Szerbia
Hét ígéret után Vučić pénteken talán vonatozik Belgrád és Szabadka között
Aleksandar Vučić szerb elnök az elmúlt egy évben hét alkalommal tett ígéretet a Belgrád–Budapest gyorsvasút szerbiai szakaszának befejezésére – és egyszer sem teljesítette. A legutóbbit éppen a kínai elnöknek, Hszi Csin-pingnek tette, amikor szeptember elején azt mondta: 15 napon belül elindul a vonat. Október 2-án ez még mindig nem történt meg. A BALK.hu összegyűjtötte az elmaradt határidőket, be nem tartott ígéreteket és a politikai kommunikáció kulisszatitkait
Csak tavaly október óta Aleksandar Vučić legalább hét alkalommal, hét különböző ígéretet tett, és nem tartotta be a Belgrád–Budapest gyorsvasút szerbiai oldalán hiányzó Újvidék–Szabadka–államhatár (Kelebia) szakasz átadása kapcsán. Legutóbb még csak nem is a saját népének, hanem Szerbia acélerősségű barátjának, a kínai elnöknek, Hszi Csin-pingnek: szeptember 4-én azt ígérte neki, hogy a gyorsvasutat 15 napon belül üzembe helyezik.
Amikor ez a cikk „nyomdába kerül”, október 2-a van, a 15 nap régen lejárt, és most az elnöki kabinethez közel állók azt pusmogják, holnap, vagyis október 3-án Aleksandar Vučić Belgrádban vonatra száll, és Szabadkáig utazik.
A Sólyom egyébként egy-két hete próbaüzemel – üresen, Szabadka és Újvidék között.
Egy év alatt hét ígéret
Az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát megelőzően Aleksandar Vučić október 3-án Szabadkán járt, a vasútállomáson majdnem mindent rendben talált, s azt mondta, november 28-án adják át a forgalomnak a szakaszt, méghozzá Orbán Viktor jelenlétében, de erre csak akkor kerülhet sor, ha pótolják az akkor még hiányzó magyar feliratokat az állomáson.
November elsején leomlott a szintén a gyorsvasút építése keretében felújított újvidéki vasútállomás előtetője, 16 ember meghalt, a november 28-i átadó pedig értelemszerűen elmaradt. Ezt követően az államfő azt mondta decemberben, hogy a vonat még abban a hónapban elindul, de ünnep és csinnadratta nélkül.
Később február–márciust emlegetett, végül júliusról beszélt. Júliusban Törökkanizsán már azt mondta, elindul a teherforgalom, de a személyforgalom majd csak augusztus 24-e után.
A szerb elnök fel-alá járkált a kínai elnöki palotában, nem tudta eldönteni, hogy mit mondjon Hszi Csin-pingnek, szeptembert, októbert vagy a jövő nyarat (Forrás: X platform)
És hogy nagyon boldog emiatt, mert “Szabadka gyönyörű, Palicsról nem beszélve, és ő nagyon boldog”. Szeptember 4-én Kínában Hszi Csin-pingnek azt mondta, 15 napon belül átadják a forgalomnak a szakaszt. Erre sem került sor. Átverte a kínai elnököt (is).
Tíz éve ezt hallgatjuk
2015 elején a közlekedési miniszter, Zorana Mihajlović azt ígérte, hogy a gyorsvasút munkálatai két év alatt befejeződnek. Az akkori miniszterelnök (Vučić) óvatosabb volt, ő 2018-ra ígérte az új vonalat. A 2015-ös hír így szólt: – Ez nagy dolog hazánknak. Mindent befejezünk két és fél év alatt – ígérte Aleksandar Vučić az újvidéki rendezőpályaudvaron. – A Belgrád–Budapest vasút 2018-ra biztosan kész lesz.
2024-ben bejelentették, idő előtt elkészült a szakasz, mert az elnök megkérte a kínaiakat, hogy gyorsabban dolgozzanak. Igaz, az eredeti ígérethez képest hat évet késtek már akkor is. 40 millió eurót fektettek bele – mondta az elnök a szabadkai vasútállomás kapcsán, amit tisztának és rendezettnek látott akkor.
Azóta tudjuk, hogy a 12 felújított állomásból, amelyekről akkor beszélt az államfő, többet nem sikerült éppenséggel felújítani, volt, amihez hozzá sem nyúltak, csak kívülről „kisminkelték”.
Goran Vesić, korábbi közlekedési miniszter, aki ma már vádlottként szerepel 16 ember halála miatt, azt mondta a Vreme hetilapnak, hogy szerinte kevésbé fontos, elkészült-e 2018-ra a vasút, mint az, hogy egyáltalán létezik. Mivel eddig nem is volt.
– Szerintem jó, hogy már van gyorsvasút Újvidékig, aztán most mindegy, két évvel előbb vagy később” – mondta Vesić.
Hisszük, ha látjuk
Vučić a tesztúton tavaly októberben kijelentette, hogy minden a legmagasabb szabványok szerint készült, a pálya úgy van megépítve, hogy ne legyen zaj utazás közben, és az állomások is nagyon jól ki vannak alakítva.
Hát, ennek kapcsán meggyőződtünk már az ellenkezőjéről.
Most már csak annak kellene kiderülnie, hogy az államfő valóban fel mer-e ülni a vonatra, megérkezik-e holnap, pénteken, október 3-án Szabadkára, s ha igen, akkor ez egyben azt is jelenti-e, hogy elindul a személyforgalom.
Miért titokban, vagy csak a lojális média tudomásával történik mindez, egyelőre talány, mert csütörtök estig hivatalos bejelentés a nagy átadásról nem született, ahogyan menetrend sincs, ami mondjuk szombattól érvényes lenne.

