanda tagjai a gyanú szerint közel két év alatt legkevesebb 108 illegális bevándorlót szállítottak Szlovéniába, majd onnan Olaszországba, Németországba és Franciaországba – közölte a ljubljanai rendőrség pénteken, november 20-án.
A hatóságok hét személyt tartóztattak le, három pakisztáni, két szlovén, egy iraki és egy mianmari állampolgárt. A házkutatások során több tárgyat és fél kiló marihuánát is lefoglaltak.
A nyomozást 18 hónapja alatt a vádak szerint az említett állampolgárok 400 000 euró (143,7 millió forint) törvénytelen haszonra tettek szert. További öt személy ellen még nyomoz a rendőrség.
A gyanúsítottak balkáni-útvonal mentén segítettek a migránsoknak Szlovéniába jutni. Ezután a ljubljanai menekültügyi otthonba irányították őket, ahol az utasításoknak megfelelően menedékjogot kértek, majd onnét a bűnhálózat segítségével továbbindultak Nyugat- Európába.
Stojan Belsak, a ljubljanai bűnügyi rendőrség szóvivője elmondta: a tizenkét gyanúsítottat, köztük a menekültügyi központ biztonsági munkatársait azzal vádolják, hogy Törökországból, Irakból, Iránból, Pakisztánból, Afganisztánból, Bangladesből és Szomáliából érkező migránsokat csempésztek külföldre, fejenként 100-500 euróért.
A szlovén parlament által június közepén elfogadott új törvény szerint háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki rájuk.
A migránsok főként Szerbiából és Montenegróból érkeznek Boszniába, ahonnan Horvátországba, majd Szlovéniába, onnan pedig a nyugat-európai országokba szeretnének eljutni.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében