Connect with us

Szerb Köztársaság

A magyar kormány újabb 55 milliárd forintos befektetést jelentett be a boszniai Szerb Köztársaságban

Orbán Viktor szerint kérdéseket vethet fel, hogy mit keresnek a magyarok az idei banjalukai gazdasági fórumon, amelyen most vesznek részt először. Erre szerinte a válasz az, hogy „ő maga hisz az RS jövőjében.” Szerinte az unió nyugati felén tapasztalható gazdasági lassulás miatt más térségből kell erőforrásokra szert tenni, és ennek legkézenfekvőbb területe a Nyugat-Balkán, ahol Orbán szerint az emberek szeretnek dolgozni

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Orbán szerint van egy megállapodása Dodikkal, ami szerint azokban a szektorokban, ahol a szerbek nem nyitottak a magyar befektetésekre, illetve jelenlétre, ott az nem fog létrejönni
Orbán szerint van egy megállapodása Dodikkal, ami szerint azokban a szektorokban, ahol a szerbek nem nyitottak a magyar befektetésekre, illetve jelenlétre, ott az nem fog létrejönni (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)
A cikk meghallgatása

A magyar kormány tagjai részt vettek az idei banjalukai gazdasági fórumon. A rendezvény kapcsán Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter három befektetési projekt magyar finanszírozásáról és kivitelezéséről egyezett meg Radovan Viškovićtyal, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnökével. A most bejelentett 55 milliárd forintos beruházással Magyarország feljebb tornázhatja magát a boszniai Szerb Köztársaságba invesztálók rangsorában. Mint megtudtuk Magyarország eddig a kilencedik helyet foglalta el. Korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Banja Lukában átvette Milorad Dodiktól a boszniai Szerb Köztársaság érdemérmét, amit még a szerb entitás január 9-i, nem hivatalos, illetve központilag el nem ismert ünnepnapja alkalmából adományozott a boszniai szerb vezető Orbánnak.

Traktor után erőmű, esetleg fegyvergyártás

A kitüntetés átadását vélhetően azért időzítették mostanra, mert azzal párhuzamosan nemzetközi gazdasági fórumot rendeztek a szerb entitás központjában, ahová Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, valamint Bíró Marcell a miniszterelnök nemrég kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadója is ellátogatott a kormány tagjai közül.

Szijjártó az RTRS-nek adott interjúban jelezte, hogy 23 magyar cég képviselői vesznek részt a fórumon, ami lehetőséget biztosít helyi partnerekkel történő egyeztetésre.

Miloš Bukljević a boszniai szerb kormány miniszterelnök-helyettese közölte a gazdasági fórum megnyitóján, hogy a statisztikai adatok alapján Magyarország a 9. legnagyobb befektető a boszniai Szerb Köztársaságban. Jelenleg 21 magyar tulajdonban álló gazdasági társaság működik itt.

Orbán a banjalukai magyar-boszniai szerb gazdasági fórumon

Magyarország is a magyarokhoz tartozik, a szerb entitás pedig a szerbekhez, Orbán a banjalukai magyar-boszniai szerb gazdasági fórumon (Forrás: Banjaluka.com)

Radovan Višković, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke a megnyitón felsorolta, hogy a két éve elindított agrártámogatási projekt mellett az energetika, a vízgazdálkodás és a turizmus területén számítanak a magyar befektetők piacra lépésére. Ezek közül is a megújuló energiahordozókkal kapcsolatos projektek szerepét emelte ki.

Az említett agrárprojekt első körének lezárása kapcsán előadta, hogy eddig 653 boszniai szerb agrárvállalkozó vette igénybe a magyar állami támogatást a magyar termelőeszközök beszerzéséhez, míg további 1579 pályázat van elbírálás alatt.

Konkrétumok közlése nélkül Višković két további lehetséges együttműködési területként a fegyvergyártást és a faipart emelte ki, mint olyan területet, ahol szívesen látnák a magyar tőkét.

A magyar kormány tagjai közül Szijjártó a megnyitón csak rövid beszédet tartott, amiben lényegében ugyanazokat az ágazatokat sorolta fel, mint Višković.

Orbán hisz az RS jövőjében

Őt Orbán Viktor követte, aki azzal a felütéssel kezdte, hogy kérdéseket vethet fel, hogy mit keresnek itt, mivel ezen a fórumon most vesznek részt először. Erre szerinte a válasz az, hogy „ő maga hisz az RS jövőjében.”

