Connect with us

Horvátország

SZLOVÉN KERÍTÉS: A szerbek megkezdték a kerítés építését a szlovénok és a horvátok közé

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Júliusban a ljubljanai kormány pályázatán egy szerb cég kapott megbízást arra, hogy migránskerítést építsen Szlovénia és Horvátország közé. A ljubljanai közigazgatási minisztérium pályázatára öt szlovén és egy belgrádi vállalat jelentkezett, a legkedvezőbb ajánlatot az utóbbi nyújtotta be. A szerbek már meg is kezdték a kerítés építését a Kulpa folyó partján.

Megnövekedett a migránsok száma

Idén jelentősen megnövekedett az illegális határátlépések száma Szlovéniában – közölte a szlovén rendőrség. A legtöbb határsértő Pakisztánból, Algériából és Afganisztánból érkezik.


A migrációs helyzetről szóló legutóbbi havi jelentés szerint júliusban

-az illegális határátlépések száma havi szinten a legmagasabb volt a migránsválság 2015-ben történt kirobbanása óta.

Júliusban 1740 migránst fogtak a szlovén rendőrök, az év első hét hónapjában pedig összesen 7415 migránst tartóztattak fel, vagyis havonta valamivel több mint ezret.

Ezekből a számokból kiderül, hogy az utóbbi egy hónapban majdnem megduplázódott a Szlovéniába érkező migránsok száma a havi átlaghoz képest.

Választási lehetőség

Ezzel párhuzamosan a Szlovénia felől Olaszországba érkező migránsok száma is a kétszeresére nőt ebben az évben.

Ezért Matteo Salvini olasz belügyminiszter júniusban nem zárta ki, hogy “fizikai határzárat” emelnek Szlovénia felé, ha onnan nem csökkenek az illegális határátlépések.

Salvini arra az esetre helyezte kilátásba az „olasz kerítés” megépítését, ha a közös olasz-szlovén járőrözés és a szlovén kormány újabb intézkedései őszig nem hozzák meg az eredményt, vagyis nem esik vissza a Szlovénián keresztül Olaszországba érkező migránsok száma.

– A szlovénok választás elé kerültek,

vagy a horvátok felé emelnek kerítést, vagy az olaszok teszik meg velük szemben ugyanezt.

Az új kerítés

A szlovénok a Horvátországgal szomszédos határokon emelnek „műszaki határzárat”, vagyis

-inkább Horvátországtól „határolják el magukat fizikailag és műszakilag”, mintsem Olaszországtól.

Szlovénia a 2015-ös migránsválság idején a Horvátországgal közös – 670 kilométeres – határának 30%-át már ellátta különböző akadályokkal.

A Szlovénia és Horvátország közötti határon 179 kilométeren van „műszaki akadály”: 116 kilométer hosszan szögesdrót, 63 kilométer hosszan pedig panelkerítés.

A kerítést ezidáig a szlovén hadsereg helyezte ki, ám a jelenlegi negyven kilométeres szakasz telepítésével a belgrádi Legi- SGS szerb-német céget bízták meg.

A Legi- SGS már telepít

A szerbek már meg is kezdték a munkát egy négy kilométer hosszú kerítés telepítésével két szlovén falu, Žuniči és Zilje között, a Kulpa folyó partján.

A munkálatokat néhány héten belül befejezik.

A szlovén belügyminisztérium ezzel kapcsolatban közölte, hogy az újabb technikai akadályokat a határnak azon a szakaszán állítják fel, ahol azokra leginkább szükség van a migránsok megállítása érdekében.

– Az akadályok konkrét helyéről és mértékéről a rendőrség értékelése és javaslata alapján születik döntés

– közölte a szlovén rendőrség.

Szlovén médiajelentések szerint Szlovénia a határ megerősítésére eddig már 19 millió eurót költött, amibe nem számolták bele a hadsereg munkájának ellenértékét és a földtulajdonosok kártalanítását.

Az ő dolguk

A horvát belügyminiszter gyakorlatilag egy kézlegyintésnek megfelelő mondattal nyugtázta, hogy a szlovénok újabb kerítést építenek a horvát határra.

Ne térjünk ki most arra, hogy a Zoran Milanović által vezetett előző kormány mekkora ellenszenvet táplált a magyar kerítés iránt.

Davor Božinović belügyminiszter a mostani szlovén kerítéssel kapcsolatban nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a horvát rendőrség a műszaki felszereltségének és a jól kiképzett állományának köszönhetően erősen védi a horvát határokat az illegális migrációtól, és ellenáll a nyomásnak,

-amit pedig Szlovénia tesz, az az ő döntése.

Davor Božinović úgy nyilatkozott, hogy a migránsválság, főleg pedig az illegális migráció, nyomást jelent minden országra, amire más és más a reakció, de szerinte a legjobb válasz a „közös európai megoldás” alapján adható.

A horvát belügyminiszter azt nem fedte fel, hogy melyik közös európai megoldásra gondolt.

Fotók: Večernji list, a teljes galéria itt tekinthető meg

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap