Szerbia
Tizenhét éves a Szerb Haladó Párt, de megéri-e a felnőttkort?Vučić : Vajdaság Szerbia egyik legszebb része, és örökre az is marad
A Szerb Haladó Párt fennállásának tizenhetedik évfordulóját ünnepelte Nagybecskereken, ahol Aleksandar Vučić ismét a hazafiság, a lojalitás és a szuverenitás üzenetét hangsúlyozta. A párt születésnapja azonban nemcsak a múlt dicsőítéséről, hanem a közelgő 2026-os választások előtti politikai pozicionálásról is szólt – Vučić újra ellenségeket, Vajdaság elszakítását és külső támadásokat emlegetett, miközben a hatalom stabilitását igyekezett megerősíteni
Tizenhét évvel ezelőtt, a hazafiság és a pragmatizmus egyesüléséből jött létre a Szerb Haladó Párt, legalábbis a jelenlegi elnök, Miloš Vučević szerint. Aleksandar Vučić, aki jelenleg a párt elnökségi tagja, a vajdasági Nagybecskereken, a sportcsarnokban tartott születésnapi ünnepségen azt mondta, hogy a pártot, vagyis mindannyiukat nagy kihívás várja 2026-ban, amikor választások lesznek. Vučić sok mindenre kihasználta a párt születésnapját, megint Vajdaság elszakításáról, ellenségekről, lehetséges támadásokról beszélt.
Miből is lett a cserebogár, vagyis a Szerb Haladó Párt?
A Szerb Haladó Párt (SNS) elsősorban a korábbi Szerb Radikális Párt (SRS) tagjaiból szerveződött, akik Tomislav Nikolić volt alelnök mellé álltak, miután ő összetűzésbe került a főradikális Vojislav Šešeljjel. A párt 2008 október 21-én alakult meg, eredetileg a Szerb Parlament képviselőcsoportjaként, Előre, Szerbia! néven; ebbe a frakcióba (Nikolić mellett) 17 radikális képviselő lépett be, akiket aztán kizártak a pártból.
Tomislav Nikolić Vojislav Šešelj Hágai Törvényszék elé állítása után a Szerb Radikális Párt vezető személye volt. Kétszer indult az SRS jelöltjeként az elnökválasztáson, 2004-ben és 2008-ban, mindkettőt a második fordulóban veszítette el a demokrata Boris Tadićtyal szemben.

A szerb elnök minden fontos posztra – pártelnök, házelnök, kormányfő, BIA-igazgató – megtalálta a megfelelő bábot – baloldalt Miloš Vučević pártelnök, jobbról a stroke-ból felépült egyik szürke eminenciás, Darko Glišić, aki még vadabbak mond, mint korábban (Forrás: Instagram, Miloš Vučević)
Nikolić és Šešelj viszonya 2008 folyamán romlott meg, amikor kiderült, hogy a parlamentben megszavazzák az Európai Unióval kötendő Stabilizációs és Társulási Megállapodást, amivel Šešelj hívei nem értettek egyet. A Szerb Radikális Párt akkori főtitkára, Aleksandar Vučić is vele tartott.
Vučević: A párt akkor alakult, amikor az ország vesztésre állt
Miloš Vučević, az SNS elnöke kijelentette, hogy a párt megalakulása a bátor, elszánt és megtörhetetlen nép erejének megnyilvánulása volt abban az időben, amikor az ország és a nép mindennapos megaláztatásokat élt át és minden területen veszteségeket szenvedett el.
– Ez a 17 év hosszúnak tűnt, de történelmi távlatból nézve ez csupán egy szempillantás. Ebben az időszakban közösen, a nép támogatásával, az SNS-t sikerült a politikai és társadalmi változások kulcspillérévé tenni hazánkban – mondta Vučević Nagybecskereken. Szerinte Szerbia visszatalált a néphez, a polgáraihoz és büszkeségéhez.

Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a pártelnök, Miloš Vučević eltátotta a száját, hogy mennyi követője van(Forrás: Instagram, Miloš Vučević)
Siniša Mali pénzügyminiszter, az SNS főbizottságának alelnöke ugyanakkor “büszke arra, hogy elérkeztek azok az évek, amikor az eredmények révén láthatóvá vált az a vízió, amely a párt alapítóit vezette.”
A párt születésnapján, mint minden korábbi nagygyűlésen szót kapott “az egyszerű ember is”. Ezúttal egy elvált nő, Jelena Đokić, aki támogatást kapott a Tartásdíj Alapból, azt mondta, hogy ez a rendelet is bizonyítja, hogy “Szerbia megmutatja, hogy tud gondoskodni minden gyermekről”.

A nép hangja, Jelena és a lánya ismerkedik Miloš Vučević pártelnökkel (Forrás: Instagram, Miloš Vučević)
Szerinte ez az intézkedés nem csupán anyagi segítséget jelent, hanem a rendszer támogatásának jelképe is. Jelena nyolc éve egyedül neveli gyermekét, és tudja, mit jelent minden olyan éjszaka, amikor azon aggódik, hogy tudja-e biztosítani a szükséges dolgokat a gyermekének. Szerinte most az állam megálljt parancsolt a felelőtlen szülőknek.
A nagybecskereki Kristályterem egy sportcsarnok, amely 2300 férőhelyes, de amennyiben állnak is, 3500-an beférnek. Vučićot vastapssal fogadták, Acot, nagy szerbként éltették.
Mit üzent most Vučić?
A következő évet döntő fontosságúnak ítélte Aleksandar Vučić, aki szerint a Szerb Haladó Párt jövője függ majd a választásoktól, amit a modernkori Szerbia történetének legfontosabb választásaként jellemzett.
Így ünnepelteti magát a szerb elnök
Szerinte ekkor döntenek majd a választók Szerbia katonai semlegessége, függetlensége, önállósága, jövőbe vezető útja vagy a múltba való visszatérés mellett.
Vučić emlékeztetett, hogy az elmúlt 11 hónapban több mint 800 támadást követtek el a párt helyiségei ellen, ebből 29 irodát teljesen megsemmisítettek. Szerinte komolytalanok azok, akik azt hirdetik, hogy Szerbiában “diktatúra, autokrácia, tekintélyelvű rezsim van”, közben pedig felégetik ennek a pártnak a helyiségeit.
Szerinte azonban a párt tagjai csak még jobban szeretik a pártot és Szerbiát, az ellenfelek pedig “nem tudják elrabolni annak az embernek a szívét és lelkét, aki szereti hazáját és eltökélt, hogy érte harcoljon.”
A szerb államfő beszélt arról is, hogy a párt a hagyományokhoz híven emlékezik majd meg a november elsején, az újvidéki vasútállomáson történt tragédiában elhunytakról.
– Tiszteletet fogunk mutatni mindenki iránt is, aki másképp gondolkodik – mondta Vučić.
Megint Vajdaság elszakadását emlegeti, meg a nagygyűlést, amire valamiért sosem kerül sor
Ezt követően Vučić arról beszélt, hogy november elseje után Szerbia legnagyobb rendezvényét tartják majd meg Újvidéken. Hasonlót ígért már máskor is, azt is mondta, hogy bármikor szívesen megy Újvidékre, de az ígéretekből soha sem lett semmi.
Az államfő ehelyett most is, mint Szávaszentdemeteren a tavasszal tartott nagygyűlésen, azt mondta, hogy “ők (a blokádolók, az ellenzék) nem az áldozatokért küzdenek, hanem azért, hogy Szerbiát elvigyék Vajdaságból, majd később Vajdaságot Szerbiából.

A cumisüvegből szívja magába a politikát (Forrás: Instagram, Miloš Vučević)
– De mi egyértelműen azt mondjuk nekik: Vajdaság Szerbia, Szerbia egyik legszebb része, és örökre itt marad – hangsúlyozta Vučić, majd arról beszélt, mindig az európai úton haladnak, de független országként, és mindig a népére hallgat majd. Az államfő bejelentette, hogy év végéig előterjesztik a polgároknak a 2035-ig szóló tervet, és hangsúlyozta, hogy minden munkahelyért és új befektetőkért küzdenek majd.
Vučić miután azt mondta, továbbra is az európai úton maradnak, kóros hazudozóknak, patológiás eseteknek nevezte az Európai Parlament képviselőit, akik elmarasztaló rezolúciót fogadtak el Szerbiával szemben, és ismét tagadta, hogy valaha hangágyút használtak volna az emberek ellen.
– Ha képesek ilyet kitalálni, én azt mondtam nekik: bizonyítsák be a hangágyú használatát – és ha bizonyítják, én többé nem leszek elnök. De ezt lehetetlen bizonyítani, mert ilyesmi nem történt – hangsúlyozta Vučić.
– Senki a világon nem elégedett Szerbia politikájával – kivéve Szerbia polgárait – állította Vučić.
Az elmúlt egy év azért nem egészen erről tanúskodik. Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon a Szerb Haladó Párt túléli-e az előttünk álló egy évet, vagy inkább Vučić mozgalma, a Népért és az Államért jut szerephez majd a következő évi választásokon, akármikor legyenek is azok.
Azt már viszont mindannyian jól tudjuk, hogy teljesen lényegtelen, hogy hívják a pártot – radikálisnak, haladónak, vagy mozgalomnak, az ember és lojalistái mögötte ugyanazok, kutyából pedig nem lesz szalonna, vagy ahogy szerbül mondják, vuk dlaku menja, ali ćud nikada (a farkas a szőrét váltja, de a jellemét sohasem).