Ezt egyfelől azokra a fiatalkori emlékeire alapozza, hogy még nászútra is ide, az akkori Jugoszláviába utazott a feleségével, mivel nyugatra akartak menni, és – mint mondta – akkor még ez a terület fejlettebb volt Magyarországnál.

A másik tényező szerinte, hogy a gazdaság jövője szoros kapcsolatban áll az emberek, vagyis a lakosság képességeivel. Utóbbi pedig nem lehet rossz, ha mindenütt rendezett portákat lát.

A magyar kormányfő újfent kifejtette, hogy az EU-nak nagyobb szüksége van a nyugat-balkáni államokra, mint azoknak az EU-ra. Az unió nyugati felén a gazdasági lassulás miatt más térségből kell erőforrásokra szert tenni, és ennek legkézenfekvőbb területe a Nyugat-Balkán, ahol szerinte az emberek szeretnek dolgozni.

Megnyugtatandó a nemzeti vagyon miatt aggódó szerb nacionalistákat a magyar kormány feje nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy „Magyarország is a magyarokhoz tartozik, és tudja, hogy a szerb entitás pedig a szerbekhez.” Emiatt van egy megállapodása Dodikkal, ami szerint azokban a szektorokban, ahol a szerbek, mint házigazdák nem nyitottak a magyar jelenlétre, ott az nem fog létrejönni.

Dodik Orbán után, kapott szót, és jelezte, hogy mindenben egyetért a magyar miniszterelnök által elmondottakkal. A boszniai szerb vállalkozókhoz azt a burkolt intelmet intézte, hogy a magyar cégekre ne konkurensként, hanem potenciális partnerként tekintsenek. A lehetséges befektetők bizalmának elnyerése érdekében pedig megjegyezte, hogy minden a szerb entitásba érkező magyar cég különleges elbánásban fog részesülni.

Amikor mindketten hallgatnak

Amikor mindketten hallgatnak (Forrás: Banjaluka.com)

Újabb befektetési milliárdok Banja Lukába

A kitüntetés adományozása mellett lényegesen kisebb figyelmet kapott, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter külön tárgyalt Radovan Viškovićtyal. A tárgyaláson a boszniai szerb kormányfő mellett részt vett Luka Petrović, az entitási tulajdonban lévő villanygazdaság, az Elektroprivreda Republike Srpske elnöke és Duško Perović az RS moszkvai nem hivatalos külképviseletének vezetője.

Utóbbi személye kapcsán megjegyzendő, hogy az USA nemzetközi pénzügyi szankciók alá helyezte az orosz kormányhoz köthető személyekkel, és a szankciók alá vont orosz vállalatokkal fennálló kapcsolatai miatt.

A két vezető közti egyeztetés után Višković nyilatkozott az RTRS-nek, és elmondta, hogy három nagy beruházás tekintetében sikerült megállapodni a magyar részvételről. Ez nem pusztán a kivitelezésben való közreműködést, hanem pénzügyi támogatás nyújtását is jelenti.

Višković pontosította a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel készített interjúban elmondottakat. Eszerint a magyar fél a Hrgud szélerőmű, a Terbišnjica naperőmű park és Gradiška város szennyvízhálózatának létesítésében vesz részt. A három projekt összértéke 140 millió euró, vagyis megközelítőleg 55 milliárd forint. Az egyes projektekben az MVM, a Veolia és az Alteo nevű magyar cégek kapnak szerepet.

A lehetőségek köztársasága?

Orbán egyik nyilatkozatában komoly tartalékokkal rendelkező térségnek minősítette a boszniai szerb entitást. A magyar kormány feje azt vízionálja, hogy a közeljövőben ez a terület lehet Európa egyik legdinamikusabban fejlődő térsége.

A természeti erőforrások tekintetében vitán felül áll, hogy az RS-ben van perspektíva, a fejletlen gazdasági környezet azonban mindezt nehezen teszi kiaknázhatóvá, és akkor még nem beszéltünk a hagyományos balkáni korrupciós viszonyokról.

A rendezvényen bemutatásra került egy rövid film a boszniai Szerb Köztársaság, a lehetőségek köztársasága címmel, amiben a házigazdák részletesen bemutatták az RS-ben rejlő gazdasági lehetőségeket. Eszerint a majd 25.000 négyzetkilométer területű entitás 2021-es GDP-je 6,3 milliárd euró volt. A becsült összlakossága pedig 1,1, millió körül mozog.

Utóbbi kapcsán indokoltnak tartjuk megjegyezni, hogy 2013. óta nem volt hivatalos népszámlálás Bosznia-Hercegovinában, így nem tudjuk, mire alapozzák ezt az adatot. A nemhivatalos becslések szerint az RS lakossága legfeljebb 900.000 fő lehet, azonban a nagyarányú nyugat-európai munkavállalás miatt vélhetően ennél kevesebb.

A boszniai szerb fél kifejezetten felhívta a figyelmet arra, hogy bár az RS nem tagja az EU-nak, sem az EGT-nek, de a CEFTA, az EFTA tagság mellett Törökországgal szabadkereskedelmi egyezmény van érvényben, vagyis az itt előállított árú vámmentesen mehet Ankarába.

A befektetési kedv növelése érdekében a házigazdák nem mulasztották el megemlíteni, hogy a munkaerő jellemzően magasan képzett ugyanakkor olcsó. Ennek alátámasztására közölték, hogy a havi nettó átlagbér 585,- euró, megközelítőleg 230.000 HUF.

A promóciós anyag külön kiemelte, hogy az RS kormány a korábbiakban komoly lépéseket tett az adminisztratív terhek csökkentésére, valamint a közúti infrastruktúra fejlesztésére. Az adózás szempontjából pedig igyekeztek a külföldi befektetéseknek vonzó környezetet teremteni, aminek eredményeként a nyereségadó 10%, az Áfa 17%, az szja pedig 8%-os kulccsal terhelt.



Mini közvélemény-kutatás

Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


18
Magyarország, illetve a magyar gazdasági szereplők a boszniai Szerb Köztársaság felé terjeszkednek

Ez jó elképzelés?

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Egyre szorosabb szövetségben Egyre szorosabb szövetségben
Magyarország2 óra telt el azóta

A boszniai Szerb Köztársaság elnöke ismét Budapesten találkozik Orbán Viktorral

TartalomjegyzékTraktor után erőmű, esetleg fegyvergyártásOrbán hisz az RS jövőjébenÚjabb befektetési milliárdok Banja LukábaA lehetőségek köztársasága?Mini közvélemény-kutatás A cikk meghallgatása A...

A magyar külügyminiszter fogadta a koszovói miniszterelnök-helyettest, akivel az uniós bővítésről is tárgyalt A magyar külügyminiszter fogadta a koszovói miniszterelnök-helyettest, akivel az uniós bővítésről is tárgyalt
Koszovó2 óra telt el azóta

Szijjártó az uniós bővítésről tárgyalt a koszovói miniszterelnök-helyettessel

Bislimi és a magyar fődiplomata közötti találkozóra két nappal ezt megelőzően kerül sor, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ülésezik,...

PORTAL KOMBAT: Orosz világigazság, így néz ki a Pravda-hu.com címoldala PORTAL KOMBAT: Orosz világigazság, így néz ki a Pravda-hu.com címoldala
Horvátország3 nap telt el azóta

PORTAL KOMBAT: Működésbe léptek az orosz “békeharcos portálok” a világ félretájékoztatására

A VIGINUM dezinformáció-ellenes francia állami hivatal nyomozói ez év februárjában csaknem 200 oldalt azonosítottak a Portal Kombat csoportban, de azóta...

A Török Áramlat üzembe helyezését követően Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik a földgáz Bosznia-Hercegovinába, vagyis az FGSZ-t a Gazprom kigolyózta A Török Áramlat üzembe helyezését követően Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik a földgáz Bosznia-Hercegovinába, vagyis az FGSZ-t a Gazprom kigolyózta
Bosznia4 nap telt el azóta

Pert nyert az FGSZ a két boszniai gázszolgáltatóval szemben, miután a Gazprom kigolyózta Boszniából

Az iparági pletykák arról szóltak, hogy a boszniai földgázszükségletet 100%-ban kielégítő Gazprom vezetése gyakorolhatott nyomást a földgáz beszerzésért felelős boszniai...

Épül a gyorsvasút Topolyánál, szorgalmasak a kis kínai bogarak (BuBe) Épül a gyorsvasút Topolyánál, szorgalmasak a kis kínai bogarak (BuBe)
Magyarország1 hét telt el azóta

Sürgős lett a kínaiaknak: az év végéig elkészül a BuBe gyorsvasút szerbiai szakasza

A magyar oldalon a Belgrád ás Budapest közötti vasúton 152 kilométer hosszan történik az építkezés, és itt is kétvágányú pálya...

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió


Öt nap legjava