Connect with us

Horvátország

Kis ország, nagy cirkusz

A horvát köztársasági elnök a tankbeszerzésbe is belekavart, mondván, hogy „25 millió euróért azt várná el az ember, hogy a harckocsi repülni is tudjon”, amivel burkoltan arra utalt, hogy a kormány ismét pazarolja az adófizetők pénzét

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

ÖSSZENÉZTEK: Boris Ruge a NATO főtitkárhelyettese és Ivan Anušić horvát védelmi miniszter
ÖSSZENÉZTEK: Boris Ruge a NATO főtitkárhelyettese és Ivan Anušić horvát védelmi miniszter (Forrás: horvát kormány)
Cikk meghallgatása

Boris Ruge, a NATO főtitkárhelyettese szerdán délután megérkezett a horvát parlamentbe, hogy tájékoztassa a képviselőket az NSATU misszióról a parlamenti külpolitikai bizottság és a NATO Parlamenti Közgyűlésbe delegált parlamenti küldöttség ülésén. Ezzel tetőzni látszik a NATO-misszió körül kialakult cirkusz, amit Zoki Bond barátunk boszorkánykonyhájából irányítanak, Fülig Plenković őszinte sajnálatára.

Unalmas vagy nevetséges?

Ha nem lenne meredeken unalmas, akár nevetséges is lehetne. Mindazonáltal, még egyszer elmagyarázzuk, hogy miről is van szó. Adva van ez a NSATU néven futó NATO-misszió (NATO Security Assistance and Training for Ukraine – NATO biztonsági támogatás és csapatképzés Ukrajna számára) ami lényegében semmi különös, az ukrán csapatok kiképzéséről van szó, szóval semmi új a nap alatt.



Akárcsak az előző kiképző misszió esetében, amikor ukrán katonák horvátországi kiképzéséről volt szó, Milanović köztársasági elnök ezt is megtorpedózta, azzal a kifogással, hogy ez bevezetné Horvátországot az Oroszországgal vívott háborúba, amit ő sehogyan sem talál ajánlatosnak.

Miután már első pillantásra világos, hogy üvegsík hülyeségről van szó – mintha az 5 darab horvát katonatiszt részvétele láttán Moszkvát jobban kitörné a frász, mint a horvát fegyver és lőszerszállítmányok hírére – illetve egyérteműen kampánytrükkről és horvát belpolitikai csörtéről van szó.

És akkor jött a Boris Ruge

Az általános kavarásba belerángatták Boris Ruget, a NATO főtitkárhelyettesét is, aki nyilván Plenković miniszterelnök hathatós közbenjárására ruccant ki a horvát fővárosba. A miniszterelnök abban reménykedett, hogy Ruge majd világosságot csepegtet az ellenkező, vagy legalábbis vonakodó ellenzéki képviselők fejébe.

Plenković elvárásai szerint a NATO főtitkárhelyettese bölcs szavai hatására, az ellenzék magába száll és megszavazza a parlamentben a kormány javaslatát, miszerint igenis el kell küldeni a kérdése öt tisztet Németországba.

Három és fél órás vita folyt a horvát parlament külpolitikai bizottságának és a horvát parlament NATO parlamenti közgyűlési küldöttségének közös ülésén, amelyen Boris Ruge NATO-főtitkár-helyettes válaszolt az NSATU-misszióval kapcsolatos parlamenti kérdésekre

Három és fél órás vita folyt a horvát parlament külpolitikai bizottságának és a horvát parlament NATO parlamenti közgyűlési küldöttségének közös ülésén, amelyen Boris Ruge NATO-főtitkár-helyettes válaszolt az NSATU-misszióval kapcsolatos parlamenti kérdésekre (Screenshot)

A parlamenti szavazást ez ügyben egyszer már elhalasztották, nyilván azért, mert a Holdról is látszott, hogy a kormány nem tudja megszerezni a döntéshez szükséges kétharmadot.

Ez helyzet Ruge látogatása után sem változott lényegesen, az SDP például meg sem jelent a parlamenti bizottság ülésén, kifejtve, hogy már mindent tudnak a NSATU misszióról, erről a főtitkárhelyettes sem képes valami újat mondani.

Szóval szinte biztos, hogy a parlament nem szavazza meg a kormány javaslatát, de Plenković valószínűleg abban reménykedett, hogy legalább a közvélemény egy részét el fogja tántorítani Milanović támogatásától.

Persze a legidegesítőbb az volt, hogy a parlamenti bizottságon megjelenő képviselők mind szerepelni akartak; gyötörve Ruget, az idegesen fészkelődő Ivan Anušić védelmi minisztert és természetesen a hírlapírókat, akiknek az „eseményről” kellett tudósítaniuk.

Zoki Bond egy lépéssel előbbre jár

Zoran Milanović főparancsnoki tisztével élve holnapra, azaz csütörtökre találkozót hívott össze a vezérkari főnökkel, a helyettes parancsnokokkal és a vezérkari igazgatóságok vezetőivel, a vezérkar helyiségeiben, azaz a védelmi minisztérium épületében.

A találkozón nem vehet részt Anušić védelmi miniszter, aki a találkozó időpontjában kormányülésen lesz, s ez enyhén szólva nem nyerte meg a tetszését, ám még kevésbé az, hogy Milanović díszfogadtatást vár a vezérkartól: piros szőnyeget, díszszázadot, katonazenekart.

Míg az ország legalább fele dülöngél a röhögéstől, Plenković és a kormány dúl-fúl, azaz éppen azt csinálja, amit a ravasz Zoki szeretne. Ezzel a NATO főtitkárhelyettes látogatását sikeresen semlegesítette és ismét megmutatta „ki a gazda” legalábbis a választópolgárok együgyűbb részének véleménye szerint.

Ugyanakkor Zoki Bond a tankbeszerzésbe is belekavart, mondván, hogy „25 millió euróért azt várná el az ember, hogy a harckocsi repülni is tudjon”, amivel burkoltan arra utalt, hogy a kormány ismét pazarolja az adófizetők pénzét.

De közvetlenül nem támadta a harckocsik beszerzésének tervét, sőt azt is hozzáfűzte, hogy Horvátországnak nincs is nagyon más választása, mint a méregdrága nyugati fegyverrendszereket beszerezni.

Ám felütötte a lapot az ellenzéki okoskodásnak, így Ivana Kekin arról mondott hosszabacska monológust, hogy mi mindent lehet vásárolni 25 millió euróból.

Viszont a szokásos maszlag mellett volt egy kellemetlen megjegyzése is: szóvá tette ugyanis, hogy a harckocsik beszerzése nem szerepelt a fegyveres erők fejlesztésének idén lejáró stratégiai dokumentumában, az új amelyiknek 2025. január elsejétől kellene életbe lépnie, pedig még mindig nem készült el.

Kekin asszony egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes szakértők véleménye szerint, a horvát úthálózat nem alkalmas 50 tonnánál nehezebb járművek fogadására, a Leopard 2 szóban forgó változata pedig körülbelül 65 tonnát nyom.



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap