Connect with us

Szerbia

Trump vejének a rokonságához kerülnek a szerbiai vezérkar szétbombázott épületei?

A szerb elnök 2020-ban arról beszélt, hogy ígéretet kapott Richard Grenell, amerikai különmegbízottól, miszerint az amerikai Fejlesztési Pénzügyi Társaság (DFC) támogatja az 1999-ben szétbombázott szerbiai védelmi minisztérium és a vezérkar épületének felújítását. A terv azóta kicsit módosult, az épületek a jelek szerint ingyen kerülnek át Trump pereputtyához

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A vezérkar szétbombázott épülete, a kép a szerb kormány épületének főbejárata elől készült
BALKÁNI FÍLING: A vezérkar szétbombázott épülete, a kép a szerb kormány épületének főbejárata elől készült, a táblán az olvasható, hogy "Koszovó-Metóhia igenis Szerbia" (Forrás: BALK)
Cikk meghallgatása

Aleksandar Jovanović Ćuta, az Ökológiai Felkelés (Ekološki ustanak) vezetője kijelentette, hogy Goran Vesić építésügyi miniszter a szerb kormány nevében szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint Szerbia a „Kushner Realty” és az „Atlantic” amerikai offshore cégeknek ajándékozza a szerbiai vezérkar épületét, amelyet a NATO 1999-ben bombázott szét, amikor légicsapásokat hajtott végre az úgynevezett Kis-Jugoszlávia ellen, amelybe Szerbia mellett Montenegró is tartozott. A BALK részéről annyit jegyeznénk meg, hogy nem tartanánk véletlennek egy ilyen fejleményt, miután 2020-ban a szerb elnök arról számolt be, hogy az amerikaiak újíthatják fel az 1999-ben szétbombázott szerb védelmi minisztérium és a vezérkar épületét.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A grizzlymedve bőre

Alig több, mint három évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében egy
amerikai küldöttség tárgyalt Belgrádban mindenféle ígéretes és kevésbé ígéretes projektekről, amelyekből azóta sem lett semmi, talán egy kivétellel, így továbbra sem vezet „Béke Autópálya” a szerbiai Nišből a koszovói Pristinába.

Nemcsak, hogy autópálya nincs, de béke sem nagyon, a szerbek és a koszovói albánok ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak, de most, hogy ismét mennybe megy az amerikai gerontokrácia, a szerbek is elkezdtek mozgolódni, abban bízva, hogy Donald Trump letaszítja a trónról Joseph Bident.

És akkor folytatódhatnak azok a tervek, amelyek négy évvel ezelőtt elakadtak.

Akkori cikkünkben azt írtuk, hogy a szerbek iszogattak, és olyan dalokat énekelgettek, mint például a „Country roads”, amely egyszer akár az iskolai tananyagba is bekerülhet Szerbiában, természetesen csak akkor, ha Biden elbukja a választásokat.

Aleksandar Vučićnak arról a bejelentéséről is beszámoltunk akkortájt, miszerint Richard Grenell, az amerikai elnök különmegbízottja megígérte neki, hogy az amerikai Fejlesztési Pénzügyi Társaság (DFC) támogatja az 1999-ben szétbombázott szerbiai védelmi minisztérium és vezérkar épületének felújítását.

A kérdés megint előkerült, habár a két épület, amely a szerb kormány és a külügyminisztériummal átellenben van, műemléknek számít abban a formájában, ahogy annakidején a NATO-bombák kicsipkézték.

Vezérkar

Ez az épület is hozzátartozik, a felirat: „aki bátor, az képes rá, aki nem ismer félelmet, az megy előre” (Forrás: BALK)

Trump retyerutyái kapják meg a vezérkart?

Ezt nem a szerb kormány jelentette be, szó sincs róla, hanem Aleksandar Jovanović Ćuta, az Ökológiai Felkelés nevet viselő szerbiai törpepárt vezetője, egy dokumentumot lebegtetve, amely szerint a NATO által szétbombázott két épületet Jonathan Kushner egyik cége kapja 99 éves ingyenes bérletbe, ami után végképp átmegy a Trump-pereputty tulajdonába.

Jonathan Kushner ugyanis Donald Trump volt amerikai elnök vejének, Jared Kushnernek a rokonságához tartozik, aki a “Kushner Realty” névre keresztelt cégét két évvel ezelőtt, március 8-án jegyeztette be az amerikai off shore paradicsomnak számító Delaware államban.

Jovanović elmondta, hogy mindez egy olyan dokumentumból olvasható ki, amelyet az Ökológiai Felkelés a szerb védelmi minisztériumtól kapott. Szavai szerint egy egyetértési memorandumról van szó, amely szerint a Kushner cég, és annak leányvállalatai 99 évre ellenszolgáltatás nélküli bérleti szerződést köthetnek, aminek lejártával az ő tulajdonukba megy át az ingatlan, miután 99 évig vidáman törlesztették a semmit.

Aleksandar Jovanović Ćuta

Aleksandar Jovanović Ćuta mutatja a vonatkozó dokumentumot (Forrás: Screenshot)

Az Ökológiai Felkelés vezetője szerint ez egy újabb „Belgrádi Víziváros” (Belgrade Waterfront 2). Jovanović ezért felszólította a szerb kormányt, hogy haladéktalanul tegye közzé a megállapodásról szóló összes dokumentumot, és egyúttal emlékeztetett rá, hogy a szétbombázott vezérkari komplexumot 2005-ben kulturális műemlékké nyilvánították Szerbiában.

Danijela Nestorović, az Ökológiai Felkelés ügyvédje úgy értékelte, hogy a memorandum „megdöbbentő dokumentum”, bár az egyelőre nem világos, hogy mikor került aláírásra.

Az ügyvédnő arra emlékeztetett, hogy a szerb kormány 2022. december 1-jei határozatával felhatalmazta Goran Vesićet arra, hogy aláírja a memorandumot, „amely nem érhető el a kormány honlapján, és ezért senki sem tudja, hogy mi áll benne”.

Nestorović szerint gyakorlatilag két kataszteri telek „elajándékozásáról’ van szó, amelyeken a vezérkar épületegyüttese található Belgrád belvárosában.

Az ügyvéd úgy vélte, hogy egy szálloda vagy egy üzleti komplexum építése – ahogyan azt egyes információk szerint állítólag tervezik – rendkívül helytelen lenne, mert az 1999-es bombázás során két ember meghalt, 40-en pedig megsebesültek.

Ez az amerikai befektetők számára nem feltétlenül szempont, mert a két telek rendkívül jó helyen terül el számos intézmény szomszédságában, és viszonylag közel van a Belgrade Waterfront is.

A nemrég befejeződött kopaoniki befektetői fórumon az hangzott el, hogy a szerb főváros a szállodák terén elég nagy deficitben van, legalább száz szálloda megépítésére lenne szükség a közeljövőben, úgy hogy dudorászva jöhetnek az amerikai befektetők Belgrádba.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7