Connect with us

Horvátország

Vukovári kikötő – jönnek a kínaiak?
A nyáron a vukovári kikötő együttműködési megállapodást írt alá a kínai Hebei Logistic céggel

A Duna partján fekvő vukovári kikötő új stratégiai partnert keres, hogy kilábaljon a háborús örökség és a gazdasági visszaesés okozta veszteségekből. A horvát állam részleges kivonulásra készül a tulajdonosi körből, miközben befektetői érdeklődés mutatkozik Romániától Kínáig – utóbbiak logisztikai központ létrehozását is kilátásba helyezték

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A kezdeti privatizációs folyamat megkezdődött, érdeklődő van bőven a vukovári kikötő iránt, amely Horvátország egyetlen, nagy áruforgalmú folyami kikötője
A kezdeti privatizációs folyamat megkezdődött, érdeklődő van bőven a vukovári kikötő iránt, amely Horvátország egyetlen, nagy áruforgalmú folyami kikötője
Cikk meghallgatása

Mielőtt tárgyra térek, csak egy rövid helyzetkép: a politikai ricsaj átköltözött az utcáról a horvát parlamentbe, ahol Plenković miniszterelnök vezetésével a kormánypárt csapott össze az ellenzéki babszemjankókkal, az e héten tapasztalt ultranacionalista megnyilvánulások apropóján kíméletlenül odamondogattak egymásnak mindenfélét.

A nagy vihart kavart vukovári szerb kiálltást közben elnapolták decemberre, Tomašević főpolgármester kezdeményezésére a fővárosi választmány megszavazta a Za dom spremni! usztasa jelmondat nyilvános használatának betiltását, és most nagy jogászkodás folyik, hogy ezt megtehette-e vagy sem.



A Duna jobb partján lévő kikötő kulcsfontosságú szerepet tölt be a térség nemzetközi áruforgalmában. Előkelő helyen áll a közép‑európai folyami hajózási hálózatban: egykor évente 1,5 millió tonna árut kezelt (Forrás: Wikipédia)

A Duna jobb partján lévő kikötő kulcsfontosságú szerepet tölt be a térség nemzetközi áruforgalmában. Előkelő helyen áll a közép‑európai folyami hajózási hálózatban: egykor évente 1,5 millió tonna árut kezelt (Forrás: Wikipédia)

A vukovári folyami kikötő stratégiai partnert keres

A zágrábi Poslovni dnevnik értesülései értelmében az év elején a Vukovári Kikötő részvényeinek értékesítése szerepelt a Szerkezetátalakítási és Értékesítési Központ idei tervében. A Szerkezetátalakítási és Értékesítési Központ (Centar za restrukturiranje i prodaju – CERP), még nem jelentette be ezek eladását, de a kezdeti privatizációs folyamat megkezdődött.

A múlt héten a vukovári kikötő igazgatója, Marijan Kuprešak felhívást jelentett be a vállalat feltőkésítésére irányuló szándéknyilatkozatra. Ez az első lépés, a terep állapotának rögzítése, és az eredménytől függően jövőre, amikor a cég koncessziója lejár, elindulna egy átfogó megoldás a nagy potenciállal rendelkező állami tulajdonú vállalat számára.

Úgy tűnik, hogy nem lesz hiány az érdeklődőkből, mert az év elején szóba került, hogy a legnagyobb romániai kikötő, Konstanca és hajózási társaságuk, a TTS, amellyel hosszú távú együttműködést folytat, érdeklődik a kikötő iránt, valamint Pavao Vujnovac PPD-je, sőt egy időben a német Rhenus logistika cég is érdeklődött.

A kínai Hebei tartomány küldöttsége, amelyet Jin Hui alkormányzó vezetett, szeptemberben járt Vukováron, szintén megmutatta, hogy érdekük fűződik a vukovári kikötővel való szorosabb partnerség kialakításához.

Nem titok, hogy a vukovári kikötőnek szerkezetátalakításra és beruházásra van szüksége, mert a vállalat még nem tért vissza a honvédő háború előtti helyzetbe, és az elmúlt években az ukrajnai konfliktus miatt (ahonnan a forgalom jó része származott), a forgalom és az átrakodás tovább gyengült.

A feltőkésítést szükségességét beruházások és a versenyképesség erősítése indokolja, és így is szerepel a befektetői felhívásban. Az új partnerrel pedig a vukovári kikötő szélesíteni kívánja üzleti tevékenységét ezzel erősítve a piacot.

Az új üzleti területekre való belépésnek vagy a meglévő tevékenységek bővítésének biztosítania kell az üzleti stabilitást és a kockázatcsökkentést a vukovári vállalat számára, a fejlesztési és terjeszkedési tervekhez pedig biztosítani kell a további tőkéhez való hozzáférést. A céget eddig nem terhelte hitel, de idén mintegy félmillió eurós hitelhez kényszerültek nyúlni a fizetőképesség és a stabil működés biztosítása érdekében.

Halmozódó veszteségek

Az Ukrajna elleni orosz agresszió okozta válság miatti átrakodás visszaesése és hagyományos üzlettársai, mint például a kutinai Petrokemija és a Sisaki Acélművek problémái miatt, a vukovári kikötő az elmúlt két évben mínuszban működött (az elhatárolt veszteségek elérik a közel kétmillió eurót), bevételei gyengültek, tavaly 850 ezer euró szinten voltak (-8% 2023-hoz képest).

Ezért kikötő nem várhat tovább, javítania kell pénzügyi helyzetét. A kiírt pályázat értelmében, a részvények eladása helyett olyan stratégiai partnert is keres, aki részt venne a feltőkésítésben és a szükséges átszervezés végrehajtásában.

A kínaiak tudják, hogy mibe fektetnek be, és nekik pénzük is van

A kínaiak tudják, hogy mibe fektetnek be, és nekik pénzük is van

Az egy héttel ezelőtt meghirdetett pályázat kiírásával, és az ajánlatok gyűjtésével két hétig, november 19-ig csak az érdeklődést vizsgálják. Az első lépésben a szándéknyilatkozatok megtételét követően az állami intézmények, a CERP és az illetékes tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium további határozatai követhetik a további eljárást.

Konkrétan a nem kötelező érvényű ajánlatok gyűjtése is folytatódik, és ettől függően kerül sor a kötelező érvényű ajánlatok begyűjtésére. Más szóval, a teljes folyamatot 2026-ban hajtják végre, amikor egyben a tevékenység végzésére vonatkozó koncesszió is lejár.

Ez a tény azonban nem jelenti a tevékenység megszűnését, mert a koncesszió automatikusan meghosszabbodik mindaddig, amíg az új koncessziós szerződés feltételei nem teljesülnek, ami bevett gyakorlat.

Bár egyelőre sem maga a vállalat, sem az illetékes állami intézmények nem adtak ki konkrétabb információkat magukról a tervekről és a vukovári kikötő számára előteremteni kívánt tőke célértékeiről, nem hivatalosan hallani, hogy három-öt lehetséges komolyabb jelölt válaszára számítanak.

Ami a szükséges tőkét illeti, Vukovár kikötőjének legalább ötmillió euróra van szüksége. A kikötő alaptőkéje 4,74 millió euró, de egyes értesülések szerint elképzelhető, hogy az állam is részt vehet a feltőkésítésben, hasonlóan a Petrokemija esetéhez.

A pontos forgatókönyvet azonban még nem határozták meg, ezt csak a befektetők esetleges érdeklődésének feltárása után veszik komolyan fontolóra. Mivel a potenciális jelöltként említett cégek egy része az üzleti életben is kellemetlen folyamatokon megy keresztül, ezért számítások szerint az állam pozíciók biztosítására irányuló erőfeszítései miatt a kínaiak lehetnek a legvalószínűbb befektetők.

Amint ez a kínai küldöttség szeptemberi vukovári kikötői látogatása idején kiderült, a kínaiak érdekeltek egy logisztikai központ létrehozásában Vukovár kikötőjében, ahol az a konténereket tárolnák és újra rakodnák.

Marijan Kuprešak, a vukovári kikötő igazgatója akkor elmondta, hogy a kikötő jelenleg az ukrajnai háború miatt kapacitásainak 80 százalékát kínálja, és kész azonnal, további beruházások nélkül megkezdeni az együttműködést.

Elmondása szerint a kínaiak érdeklődést mutattak a közös beruházások iránt az új koncessziós időszakban. A nyár folyamán a vukovári kikötő együttműködési megállapodást írt alá a kínai Hebei Logistic céggel is, a zágrábi Special Economic Zone cég kezdeményezésére, amely logisztikai központot fejleszt Eszéken és kezeli a helyi repülőtér terminálját.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap