Magyarország
SZABADKAI ELKERÜLŐ ÚT: A szerb elnök szerint Szerbia és Magyarország még közelebb kerülhet egymáshoz

Fontos útszakaszt adtak át a szerb-magyar határ közelében. A Tompa felé tartó kamionok eddig a Szabadka központjának számító városházától körülbelül egy kilométerre dübörögtek át a városon. Az úgynevezett Y-elágazás (Ipsilon krak) átadásával lehetővé vált, hogy a Kelebia- Tompa határátkelő felé tartó teherautóforgalom a várost elkerülve haladjon. Az útszakaszt átadó szerb elnök szerint az Y-elágazás még közelebb hozza egymáshoz Szerbiát és Magyarországot.
A szerb-magyar közös jövő
A most átadott Y-elágazásnak köszönhetően aki a kelebiai határátkelőhelyen lép be Szerbiába, annak ezentúl nem kell bemennie Szabadkára, ha az ország más részébe utazik.
Három évtizedig elhúzódó folyamat zárult le a Szabadkát elkerülő út megépítésével, így az Y-elágazást a jelenlegi kormány adhatta át.
Az elkerülő utat Aleksandar Vučić szerb elnök nyitotta meg a forgalom előtt, aki szeret ilyen építkezésen megjelenni.
Az utóbbi időben erre több alkalma is nyílt, Szerbiában ugyanis jó néhány nagyméretű beruházás van folyamatban.
– Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt lehetek Szabadkán, és hogy nagy dolgot vittünk végbe, amely fontos a szabadkaiak számára. Az itteni embereknek ezentúl nem kell nézniük és elviselniük a városon áthaladó kamionokat
– mondta a szerb elnök, aki szerint az Y-elágazás új távlatokat is nyit.
– Ezzel az úttal még közelebbi kapcsolatot teremtettünk a szomszédos Magyarországgal, a mi nagy és őszinte barátainkkal. A Szeged- Szabadka és a Belgrád- Szabadka- Budapest vasút megépítését követően most még inkább erősödik a kapcsolat, és nem csak a közlekedés terén, hiszen a népek is közelebb kerülnek egymáshoz. Ha az még lehetséges, mivel a közelmúltban soha nem voltak jobb kapcsolataink, akkor a két nép tovább közeledhet egymáshoz, együtt védheti meg Közép- Európa közös értékeit, és veheti birtokba a közös jövőt.
A szerb elnök további utak megépítését helyezte kilátásba a Vajdaságban a tartományt kelet-nyugati irányban átszelő Zombor- Várszeg- Szenttamás- Nagykikinda szakaszon, valamint Bezdán és Béreg között.
A gazdasági fejlődés
A szerb elnök szerint az Y-elágazás hozzájárul Szabadka gazdasági kapacitásainak a kihasználásához, hiszen a város a külföldi befektetők kedvenc találkozóhelye.
– Öt szabadkai gyár megnyitásán vettem részt, és épül egy hatodik is a városban, ami ugyan nem szünteti meg a munkanélküliséget, de fokozza a harcot a munkásokért, ami a bérek növekedéséhez vezethet
– vizionálta a szebb jövőt Vučić.
A szabadkai politikusok közül az Y-elágazás ügyének egyik legnagyobb szószólója Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági parlament elnöke volt.
– Harminc évvel ezelőtt született meg a Szabadkát elkerülő út megépítésének ötlete. Ha harminc évig folyamatosan dolgoztunk volna rajta, akkor már rég megnyitottuk volna, de az első 26 évben csak előkészítő munkálatok zajlottak, és több volt a beszéd, mint a munka. Még azt a 11 kilométeres szakaszt is fel kellett újítani, amely akkoriban épült
– jelentette ki az átadással kapcsolatban Pásztor István, aki gazdasági szempontokról is beszélt.
– Az Y-elágazás lehetőséget teremt arra, hogy Szabadka tőkevonzó ereje növekedjen, lehetőséget teremt arra, hogy az életkörülmények a városban sokkal jobbak legyenek, ugyanis egészen idáig éves szinten durván mintegy 50 ezer kamion haladt át a város központján, Kelebiától az autópályáig.
A másik szószóló Kern Imre, a szerbiai építészeti és infrastrukturális minisztérium államtitkára volt, aki szerint az Y-elágazás jelentősen felgyorsítja a forgalmat a kelebiai határ és az autópálya között.
– Még egy fontos dolog van itt az Y-elágazásnál, hogy egy kilométer hosszúságban kiszélesítettük az utat, és ezzel elérhetjük azt, hogy a teherautók egy külön sávban parkolnak, addig még várják a bejelentkezési lehetőséget a határátjáróra, és ezzel gyakorlatilag lehetővé teszik, hogy mindkét irányban zavarmentesen közlekedhessenek az autók
– nyilatkozta egy helyi televíziónak Kern Imre.
Az Y-elágazás térképe
Az Y-elágazás haszna
Az Y-elágazás átadását követően nem csak Szabadka forgalma mérséklődik, hanem a határmenti Kelebia is megszabadul a határra tartó rengeteg teherautótól.
Az utat azonban nem csak a kamionok vehetik igénybe, ezért a nyári időszakban, illetve az ünnepekben megnövekedett gépkocsiforgalom is elkerüli a városi utcákat.
Az előnyöket azok a magyarországi állampolgárok is élvezhetik, akik gyakran látogatnak el a környéken jól ismert szabadkai Ócskapiacra.
Az útszakasz további előnye, hogy aki autópályán tart Magyarország felé, Horgos helyett használhatja a kelebiai határátkelőt is. A választási lehetőség némileg tehermentesítheti a Horgos- Röszke átkelőt, mert várhatóan eloszlik a forgalom a két határállomás között.
Az Y-elágazás az autópálya Szabadka-dél lejáratától vezet a kelebiai határátkelőig.
Az első szakaszát 2017 márciusában adták át, majd következett a topolyai útig vezető szakasz, ezután pedig 2018 végén a zombori útig készült el ez út.
A most elkészült utolsó, 12 kilométeres szakasz a zombori utat köti össze a kelebiai határátkelővel.
Összegzésként elmondható, hogy a szerbiai politikusok nagy reményt fűznek az Y-elágazáshoz, amely lehetővé teszi, hogy a tranzit forgalom elkerülje Szabadkát, felgyorsíthatja a határ elérését és átlépését, és új gazdasági lehetőségeket nyithat a városnak.

-
Magyarország2 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Szerbia villanyosít, 10 vízerőművet épít egy 55 kilométeres folyószakaszon
-
B A Balkanac6 nap telt el azóta
SZERB CSERNOBIL: Szigorúan ellenőrzött vonatok és a képlet őrei
-
Szerbia3 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete