Bosznia
A SZERELEM ERŐSEBB A VÍRUSNÁL: A kelet-boszniai Goraždeban három házasság köttetett a hétvégén
A fiatalok a szerelemről azt tartják, hogy mindent legyőz. A mostanában kialakult goraždei néphit szerint, a szerelem még a vírusnál is erősebb. A baj csak az, hogy nem lehet védőoltást gyártani belőle.
Az együttlét megkoronázása
A legutóbbi délszláv háborúk idején – valamikor a kilencvenes évek közepén – Goražde neve hónapokig nem került le az újságok címlapjáról.
A többségében bosnyák lakosságú kelet-boszniai város sokáig volt a szerbek ostromgyűrűjében, egy ideig az ENSZ védelme alá is került.
Az akkori időkre már nem emlékeznek azok a fiatalok, akik szombaton megjelentek a goraždei városi tanács dísztermében, hogy házasságot kössenek.
Ebben nem lenne semmi furcsa, ha mindez nem a koronavírus-járvány kellős közepén történne.
[totalpoll id=”7139″]
A helyi polgárvédelmi stáb egy időre fel is függesztette a házasságkötések megtartását, de aztán felülbírálta önmagát.
– Ez a szerelem már bizonyított. Nem akartunk elhalasztani a házasságkötést. A szerelem erősebb, mint a korona és minden minden más
– jelentette ki az ifjú ara, akit férje után ma már Vildana Pašovićnak hívnak.
A fiatalok nyolc éve vannak együtt, amit a mostani házasságkötéssel „koronáztak meg”.
– Szeretnénk valami szépet vinni a város életébe, mert láthatják, hogy mi folyik most
– tette hozzá Haris, aki két tanú jelenlétében mondta ki a sorsdöntő igent.
Három bosnyák pár
Goraždeban a múlt szombaton nem egy, hanem három házasságot is kötöttek.
A másik két pár sem akart halasztani, mert mint mondták, a szerelmüket semmi sem „ronthatja meg”.
A fiatal párok szűk körben esküdtek örök hűséget egymásnak.
– Nagyon érdekes, hogy nem mondják le a kitűzött időpontokat. Valóban erős szándék vezérli ezeket a fiatalokat
– jelentette ki a helyi anyakönyvvezető.
Szavai szerint a húsz időpontból csak egyet mondtak vissza, mert a menyasszony nem tudott megjelenni a saját házasságkötésén.

