Connect with us

Szerbia

Két hónap haladék a NIS-nek, sült malac az ifjú Trumpnak

A szerb elnök sült malaccal kedveskedett vendégének, szerinte ugyanis hülyén nézne ki, vagyis ostobaság lenne garnélát és tengeri keszeget kínálni a Belgrádba látogató ifjabb Trumpnak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb vendégszeretet bizonyítéka a sült malac, amelyet Donald Trump Jr. tiszteletére sütöttek a szerb elnöki rezidencián
A szerb vendégszeretet bizonyítéka a sült malac, amelyet Donald Trump Jr. tiszteletére sütöttek a szerb elnöki rezidencián
Cikk meghallgatása

Szerbia újabb két hónap haladékot kapott az Egyesült Államoktól a NIS elleni szankciók ügyében. A szerb elnök ezt nem sokkal azt megelőzően jelentette be, hogy az utóbbi másfél hónapban immár másodszor fogadta a Belgrádba látogató Donald Trump juniort.

Aleksandar Vučić szerb államfő közölte, hogy Szerbiának sikerült újabb haladékot elérnie a szerbiai olajcég, a Naftna Industrija Srbije (NIS) elleni szankciók alkalmazásában. Az Egyesült Államok ezúttal nem egy, hanem további két hónappal, június 27-ig hosszabbította meg a szankciók teljes körű bevezetését.



– Jó hírek a szerbiai polgároknak. Szerbia újabb haladékot kapott a NIS-re vonatkozó szankciók ügyében, ezúttal két hónapra, június 27-ig. Köszönet amerikai partnereinknek, amiért megértették Szerbia helyzetét

— írta Vučić a hivatalos Instagram-oldalán, a buducnostsrbijeav profilon.

A Tanjug hírügynökség közben úgy értesült, hogy a NIS szerdán újabb kérelmet nyújtott be az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumához, külön engedélyt kérve, amely lehetővé teszi a vállalat zavartalan működésének fenntartását az április 28-i határidő lejárta után is.

Az eredeti engedélyt Washington március 28-án bocsátotta ki, ideiglenes haladékot adva a vállalatnak az orosz tulajdonosok kipaterolására a szerb olajcégből.

Sült malac az ifjabb Trumpnak

Az események hátterében „fontos diplomáciai aktivitás is zajlik”: Aleksandar Vučić elnök vacsorát adott az amerikai elnök fiának tiszteletére, aki ismét Belgrádban tartózkodik.

– Sok külföldi — teljes joggal — nehéz embernek tart, aki nem könnyen kezelhető tárgyalópartner. De még soha senki nem mondta, hogy ne lennénk vendégszeretők

— fogalmazott Vučić, szintén az Instagramon közzétett bejegyzésében, amelyhez egy képet is csatolt, hogy megmutassa mélységes vendégszeretetét, aminek egy malac látta kárát.

Ez a malacka bánja a nagy szerb-amerikai összeborulást

Ez a malacka bánja a nagy szerb-amerikai összeborulást (Forrás: szerb elnöki Instagram)

A képen jól látható, hogy a szerb elnök sült malaccal kedveskedik vendégének, szerinte ugyanis hülyén nézne ki, vagyis ostobaság lenne garnélát és tengeri keszeget kínálni a Belgrádba látogató ifjabb Trumpnak.

Az amerikai elnök fiának újabb belgrádi jelenése nem előzmények nélküli: ez már a második alkalom az elmúlt másfél hónapban, hogy felkereste a szerb fővárost.

Legutóbb március 11-én járt Belgrádban, amikor saját podcastműsora számára készített interjút Vučić elnökkel. Korábban édesapja kampányidőszakában, tavaly szeptember végén látogatta meg a „vendégszerető” szerb elnököt.

A márciusi látogatást követően a szerb elnök mély tisztelettel beszélt Donald Trump juniorról az erősen kormánypárti Informer Televízióban, szerinte a fiatal Trump „fantasztikus politikai érzékkel rendelkezik”, emellett rendkívül fegyelmezett és határozott nézeteket vall világpolitikai kérdésekben.

Vučić hangsúlyozta, hogy Trump Jr. ideológiailag egyértelműen elkötelezett, és politikai nézeteiben nincs helye bizonytalanságnak. A szerb elnök szerint az amerikai politikus „nem mutat természetes ellenérzéseket Oroszországgal szemben”, ugyanakkor kritikusabb az európai politikai elitet illetően.

Trump Jr. jelenleg üzletemberként tevékenykedik, a Trump Organization ügyvezető alelnöki tisztségét tölti be, és saját podcastműsort is vezet, ennek adott interjút a szerb elnök.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap