Szerbia
A szerb belügyminiszter beismerte, hogy van hangágyújuk
A szerb belügyminiszter beismerte, hogy a rendőrség rendelkezik hangágyúval, de állítása szerint „be van dobozolva” egy rendőrségi raktárban, a szerb elnök ugyanakkor határozottan cáfolja, hogy Szerbia rendelkezik ilyen eszközzel, és azzal fenyegetődzik, hogy lemond az elnöki posztról, ha ennek az ellenkezője igaz

Ivica Dačić szerb belügyminiszter hivatalos levélben fordult az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodájának (FBI) igazgatójához, Kash Patelhez, és szakmai segítséget kért annak kivizsgálására, hogy valóban történt-e hangágyú használata március 15-én, a Belgrádban megtartott diáktüntetés során.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Ugyanakkor zavart kelthet a szerb belügyminiszternek az a kedd esti beismerése, hogy a rendőrségnek vannak hangágyúi, de azok a belügyminisztérium raktáraiban, bontatlan dobozokban állnak.
Dačić az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatójához címzett levelében ugyanakkor napközben még azt írta, hogy a szerbiai belügyminisztérium eszköztárában nem található ilyen készülék, ugyanezt állította Aleksandar Vučić szerb elnök is egy tegnap esti tévéműsorban, jelezve, hogy lemond, ha ennek az ellenkezője bizonyosodik be.
Alcímek
Az FBI szakértői támogatása
A belügyminisztérium közleménye szerint Dačić azért kérte az FBI szakértői támogatását, hogy hiteles, független elemzést kapjanak az eseményekről, miután a szerb média azzal vádolja a rendőrséget, hogy tiltott eszközt használt az egyetemistákkal és szimpatizánsaikkal szemben a szombati tüntetésen Belgrádban.
A miniszter hangsúlyozta: a szerbiai belügyminisztérium eszköztárában nem található ilyen készülék, és a törvény is tiltja a hanghullámokat kibocsátó fegyverek alkalmazását, a levél célja pedig az, hogy az FBI közreműködésével minden részlet feltárásra kerüljön.
Ennek ellentmond a belügyminiszternek az a kedd esti nyilatkozata, miszerint a szerb rendőrség valóban rendelkezik hangfegyverrel, közismertebb nevén „hangágyúval”.
Dačić a Danas napilapnak adott interjújában többes számban beszélve megerősítette, hogy ezeket az eszközöket még 2021-ben szerezték be, és jelenleg a belügyminisztérium raktáraiban, bontatlan dobozokban állnak.
— Ezek a rendszerek a mi tulajdonunkban vannak, de nem kerültek be a használatba, és nincsenek felszerelve egyetlen járművünkre vagy rendszerünkre sem
— nyilatkozta Dačić.
Amikor arról kérdezték, miért állította korábban, hogy a minisztérium nem rendelkezik ilyen fegyverekkel, a miniszter úgy fogalmazott:
— Ez egy szerencsétlen, félreérthető nyilatkozat volt. Azt értettem alatta, hogy a belügyminisztérium hivatalosan nem vette fel őket a kényszerítő eszközök arzenáljába.
Elhibázott beruházás
Arra a kérdésre, hogy miért vásárolták meg előre ezeket a rendszereket, ha használatuk jogilag nem volt engedélyezett, Dačić elismerte, hogy az egy elhibázott beruházás volt.
Görögország 2021-ben új migrációellenes arzenált telepített a görög–török határra, beleértve a kamerákat, a radarokat és a több mint 5 méter magas acélkerítést, amellyel egy 40 kilométeres szakaszon akadályozzák a migránsok belépését Törökország irányából.
A görögök hangágyúkat (Long Range Acoustic Device, LRAD) is vittek a határra, amelyek használata ellen tiltakoztak az emberjogi szervezetek. Erről itt írtunk.
A hangágyúkat általában páncélozott teherautókra szerelik a rendőrök. A szerkezet olyan fülsiketítő hangot bocsát ki, ami a sugárhajtású repülőgépek motorjának hangjához hasonlít.
A jogvédők szerint a 162 decibel erősségű hanghullámok fájdalmat és sokkot okozhatnak az emberi szervezetben, ezért használatuk nem etikus.
Hallgasd meg, hogy milyen hangot ad ki a hangágyú
Ennek ellenére több országban is használják ezeket az eszközöket tömeges megmozdulások megakadályozására, de a repülőterek vagy a naperőfarmok védelmére is a vadállatokkal szemben.
Az Egyesült Államokon kívül Csehország, Németország, Japán, Lengyelország, Spanyolország, az Egyesült Királyság, Szerbia és Görögország is szerzett be hangágyúkat, persze más-más célra.
Dačić szerint valószínűleg abban bíztak akkoriban, hogy elfogadják az új rendőrségi törvényt, amely a használható kényszerítő eszközök között már helyet adott volna a hangfegyvereknek is.
Azt nem lehet megállapítani, hogy hány hangágyújuk van a szerb karhatalmi szerveknek, miután a belügyminiszter hol egyes számban, hol többes számban beszélt a szerbiai médiabeszámolók szerint.
A miniszter arra már nem tudott válaszolni, hogy ki viseli a felelősséget a téves beruházásért és a közpénzek elherdálásáért, miután – szavai szerint – akkoriban nem ő volt a belügyminiszter.
Érdemes emlékeztetni arra is, hogy Dačić a szerb parlament biztonsági bizottságának ülésén, Miroslav Aleksić kérdésére válaszolva elismerte: a rendőrség valóban rendelkezik egy amerikai gyártmányú „LRAD 100X” típusú hangágyúval, amelyet a Genesis cég szállított le.
Dačić ugyanakkor hozzátette: „Ezt az eszközt elsősorban hangos üzenetek közvetítésére szerezték be, nem pedig hanghullámok vagy légnyomáshullámok kibocsátására.”
Végül a miniszter megnyugtatta a közvéleményt, hogy az eszköz soha nem került be a belügyminisztérium által használt fegyverek hivatalos listájára, nem használtuk, és nem is fogjuk használni, mivel ehhez külön parancs szükséges.
Dačić az eszközöket „a legegyszerűbb technikai eszközök egyikének” nevezte, ugyanakkor továbbra is kérdéses, mi indokolta közpénzből történt beszerzésüket.
A BALK korábbi cikkeiben már bemutattuk a hangágyút, amely képes hangos üzenetek továbbítására, ugyanakkor — mint a mellékelt videóban is látható — egyetlen gomb megnyomásával elviselhetetlen hangot bocsát ki; mostani cikkünkhöz is mellékeljük a hangfegyvernek a bemutatását.
Régi radikális trükk, Vučić fenyegetőzik
A szerb államfő – aki igencsak idegesnek tűnik – ugyanakkor határozottan cáfolja, hogy hangágyút használtak volna, és azzal fenyegetőzik, hogy lemond elnöki posztjáról, ha ez mégis megtörtént.
Aleksandar Vučić határozottan cáfolta a hangágyú vagy úgynevezett Vortex alkalmazásának vádjait.
— Szeretném világosan elmondani, hogy semmilyen hangágyú, semmilyen Vortex, vagy bármi hasonló eszköz nem volt használatban, mert ilyenek nincsenek az országban. Aki mást állít, az hazudik. Ők is tudják, hogy nem történt ilyen, de mégis megpróbálnak olajat önteni a tűzre, hogy fenntartsák a feszültséget
— fogalmazott a szerb elnök a belgrádi kormány médiafészkének számító Pink Televíziónak tegnap este adott hosszas interjúban.
Láthatóan ideges a szerb elnök, pedig egyik kedvenc újságírónője kérdezte
Vučić hozzátette: ha bebizonyosodik, hogy a szerb rendőrség ilyen eszközt vetett be, azonnal lemond az elnöki posztjáról.
— Szégyelljék magukat ezek a szánalmas hazudozók! Ne felejtsük el, hogy az egész félreértés onnan indult, hogy Zdravko Ponoš (a SRCE ellenzéki törpepárt vezetője, volt vezérkari főnök) nem tudta megkülönböztetni a drónpuskát a hangágyútól.
Az elnök szerint a vádak mögött politikai célú támadások és dezinformációk állnak, amelyek a szerb állam és hadsereg aláásására irányulnak. Vučić úgy véli: a helyzet súlyosságát mutatja, hogy az FBI mellett már az orosz FSZB is érintett a háttérben folytatott vizsgálatokban.
A szerb kormány jelenleg „mindent megtesz” annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetek bevonásával tisztázza az ügyet, és „minden fél számára megnyugtató módon lezárja a botrányt,” úgy, hogy az a szerb elnöknek is tetsszen. Lehet, hogy végül Vučić mégis lemond? Az kizárt — egyetlen szavát sem lehet elhinni.

- Bosznia3 nap telt el azóta
Kísérlet Dodik letartóztatására, vér nélkül nem fog menni
- Szerbia7 nap telt el azóta
Az Egyetem az Informer TV ellen: harc a becsületes sajtóért
- Szerbia5 nap telt el azóta
Pásztor szerint jó irányba változik a helyzet Szerbiában
- Szerbia4 nap telt el azóta
Porfirije: a szerb ortodoxia helye az Orosz Világban van