Connect with us

Szerbia

Vučić pártja úgy járhat az Európai Néppárttal, mint Orbán Fidesze
Az EPP-ben fogy a türelem Vučić pártjával szemben, Szerbiában már a Fidesz példáját emlegetik

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Aleksandar Vučić évek óta próbál egyensúlyozni Brüsszel és a keleti partnerek között, ám ez a politika egyre több bírálatot vált ki saját európai pártcsaládjában is. Egy bolgár néppárti politikus szerint az EPP már eljárást indított az SNS ellen, miközben az európai vezetők továbbra sem szívesen engednék el Belgrád kezét

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Egy út vége az Európai Néppártban? Néha a "legjobb döntés" a távozás egy klubból, amelynek a játékszabályait nem akarja betartani a delikvens, és ezért a kizárás várhat rá (Mesterséges itelligencia)
Egy út vége: néha a "legjobb döntés" a távozás egy klubból, amelynek a játékszabályait nem akarja betartani a delikvens, és ezért a kizárás várhat rá (A mesterséges intelligencia segítségével)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Aleksandar Vučić Szerb Haladó Pártja (SNS) ugyanarra a sorsra juthat az Európai Néppártban, mint néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor Fidesze. Magyar szemmel nézve ez meglehetősen ismerős fejlemény.

Az EPP-n belül eljárás indult az SNS ellen – legalábbis ezt közölte Andrej Kovacsev bolgár EP-képviselő –, szerb szakértők pedig már azt a lehetőséget sem zárták ki, hogy Vučić pártja végül maga távozik az európai jobbközép pártcsaládból, mielőtt esetleg kitennék a szűrét.


A Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata sem egyik napról a másikra szakadt meg. Az EPP 2019 márciusában felfüggesztette a magyar kormánypárt tagságát, amivel a Fidesz elvesztette részvételi és szavazati jogát a pártcsalád testületeiben. Egy külön értékelő bizottságot is létrehoztak, amely többek között a jogállamiság és az EPP alapértékeinek tiszteletben tartását vizsgálta.

Orbán pártja 2021-ben jutott el a szakításig. A fideszes EP-képviselők távoztak az EPP európai parlamenti frakciójából, miközben magával a Fidesszel szemben már kizárási eljárás volt napirenden.

Most a Szerb Haladó Párt (SNS) esetében vetődött fel, hogy hasonló sorsra juthatnak.

Mihajlo Brkić volt szerb nagykövet és a Srbija Centar, vagyis az ellenzéki SRCE alelnöke a Danasnak arról beszélt, hogy szerinte az EPP fokozatosan távolodik az SNS-től. Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy Vučić pártja végül maga lép ki a Néppártból, ahogyan annak idején a Fidesz tette.

Vučić pártja lehet a következő

Andrej Kovacsev, az Európai Parlament bolgár képviselője és az EPP bolgár delegációjának vezetője a szeptember 18-án Szófiában rendezett „EU Meets the Balkans” fórumon jelentette be, hogy eljárást indítottak a Szerb Haladó Párt ellen.

Az SNS 2016 óta az Európai Néppárt társult tagja, és az EPP jelenlegi hivatalos nyilvántartásában továbbra is ebben a státuszban szerepel. Vagyis felfüggesztésről vagy kizárásról egyelőre hivatalosan még nincs szó, de ami késik, az nem múlik, miután az EPP-n belül egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint eddig és ne tovább.

A bolgár politikus úgy fogalmazott, hogy „elég volt”, mert már eddig is túl sokáig vártak, Aleksandar Vučić pedig szerinte túl hosszú ideig „játszott mindkét oldalon”.

Ez már azért sem mellékes kijelentés, mert nem valamelyik hagyományosan Vučić-kritikus európai pártcsalád politikusától érkezett. Kovacsev a bolgár GERB politikusa és 2009 óta tagja az Európai Parlamentnek.

Merzet és Macront is bírálta

Kovacsev ráadásul nem állt meg Vučićnál. A bolgár EP-képviselő Friedrich Merz német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt is bírálta, mert szerinte az európai vezetők üzenetei nem mindig kellően egyértelműek Belgráddal szemben.

Ennek magyarázatát abban látja, hogy az Európai Uniónak szüksége van Szerbiára, ezért az európai vezetők újra és újra elhiszik, hogy igaz, amit Vučić mond nekik. Kovacsev szerint azonban nem az.

A Danas által megszólaltatott elemzők úgy vélik: éppen ez magyarázhatja azt is, hogy az EPP miért nem sietett eddig rendezni az SNS helyzetét.

Szerbia geopolitikai jelentősége, az ukrajnai háború, valamint Belgrád szerepe Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban egyaránt olyan tényező, amely miatt az európai politikusok számára fontos maradt a szerb vezetéssel fenntartott kapcsolat.

Az utóbbi időben ugyanakkor az Európai Néppárton belül is megszaporodtak a Belgrádot érő bírálatok.

Maga Manfred Weber EPP-elnök is élesen reagált a népirtásért és más háborús bűncselekményekért jogerősen elítélt Ratko Mladić halálát követő szerbiai megemlékezésekre és a volt szerb tábornok dicsőítésére.

Az EPP még nem csapta be az ajtót

A gyors szakítás azonban korántsem biztos. Duško Lopandić nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértő a Danasnak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy az SNS státuszának felülvizsgálata már korábban is szóba került, látványos következmények nélkül. A párt képviselőit továbbra is meghívták EPP-rendezvényekre, még ha Lopandić szerint kevésbé hangsúlyos szerepet is kaptak.

A lap által megszólaltatott más szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy az SNS-nek továbbra is vannak támogatói a német kereszténydemokrata politikai körökben. Emiatt nem számíthatunk arra, hogy a közelgő szerbiai választás előtt az EPP feltétlenül meghozná a végleges döntést Vučić pártjával kapcsolatban.

Minden kétséget kizáróan ez lenne az EPP legerősebb politikai üzenete Belgrád felé. Felvetődik azonban a kérdés, hogy az EPP el akarja-e ezt az üzenetet küldeni, miközben saját politikusai is arról beszélnek, hogy Európának szüksége van Szerbiára.

Éppen ebben rejlik az Európai Néppárt dilemmája: egyre nehezebb fenntartani ugyanis a kapcsolatot Vučić pártjával, miközben geopolitikai okokból nem akarják teljesen elveszíteni a befolyásukat Belgrádban.

Hogy Vučić pártja valóban végigjárja-e a Fidesz által kitaposott utat, azt még korai lenne kijelenteni. Az viszont már most látszik, hogy az SNS és az EPP kapcsolata olyan szakaszba jutott, ami magyar szemmel feltűnően ismerős: egyre hangosabbak a belső bírálatok, eljárás indul a párttal szemben, és immár nyílt találgatás kezdődött arról, hogy kizárás vagy önkéntes távozás lesz-e a nóta vége.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap