Connect with us

Szerbia

Már 2020-ban eldőlt az elbontott régi Száva-híd sorsa

Az új, fehér színű híd szélesebb lesz, négy autósávval, villamospályával, gyalogos- és kerékpáros sávokkal, sőt a jövőben feltehetően metró is haladhat rajta. A régi híd áthelyezéséről szóló korábbi ígéreteket figyelmen kívül hagyták; a döntést a lakosság megkérdezése nélkül hozta meg a szerb elnök, ha egyáltalán lesz belőle valami

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az új Száva-híd fehér lesz, hogy ne melegedjen
Az új híd fehér lesz, hogy ne melegedjen (Forrás: Politika)
Cikk meghallgatása

A belgrádi régi Száva-híd eltávolításával eltűnt az utolsó „náci híd” Európából. Ez nem egy hitelt érdemlő információ, miután a megállapítást Aleksandar Šapić belgrádi polgármester egyik kijelentésére alapoztuk, miszerint „a nácik 60 ilyen hidat építettek Európában a második világháború alatt, amelyek közül 59 nagyon gyorsan lebontásra került”, és hogy csak egyetlen ilyen híd maradt fenn Belgrádban, amiről maga „sem tudja”, hogy ez miként fordulhatott elő.

A harcias Šapić

Šapić az utóbbi években olyan harciasan támogatta a régi híd lebontását, mintha az ötlet saját kútfőből származott volna, pedig amikor megkapta a belgrádi polgármesteri posztot, addigra már minden eldőlt, és így ő lett az a „hasznos idióta”, akire ráterhelték az elbontás kommunikálásának hálátlan feladatát, amely a mai nappal véget ért.



A zöld híd megy a történelem süllyesztőjébe, hogy átadja helyét fehér utódjának.

Különös egybeesés, hogy a híd sorsa tavaly november 1-jén pecsételődött meg végleg, amikor a civil és ellenzéki tiltakozások ellenére a rendőrség lezárta a forgalom elől a 2020-ban halálra ítélt hidat.

Belgrádban eltávolították az öreg híd jellegzetes zöld  ívét is a Szávából

Belgrádban eltávolították az öreg híd jellegzetes zöld ívét is a Szávából (Forrás: Nova)

Az azóta tartó kálváriáról túl sokat nem lehetett hallani, mert aznap történt az újvidéki tragédia is, ami a mai napig tematizálja a szerbiai közéletet, és kitűnő paravánként szolgált a híd körüli műveletekhez.

Az öreg Száva-híd az utóbbi években a hatóságok által támogatott „Belgrád a vízen” lakó- és kereskedelmi projekt kellős közepén találta magát, „de öreg is volt, meg náci is volt”, így nem illett bele a megalomániás projektbe.

Majdnem tízéves elképzelés

A régi Száva-híd elbontásának terve majdnem tíz évvel ezelőtt merült fel a belgrádi városvezetésben. 2016–2017-ben még hivatalosan „rekonstrukcióként” kommunikálták a projektet. Akkor a polgármester Siniša Mali volt, aki jelenleg pénzügyminiszteri posztot tölt be, a kontinuitás szembetűnő és egyértelmű.

A 2017-ben kiírt pályázatot a CIP Közlekedési Intézet mérnökei nyerték, az általuk megálmodott új híd a jól felismerhető ívvel megőrzi a régi híd emlékét.

A mára már teljesen elbontott öreg híd 16 méter széles volt, az újnál viszont 32 és 35 méter között kell lennie a szélességnek, ami így két sávot biztosít az autók számára mindkét irányban, a középső rész pedig a vasúti forgalom számára van fenntartva.

Az új híd fehér színe építési szempontból indokolt – nagyobb visszaverődést biztosít, így a szerkezet kevésbé melegszik fel.

Az akkori beszámolók szerint elégedett volt Siniša Mali polgármester is, aki különösen annak örült, hogy a CIP költségvetése szerint az új Száva-híd „ötször olcsóbb” lesz, mint a belgrádi demokratikus kormányzás idején épült híd, amely az Ada Ciganlija (fél)szigetet köti össze a Száva két partjával, vagyis 30 millió euróval terheli meg a városi kasszát.

Ma már ez sem igaz, az összeg azóta valószínűleg a többszörösére növekedett.

Ismét az elnök döntött

Az új híd gyalogos, kerékpáros, közúti és villamos híd lesz, és a tervek szerint a jövőben a metró is áthalad rajta.

Siniša Mali akkortájt úgy nyilatkozott, hogy nem bontják le a régi Száva-hidat, hanem áthelyezik egy másik helyszínre, amellyel kapcsolatban megkérdezik a polgárokat, hogy hol állítsák fel.

Népszavazás helyett azonban Aleksandar Vučić 2023 augusztusában kész tényként kezelte, hogy „a híd helye már megvan”, és Zimonyt (Zemun) köti majd össze a Veliko ratno ostrvo szigettel.

A Veliko ratno ostrvo, magyarul Nagy Háborús-sziget a Duna és a Száva összefolyásánál fekszik Belgrád közelében, természetvédelmi területnek számít. Az építészek és az urbanisták ellenzik ezt a megoldást, „ad hoc” adminisztratív ötletnek nevezve a felvetést, amely súlyosan veszélyezteti a szóban forgó sziget védettségét.

Ami az öreg hidat illeti, 2017–2019 során folyamatosan változtak a tervek: előbb bővítést javasoltak, majd a teljes lebontást, valamint a másutt történő elhelyezést, amit a szakértők és a civilek már akkor is többnyire elleneztek az előbb említett okok miatt.

Amikor minden eldőlt

2020 végén azonban minden eldőlt. A STECOL Corporation, a POWERCHINA leányvállalata az említett év október 11-én kereskedelmi szerződést írt alá Szerbiával az új Száva-híd projektre.

A STECOL által közzétett beszámoló szerint „a projekt fő mérnöki feladatai közé tartozik a meglévő híd teljes eltávolítása és egy acél íves és acélgerendás híd építése„.

Az új hidat kétirányú hídként tervezik, négy sávval, középen egy városi villamos sávval, valamint mindkét oldalon járdákkal és kilátóteraszokkal. A főhíd kétrétegű acél ívhíd, és az európai szabványok szerint épül.

A kínaiak szerint az előreláthatólag hároméves építési idővel elkészülő híd hatékonyan enyhíti majd Belgrád rossz közlekedési körülményeit, és a város új nevezetességévé válik.

Ez a STECOL Corporation első szerbiai projektje, amely a vállalat hivatalos belépését jelzi az ország piacára. A projekt nagy jelentőségű a kínaiak számára a vállalat hosszú távú fejlődése szempontjából Szerbiában és a környező piacokon.

A STECOL Corporation folytatja a projekt különböző feladatainak végrehajtását, és kiváló munkát végez az előzetes tervezésben, hogy biztosítsa a híd magas színvonalú megépítését.

Ez teljesen egyértelmű közlés, és 2020 decembere óta olvasható az interneten.

Az öreg Száva-híd elbontására irányuló szándék tehát már öt évvel ezelőtt nyilvánvaló volt, erre a kérdésre nem érdemes több szót fecsérelni, csak annyit jegyeznénk meg, hogy a szerb vezetés Belgrád és az ország feje fölött döntött. Mint az lenni szokott.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap