Bosznia
Szijjártó szerint Dodik „regionális stabilitási vezető”, akit azonban az USA visszaszorítana
Orbán politikai értékrendje, amely “a béke és a nemzetállami szuverenitás védelmén alapul”, erős összhangban van Dodik nézeteivel, és ez a közös értékrend tovább erősíti a két vezető közötti szövetséget, ezért nem csoda, hogy a találkozóval kapcsolatban Dodik azt írta az X platformon, hogy csak azok az “igazi barátok ösztönözhetik őket (az európai úton), akiknek (a szerbekkel szemben) nincsnek hátsó szándékaik
Közzétéve:
4 hét telt el azóta,a megjelenés dátuma:
A Nyugat-Balkán, különösen Bosznia-Hercegovina, a régió egyik legbonyolultabb politikai terepévé vált az elmúlt évtizedekben, ahol a nemzetközi közösség és a helyi politikai elit folyamatosan küzd a béke, a stabilitás és az integráció kérdéseivel. A boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) elnöke, Milorad Dodik, aki hosszú ideje a szeparatizmus szószólójaként és a boszniai politikai rendszer egyik legmegosztóbb figurájaként ismert, ismét nemzetközi figyelmet kapott, miután Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozott.
Magyarország különutas politikája
A Budapesten tartott találkozó, amelyen részt vett Szijjártó Péter, magyar külügyminiszter, valamint Željko Budimir, a boszniai Szerb Köztársaság tudományos-technológiai fejlesztésért és felsőoktatásért felelős minisztere, nem csupán a diplomáciai kapcsolatok megerősítését szolgálta. Ez a találkozó szimbolizálta a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti szoros gazdasági és politikai szövetséget is.
Az egyik kulcsfontosságú terület, ahol az együttműködés megnyilvánul, a mezőgazdaság. Dodik elmondta, hogy a magyar segítség a boszniai Szerb Köztársaság mezőgazdasági termelőinek nagy érdeklődését váltott ki, és az újabb projektek előkészítése már folyamatban van.
Dodik úgy fogalmazott, hogy Magyarország támogatása létfontosságú a Szerb Köztársaság számára, és Orbán politikáját olyan értékekkel azonosította, mint a béke és a szuverenitás védelme.
A mezőgazdasági projektek, amelyeket Dodik kiemelt, egyértelmű példái annak, hogy Magyarország miként igyekszik gazdasági előnyöket kovácsolni a Balkán instabilitásából, miközben támogatja a helyi politikai vezetőket, akik ellenségesek a nyugati beavatkozással szemben.
Orbán Viktor kijelentése, miszerint a Nyugat-Balkán stabilitása kulcsfontosságú az Európai Unió számára, és Magyarország a párbeszédet és az együttműködést részesíti előnyben a szankciókkal szemben, egyértelművé teszi, hogy Magyarország külön utat választott a balkáni politikai kérdések kezelésében.
Ez a hozzáállás különösen szembeötlő a Dodik iránti magyar támogatásban, Szijjártó például „regionális stabilitási vezetőnek” nevezte Dodikot. Ez a kijelentés azonban nyugati szempontból vitatható, hiszen ottani megítélés szerint Dodik régóta ismert a Bosznia-Hercegovina stabilitását fenyegető tevékenységeiről, amit az Egyesült Államok szankciókkal is “jutalmazott”.
Mostani budapesti látogatása alkalmával Dodik köszönetet mondott ugyan Orbánnak azért, hogy Magyarország támogatja őket az európai úton, ám azonnal megjegyezte, hogy számukra a problémát az jelenti, hogy Bosznia-Hercegovinában nem tartják tiszteletben az ország alkotmányát, sem a daytoni békemegállapodást, és sok a (külföldi) beavatkozás.
A boszniai szerb vezető a jellegzetes szerb politikai retorikához híven alanyt ugyan nem használt, az viszont nem valószínű, hogy saját magát marasztalta volna el, így kizárásos alapon maradnak a horvátok és a bosnyákok, de miután Dragan Čovićtyal, a boszniai horvátok hasonszőrű vezetőjével jóban van, az egyenlet egy ismeretlenessé válik.
Igazi barátok
Magyarország és a Nyugat-Balkán közötti kapcsolatok hosszú – de nem mindig fényes múltra – tekintenek vissza, Orbán Viktor kormánya alatt azonban a kapcsolatok új szintre emelkedtek, különösen a boszniai Szerb Köztársaság tekintetében.
Orbán hosszú ideje erős, nemzetállami alapon nyugvó külpolitikát folytat, amelyben a régió stabilitása kulcsfontosságú a magyar gazdasági és politikai érdekek védelme szempontjából. Ez a fajta gazdasági együttműködés nemcsak gazdasági, hanem politikai szövetséget is jelent.
Ezzel összhangban Dodik többször is elismerte Magyarország szerepét a balkáni stabilitás megőrzésében. Az X platformon pedig ezt azzal támasztotta alá, hogy a boszniai Szerb Köztársaság nagyra értékeli “Magyarország békés, nyitott, átlátható és toleráns politikáját”.
