Szerbia
Az amerikai nagykövet elégedett Szerbiával, egy ellenzéki vezető nem elégedett a nagykövettel
Az amerikai nagykövet szerint a június 2-ai helyhatósági választások jobban sikerültek, mint a parlamenti helyekért tavaly decemberben folytatott megmérettetés. A legfőbb szerb ellenzéki vezető ugyanakkor úgy véli, hogy az amerikai nagykövet ezzel a kijelentésével a Szerbiát megszállva tartó szervezett bűnözői csoportot, vagyis a Vučić-kormányzatot támogatja
Ismét kemény bírálat érte Christopher Hill amerikai nagykövetet Dragan Đilas szerbiai ellenzéki vezető részéről, amit az váltott ki, hogy a nagykövet szerint a mostani helyhatósági választások jobban sikerültek, mint a decemberi parlamenti megmérettetés. Hill nemcsak a választásokról beszélt elismerő hangnemben, hanem arról is, hogy amerikai részről Koszovó ügyében meglehetősen jó az együttműködés a belgrádi vezetéssel, és reméli, hogy ez a továbbiakban is így marad.
Egy kiöregedett diplomata véleménye
Christopher Hill az Amerika Hangjának adott interjújában a napokban azt mondta, hogy az Egyesült Államok elégedett Szerbia politikájával a Koszovóval folytatott párbeszéd és az Ukrajnával történő együttműködés terén.
Az amerikai nagykövet szerint a június 2-ai helyhatósági választások jobban sikerültek, mint a parlamenti helyekért tavaly decemberben folytatott megmérettetés.
– Az a benyomásom, hogy vannak ugyan problémák, de általánosságban véve ez sokkal jobb próbálkozás volt, mint decemberben, bár még számos reformot és változtatást kell végrehajtani, nemcsak most, hanem a következő választások előtt is, különösen a médiához való hozzáférést illetően
– mondta Hill, aki szerint úgy tűnik, hogy a választók migrációjának problémája megoldódott, és reméli, hogy a szerbek képesek lesznek összefogni és együtt dolgozni.
– Ezek olyan változások és reformok, amelyek évekig tartanak
– mondta Hill, aki egészségesnek és hasznosnak nevezte, hogy az ellenzék és a kormánypárt tartott találkozókat a választásokkal kapcsolatban, az egyiken történetesen maga az amerikai nagykövet is megjelent.
Hill kommentálta, vagyis inkább nem kommentálta az új szerb kormány összetételét is, amelynek két, Oroszországhoz különösen közel álló tagja is van Aleksandar Vulin és Nenad Popović személyében, ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy nem Washington alakítja meg más országok kormányait.
Előfordulhat, hogy ez az állítás nem mindig állná meg a helyét – és akkor most mi is nagyon diplomatikusan fogalmaztunk – főleg ha tudjuk, hogy nemrég éppen amerikai nyomásra került eltávolításra a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA éléről a már említett Aleksandar Vulin, miután az Egyesült Államok megtagadta az együttműködést a szerb társszervezettel, amíg annak az amerikaiak által megszankcionált, az oroszok által pedig többször megplecsnizett politikus áll.
Ezután még inkább a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik az a hilli magaslatokból érkező következő megjegyzés, miszerint az amerikaiaknak nem dolguk, hogy megmondják, kivel is léphet kapcsolatba Szerbia.
Az Egyesült Államok belgrádi nagykövete megválaszolt egy maga által feltett kérdést is, miszerint “Szerbia lehet-e megbízható partner Washington számára”, amire azt mondta, hogy igen, lehet, és azon dolgoznak minden nap, hogy az legyen.
Christopher Hill ezt a megállapítást nyilván arra alapozta, hogy amerikai részről “nagyon elégedettek a Szerbia és Ukrajna közötti együttműködés növekvő formáival”.
Ezek után próbáljon valaki meggyőzni bennünket arról, hogy Szerbia nem szállít fegyvereket Ukrajnának – netalán amerikai közvetítéssel –, miközben formálisan a hilli nyilatkozatot azzal is összefüggésbe lehet hozni, hogy nemrég járt Belgrádban az ukrán “first lady” és az ukrán külügyminiszter.
A jugoszláv vezérkar épülete
A kiöregedő amerikai diplomata arról is beszélt, hogy az általa vezetett amerikai nagykövetség “semmilyen módon nem vett részt Jared Kushner belgrádi projektjében”, ami arra vonatkozik, hogy Szerbia egyelőre nem tisztázott körülmények között engedi át az egyik legdrágább belgrádi építési telket Donald Trump vejének, vagyis a “first son-in-law”-nak.
Az amerikai nagyköveti nyilatkozatnak ez a része megint csak formalitás volt, mert senki sem gondolta, hogy ebbe Christopher Hillt netalán bevonták volna, hiszen Trumpéknak ott volt tanácsadónak a Belgrád által megplecsnizett Richard Grenell, aki balkáni befektetési ügyekben ad tanácsokat a “first son-in-law”-nak, nemcsak Szerbia, hanem mondjuk Albánia esetében is.
Grenell a rossznyelvek szerint semmit sem tesz ingyen, vagyis “nem térítésmentesen” lobbizik Szerbiának, a másik oldalon pedig úgy akar még egy bőrt lehúzni a balkáni szerepvállalásról, hogy szintén a rossznyelvek szerint megpróbálja magát a külügyminiszteri posztra pozicionálni, ha netalán Trump nyeri a következő amerikai választásokat.
A Belgrád és Pristina közötti párbeszédről szólva Hill rámutatott: az USA arra ösztönözte Szerbiát, hogy továbbra is vegyen részt a brüsszeli folyamatban, “amit eddig is megtett és a továbbiakban is tesz, és adjon ötleteket a problémák megoldására – legyen szó a Postai Takarékpénztárról vagy bármilyen más kérdésről”.
– Jó párbeszédet folytatunk a szerb hatóságokkal, bár vannak nehéz kérdések, amelyekben eltér a véleményünk, mert az USA elismeri Koszovó függetlenségét, Szerbia viszont nem. De ezen a nézeteltérésen kívül úgy gondolom, hogy nagyon jó az együttműködésünk, és remélem, hogy ez folytatódik is
– tette hozzá Hill, aki ezáltal faktikusan megerősítette, hogy Oroszország mellett az Egyesült Államok is támogatja Aleksandar Vučić belgrádi kormányát, ami miatt a szerb Jog és Igazságosság Pártjának (Stranka Slobode i Pravde, SSP) vezetője, Dragan Đilas epegörcsöt kapott, mert nem tudta megemészteni a nagyköveti nyilatkozatot.
A nagykövet decemberben is hallgatott
A magát Európába tartó párt vezetője arra emlékeztetett, hogy az amerikai nagykövet decemberben is hallgatott a választások elcsalásáról, vagyis a választókra nehezedő nyomásról, valamint a hamis lakhellyel rendelkező szavazók nagy számáról.
Đilas felhívta a figyelmet Hill egyik akkori kijelentésére, miszerint az Aleksandar Vučićtyal történő együttműködés folytatását várja, és felszólította az ellenzéket, hogy adják fel a küzdelmet és maradjanak békén otthon.
– A következő hónapokat Hill azzal töltötte, hogy meggyőzze az ellenzék egy részét, hogy vegyen részt a megismételt, de már előre elcsalt június 2-ai választásokon
– írta pártja honlapján az ellenzéki vezető, aki szerint az amerikai nagykövet ezzel egy lépéssel még tovább ment a Szerbiát megszálló szervezett bűnözői csoport, értsd: Vučić-kormányzat támogatásában.
Dragan Đilas hat hónappal ezelőtt azt írta a Politicóban, hogy Oroszország és az Egyesült Államok egyazon állásponton van, mert az orosz és az amerikai nagykövet nézetei megegyeznek, mindkettőt ugyanis jobban aggasztja a szerb kormány stabilitása, mint a választási csalás.
A Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetője ezzel a sorok között azt is állította, hogy az Egyesült Államok, amely állítólag nem avatkozik be más országok belügyeibe, személyesen pedig Christopher Hill, hozzájárult ahhoz, hogy szakadás jöjjön létre az ellenzéki pártok között az egy héttel ezelőtt tartott helyhatósági választásokkal kapcsolatban.
Đilas szerint “Hill most minden szégyenérzet nélkül jelenti ki, hogy kevesebb volt a probléma, mint decemberben, pedig mindenki még nagyobb nyomást érzékelt”, miközben a nagykövet nem hallotta meg Aleksandar Vučić Európa- és Amerika-ellenes retorikáját, ezért állíthatja, hogy Szerbia, illetve a szerb elnök “Amerika megbízható partnere”.
Az ellenzéki vezető szerint Christopher Hill azt sem vette észre, hogy a boszniai Laktašiban lakcímmel rendelkező Milorad Dodik Belgrádban, éppen az amerikai nagykövet rezidenciájának szomszédságában szavazott és nyilatkozgatott.
Đilas szerint erre az egyetlen magyarázat az lehet, hogy az amerikai nagykövetnek nincs televíziója, de akkor forduljon bátran Vučićhoz, ő a biztos szavazóknak szokott televíziókat ajándékozgatni, hátha neki is ad vagy ötöt.
Lehet azonban, hogy azok kínaiak lesznek, de ezt már csak mi tettük hozzá.
- Macedónia7 nap telt el azóta
Albánia és Észak-Macedónia európai útjai elválnak, Várhelyi egy látnok
- Szerbia2 nap telt el azóta
Sok dolga van a szerb titkosszolgálatnak, most a tüntető gazdákat szólították be
- Szerbia3 nap telt el azóta
Szerbiában a titkosszolgálatot is bevonják az árak letörésébe?
- Horvátország4 nap telt el azóta
Amerika megduplázza Horvátország LNG-ellátását