Connect with us

Magyarország

Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Kelebia
Erre vezet az út Európába? Napokig várakozó kamionok Kelebiánál, mert a magyar oldalon lassan vámolnak (Forrás: N1, screenshot)
Cikk meghallgatása

Ritka szerencse, ha az egyszerű földi halandó néhány órás várakozás után be tud lépni Szerbiából Magyarországra, a kamionosok azonban nem órákat, hanem napokat vesztegelnek a magyar határnál, amiért burkoltan ugyan, de a magyar vámosokat teszik felelőssé. A kamionosok a múlt csütörtökön tiltakozó akciót is szerveztek Kelebiánál, ahol lezárták az ottani határátkelőt, miután mintegy nyolc kilométeres sor keletkezet, ami emberi számítás szerint két-három napos várakozást jelent számukra. A szerb vámosok szerint nem miattuk halad lassan a sor, a belgrádi N1 televízió pedig egyenesen azt állította, hogy ennél az átkelőnél naponta csak háromszáz kamion haladhat át a magyar határon, a magyar oldalon ez a hivatalos kvóta. Mondhatnánk, hogy vannak még akadályok az Európába vezető úton, a szó szoros értelmében.

Már hetek óta ez a helyzet

A kamionosok a múlt csütörtökön demonstráltak amiatt, hogy már hetek óta tart az ostromállapot, ők ostromolják a határt, az állapotot azonban azonban az, hogy nem tudnak bejutni Magyarországra, ezért hatalmas sorok alakulnak ki a szerb oldalon.

Szerintük a vámosok nem sietnek, a három pultból ritkán dolgozik mind a három, miközben a higiénés körülmények sem jók, például WC sincs.

A kamionosok közül szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik egy nap alatt átjutnak, mert nem ritkák a két-három napos várakozások.

Mindeközben a médiában azt hallják, hogy 3-4 órát kell várni a határon, ami köszönő viszonyban sincs az igazsággal. Aki hétfőn este (december 4-én) nyolc óra körül felment a magyar rendőrség honlapjára, az tényleg azt láthatta, hogy Tompánál a várakozási idő mindössze három óra a kamionok számára.

ELÍRTÁK: A kamionok nem három órát, hanem három napot várakoznak Kelebiánál

ELÍRTÁK: A kamionok nem három órát, hanem három napot várakoznak Kelebiánál

Ha igaz, amit a kamionosok mondanak, az információ akkor lett volna valóban pontos, ha nem az szerepelt volna a honlapon, hogy három óra, hanem az, hogy három nap. De lehet, hogy csak elírták!

– A magyar oldalon néha megesik, hogy a kamionokat pár óra alatt átengedik Szerbiába, viszont napokig kell várni a Magyarországra történő belépésre, elég szörnyű körülmények között

– mondta a csütörtöki tiltakozás egyik résztvevője. A kamionosok folytatni akarták a tiltakozó akciójukat, de a szerb rendőrök megfenyegették őket, hogy ha nem oldják fel a határátkelőhely zárlatát, akkor erővel távolítják el őket, aminek lesznek következményei.

Kelebiánál a helyzet változatlan

Az N1 televízió szerbiai részlegének tudósítója a hétfő esti híradóban arról számolt be, hogy semmit sem változott a helyzet Kelebiánál (Tompánál), továbbra is legalább két napos a várakozás a kamionosok esetében.

A sofőrök azt követelik, hogy a magyar és a szerb vámosok gyorsítsák fel a munkát, a szerb vámosok azonban azt mondják, hogy az nem rajtuk múlik, vagyis a magyar kollégákra mutogatnak.

– Külön kiemelnénk, hogy a hosszú várakozásokat nem a szerb vámigazgatóság lassú munkája okozza, mert a vámprocedúra néhány percnél nem tart tovább, viszont a két határ közötti szakasz folyamatosan tele van

– közölték a szerb vámosok, amivel egyértelműen arra utaltak, hogy a lassú magyar kollégák miatt nem tudják beengedni a két határ közötti mintegy fél kilométer széles senkiföldjére a Szerbiában várakozó kamionokat.

Az N1-es televízió szerint az ünnepek előtti időkben megszaporodnak a kamionok a határon, viszont a magyar vámosok ebben az időszakban sem dolgoznak szaporábban, mert állítólag létezik egy protokoll, amely szerint naponta háromszáz kamionnál többet nem engedhetnek be Magyarországra, legyenek is bármilyen szaporák.

Nem hivatalos értesülések szerint a napokban felkereste a kamionosokat a szerb közlekedési minisztérium egyik illetékese, aki ígéretet tett arra, hogy a helyzet javulni fog, de ezt az információt hivatalosan nem erősítették meg, ezért azt sem tudni, hogy szerb részről mit tesznek azért, hogy ne legyenek ilyen elviselhetetlen állapotok a határnál.

Mondjuk esetleg építhetnének minden kilométernél építhetnének egy WC-t, amelyet meg is számozhatnának, hogy mindenki tudja, hogy mennyi van még a határig, de ez csak egy rossz tréfa volt.

Az N1 televízió a hétfő esti tudósítás végén megjegyezte, hogy várják a választ a magyar Vám- és Pénzügyőrségtől is, amelyhez levélben fordultak ezzel a krónikus, többéves problémával kapcsolatban.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

120
Kelebiánál napokig várakoznak a kamionosok, amíg bejutnak Magyarországra

Vajon miért alakul ki ekkora torlódás?

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.
Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Cukorkabolt

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!