Kapcsolódó cikk
Orbán átvette a Szerb Köztársaság érdemrendjét Milorad Dodiktól
Orbán politikai értékrendje, amely “a béke és a nemzetállami szuverenitás védelmén alapul”, erős összhangban van Dodik nézeteivel, és ez a közös értékrend tovább erősíti a két vezető közötti szövetséget, ezért nem csoda, hogy a találkozóval kapcsolatban Dodik azt írta az X platformon, hogy csak azok az “igazi barátok ösztönözhetik őket (az európai úton), akiknek (a szerbekkel szemben) nincsenek hátsó szándékaik.
Dodik X platformos bejegyzésében hangoztatta, hogy nagyra értékeli Orbán Viktor szerepét a békekezdeményezésekben, majd arról értekezett, hogy egyetemesnek tekinti azokat az értékeket, miszerint egy országnak a saját maga által kiépített demokráciáján belül kell fejlődnie, és magának kell megválasztania a képviselőit, hogy ne legyen alárendelt állam, mert az csak instabilitáshoz vezet.
Az USA továbbra is fellép Dodikkal szemben
Miközben a Magyarország és Dodik közötti kapcsolatok egyre szorosabbá válnak, a nemzetközi közösség, különösen az Egyesült Államok és az Európai Unió, egyre szigorúbb intézkedésekkel próbálja megfékezni Dodik destabilizáló működését.
Az újonnan kinevezett amerikai nagykövet, Douglas Jones, világosan kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is szankciókkal és nyomásgyakorlással próbálja visszaszorítani Dodik és más szeparatista politikusok tevékenységét, akik veszélyeztetik Bosznia-Hercegovina területi integritását és politikai stabilitását.
Jones hangsúlyozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése az EUFOR misszió mandátumának megújításáról kulcsfontosságú lesz a régió biztonsága szempontjából. Az EUFOR jelenléte Bosznia-Hercegovinában elengedhetetlen ahhoz, hogy a helyi politikai konfliktusok ne vezessenek újabb erőszakos összecsapásokhoz.
Az amerikai nagykövet emellett kiemelte, hogy az Egyesült Államok és a NATO egyértelműen elkötelezett Bosznia-Hercegovina szuverenitásának és területi integritásának megőrzése mellett, és minden rendelkezésre álló eszközzel fellép azokkal szemben, akik ezt veszélyeztetik.
A Nyugat-Balkán jövője szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy az országok képesek lesznek-e integrálódni az Európai Unióba és a NATO-ba, vagy pedig továbbra is külső hatalmak, mint Oroszország és Kína befolyása alá kerülnek.
Az új amerikai nagykövet, világossá tette, hogy az Egyesült Államok célja Bosznia-Hercegovina euroatlanti integrációja, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a balkáni ország elkerülje a külső geopolitikai befolyást, ami destabilizálhatná a régiót.
Dodik ugyanakkor többször is hangoztatta, hogy Bosznia-Hercegovina euroatlanti integrációja nem az ország politikai elitjeinek döntésein múlik, hanem a nemzetközi közösség hozzáállásán és a daytoni békemegállapodás tiszteletben tartásán.
Szerinte a legnagyobb akadályt a daytoni megállapodás megsértése és a külső beavatkozások jelentik. Ezzel szemben a nyugati politikai vezetők, különösen az Egyesült Államok, úgy vélik, hogy éppen Dodik szeparatista retorikája és destabilizáló tevékenysége akadályozza az ország előrelépését az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás felé.
A korrupció visszaszorítása
Bosznia-Hercegovina belpolitikai helyzete rendkívül bonyolult, és a korrupció továbbra is az egyik legnagyobb akadálya az ország stabilitásának és fejlődésének.
Az új amerikai nagykövet kifejtette, hogy a korrupció elleni harc kulcsfontosságú lesz Bosznia-Hercegovina jövője szempontjából, és az amerikai kormány továbbra is támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket az országban.
Dodik azonban továbbra is jelentős hatalommal bír a boszniai politikában – amelyet a közelgő helyhatósági választásokon “modernkori abszolutizmussá” szeretne fejleszteni, és sokak szerint éppen ő és politikai szövetségesei a legnagyobb akadályai a korrupció elleni harcnak és az euroatlanti integrációnak.
A nemzetközi közösség, különösen az Európai Unió, folyamatosan figyelemmel kíséri Bosznia-Hercegovina politikai helyzetét, és a korrupció elleni küzdelmet kulcsfontosságú előfeltételnek tartja az ország EU-hoz való csatlakozása szempontjából.
A Nyugat-Balkán és mindenekelőtt Bosznia-Hercegovina politikai helyzete tehát továbbra is bizonytalan, és a nemzetközi közösség, valamint a helyi politikai szereplők közötti konfliktusok kétségkívül fennállnak.
A Magyarország és Milorad Dodik közötti szövetség ugyan új geopolitikai dimenziókat nyitott meg a régióban, miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókkal és nyomásgyakorlással próbálja visszaszorítani Dodik destabilizáló tevékenységét, fennmarad azonban a kérdés, hogy a Balkán esetében melyik “békepolitika” győzedelmeskedik.
Szerző
-
1989-1991: az Újvidéki Rádió munkatársa, a BBC magyar adásának és a Magyar Rádiónak a tudósítója. 1991-2000: a Magyar Rádió munkatársa, 1993-1996: a Magyar Rádió belgrádi tudósítója. 1997-2005: a Beta Hírügynökség budapesti tudósítója, 2003-2018: a Hír Televízió munkatársa, 2018-tól Aegon Prémium, megtakarítási tanácsadó, privátbankár, 2019-től a BALK főszerkesztője
View all posts
Neked írtuk
-
Újabb háború Törökország szomszédságában
-
HITVESI ERŐFESZÍTÉSEK: A szerb elnök felesége Koszovóért küzdött Afrikában
-
Mi várható Trump és Harris nyugat-balkáni politikájától?
-
Az S&P ugyanoda minősítette fel Szerbiát, ahova Magyarországot korábban lesorolta
-
Magyarország nem támogatja, hogy az EU megszankcionálja Dodikot, mert az “nem demokratikus” lépés
-
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
Meteorológia
Elfogy az ivóvíz a Vajdaságban, ami még van, az kicsit sárga, kicsit büdös, és még mérgező is
Brassó: tenyérnyi Nyugat Keleten
Újabb háború Törökország szomszédságában
Milanović és a hét törpe
HITVESI ERŐFESZÍTÉSEK: A szerb elnök felesége Koszovóért küzdött Afrikában
Jared Kushner és Ivanka Trump: Luxusbefektetések Albániában és Szerbiában
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
Magyarország nem támogatja, hogy az EU megszankcionálja Dodikot, mert az “nem demokratikus” lépés
Jared Kushner és Ivanka Trump: Luxusbefektetések Albániában és Szerbiában
Az S&P ugyanoda minősítette fel Szerbiát, ahova Magyarországot korábban lesorolta
HITVESI ERŐFESZÍTÉSEK: A szerb elnök felesége Koszovóért küzdött Afrikában
B.A. Balkanac
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)
A Mi magunkról meg az Ír Köztársasági Hadseregről és hasonlókról jut eszünkbe amúgy az elképzelés, amely a Balkánhoz hasonlítja az...
Tanár úr, kérem – Hernyák György életműdíjára
Így hát sokunk, meg még sokkal többünk nevében próbáljuk innen is zengeni szívből, kiabálni teli torokból, hogy: GRATULA, GRATULA, GRATULA!...
Mesterjátszma, sakk-matt: itt a kezem (18. Vukovár Filmfesztivál)
Sára emlékezetes megállapítása, hogy: „hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk”. – Igen – mondhatnánk –, így igaz, bár néha...
Magyarország
Magyarország nem támogatja, hogy az EU megszankcionálja Dodikot, mert az “nem demokratikus” lépés
Szijjártó – aki boszniai szerb értelmezés szerint a Fidesz képviseletében szólalt fel – beszédében köszönetet mondott Milorad Dodiknak a baráti...
Orbán közvetítene a bolgárok és a macedónok között, Szófia máris elutasította
Orbán Viktor élesen bírálta az Európai Unió döntését Albánia és Észak-Macedónia európai útjának szétválasztásáról, amit „történelmi hibának” nevezett, és ami...
Horvátország a Fitch-nél is A- osztályos
Magyarország hitelbesorolása mindhárom jelentős nemzetközi hitelminősítő intézetnél a befektetésre ajánlott kategóriában van. A Fitch, a Standard and Poor's és a...
Románia
Brassó: tenyérnyi Nyugat Keleten
A statisztikusok szerint ilyen ütemben 25 év alatt annyian érkezhetnek más megyékből, mint amekkora Brassó jelenlegi lakossága. Azonban az a...
Elnöki lejtmenet, vajon hány ingatlant veszít el a román államfő?
A romániai politikai hagyomány szerint, amikor egy politikai vezető már nem tölti be a pozícióját, és már nincs politikai védettsége,...
Románia elnöke jól fizető funkciót keres
A kormánykoalíciós partnerek kígyót, békát egymásra kiáltanak, s ebben a szócsatában a liberálisok a hangosabbak. Nem véletlenül, hiszen a mai...
Szlovákia
Tátrai tigrisből beteg macska: gazdasági önsorsrontás szlovák módra
Fico még sohasem kényszerült megszorításokra, de a korábbi szlovákiai válságkezelésekből két dolgot megtanult: egyrészt a lakosság megértő, ha látja az...
Eddig egy halálos áldozatot követelt a szlovákiai áradás, Bősön ugyanakkor csúcsra járatás van
Bősnél kedden hihetetlen mennyiségű, 10 293 m³-nyi víztömeg zúdult át másodpercenként – adta hírül Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter, aki hozzátette,...
Leváltották a szlovák parlament ellenzéki alelnökét, a Mozart golyókat viszont nem Mozart készíti
Michal Šimečka szlovák ellenzéki vezető lemondásra szólította fel Robert Fico miniszterelnököt, miután annak unokatestvére közpénzből újította fel kétmillió euróért a...
Cukorkabolt
7 X 7
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia4 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)