Connect with us

Szerbia

Megtörtént a vádemelés a két májusi tömeggyilkosságot követően Szerbiában +18

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

vád
Balról a belgrádi iskolai vérengzés végrehajtója, K. Kecmanović, jobbról a második tömeggyilkosságot elkövető Uroš Blažić (Forrás: X-platform)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Vádat emeltek Uroš Blažić ellen a Mladenovac környéki falvakban elkövetett mészárlás miatt, a tömeggyilkos 20 év börtönre számíthat. A szendrői (Smederevo) főügyészség szerdán (október 18-án) délelőtt azzal vádolta meg Blažićot, hogy május 4-én kilenc embert ölt meg, és tizenkettőt megsebesített Malo Orašjeban és Dubonában. Október 10-én Belgrádban már megtörtént a vádemelés a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában elkövetett tömeggyilkosság miatt, de miután a támadást végrehajtó fiú fiatal kora miatt nem büntethető, így az apját és az anyját vonják felelősségre.

Vádemelés tömeggyilkosság miatt

Miután a vidéki vérengzést elkövető Uroš Blažić a bűncselekmény végrehajtásakor még nem töltötte be 21. életévét, vagyis fiatal felnőttnek számított, ezért a szerbiai büntetőtörvénykönyv szerint nem sújtható életfogytig tartó szabadságvesztéssel.


Az ő esetében a maximális büntetés 20 év börtön lehet, az ügyészség ennek az ítéletnek a meghozását várja a bíróságtól.

A vádirat minősített emberöléssel, valamint fegyverek és robbanóanyagok jogosulatlan előállításával, birtoklásával és kereskedelmével, emberrablással, továbbá más személy járművének jogosulatlan használatával vádolja Blažićot.

vád

Az egyik áldozat síremléke Malo Orašjeban (Screenshot: Prva TV)

Az ellene benyújtott vádiratban az apjának, a nagybátyjának és a nagybátyja testvérének neve is szerepel, a gyilkos apját fegyverek és robbanóanyagok illegális birtoklásával és kereskedelmével, valamint a közbiztonság elleni súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolják.

Médiaértesülések szerint az ügyészség azt kéri a bíróságtól, hogy a Mladenovac környéki gyilkosságokat végrehajtó fiatal férfi apját szintén 20 év börtönre ítéljék annak a fent említett két bűncselekménynek az elkövetése miatt, amely a terhére írható.

A két kragujevaci rokon esetében megalapozott a gyanú, hogy nagy mennyiségű fegyvert halmoztak fel a házukban és a házuk környékén lévő épületekben, amivel kimerítették az illegális fegyvertartás bűncselekményét.

Az ő esetükben azt indítványozta az ügyészség, hogy egyenként 6 év börtönbüntetést kapjanak.

Az ügyészség az átfogó és részletes nyomozás során állítólag 62 embert hallgatott meg, köztük sebesülteket, más szemtanúkat, valamint az áldozatok családtagjait.

Ezenkívül 60 különböző szakértői jelentést is begyűjtöttek, amelyek minden kétséget kizáróan megerősítik, hogy Uroš Blažić gyilkolta le a szomszédságában élő embereket.

A nyomozás során ballisztikai-, igazságügyi-orvosi szakértői, DNS-, valamint fizikai-kémiai vizsgálatok kerültek végrehajtásra, és a gyanúsított pszichiátriai vizsgálatokon is átesett, de a nyomozásba mobiltelefonos kérdésekben jártas szakértőt is bevontak.

Kiszivárgó információk szerint a vizsgálat megállapította, hogy Blažić kilenc embert ölt meg, és további 20-szal próbált meg végezni, amikor találomra nyitott tüzet az emberekre Dubonában és Malo Orašjéban. A célba vett személyek között csak nyolcan voltak, akiket egyetlen lövedék sem talált el.

A pszichiátriai vizsgálat megállapította, hogy az elkövető beszámítható állapotban volt a bűncselekmény végrehajtásakor, és teljes mértékben felelősségre vonható.

A szülők ülnek majd helyette

A belgrádi főügyészség egy héttel, vagyis egész pontosan nyolc nappal ezelőtt már vádat emelt Vladimir Kecmanović ellen, akinek tizenhárom éves fia, K. Kecmanović május 3-án tömeggyilkosságot hajtott végre a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában.

A gyilkosságot elkövető fiú, aki az iskolai mészárlás idején még nem töltötte be a tizenharmadik életévét, jogi értelemben nem vonható felelősségre, így a bíróságon tanúként jelenik meg az apja elleni perben, vagyis megmarad az a státusza, ami a nyomozás folyamán volt.

Nenad Stefanović belgrádi főügyész szerint az apát a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével vádolják, miután a fiát lőfegyverek használatára képezte ki, de azt is felróják neki, hogy nem az előírásoknak megfelelően tárolta a fegyvereket. Az ügyészség 12 év börtönbüntetést kért rá.

Stefanović szerint az ügy nagyon specifikus, ezért a két ügyész által készített vádirat nem kevesebb, mint 267 oldalon igyekszik fényt deríteni arra, hogy egy 13 éves gyermek miért ölt meg tíz másik embert, miközben további hatot megsebesített.

vád

A Vladislav Ribnikar Általános Iskola környéke néhány perccel a lövöldözést követően (Forrás: Blic)

Az apán kívül vádat emeltek az édesanya, Miljana Kecmanović ellen is, akit fegyverek és robbanóanyagok illegális birtoklásával vádolnak, miután a DNS-ét megtalálták a támadás során használt egyik töltény hüvelyén. Az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy két és fél év börtönbüntetésre ítélje az anyát.

A belgrádi főügyész szerint ezzel nem zárul le az ügyészség munkája, mert megvizsgálnak minden értesülést, ami az iskolai merénylet okaira utalhat.

Ebben az ügyben vádat emelnek a Partizan lövészklub elnöke és egyik oktatója ellen is, akiket hamis tanúzással vádolnak, ezért három-három év börtönnel „jutalmaznák” őket.

Az ügy ezen a ponton még összekomplikálódhat, mert a védőügyvédek szerint nem az apa tanította meg a fiát lőni, hanem a lövészklub tulajdonosa és annak instruktora, és ők voltak azok, akik először fegyvert adtak a gyerek kezébe, amivel némileg módosulna a tényállás, de ez túl sok vigaszt nem jelent az áldozatok hozzátartozói számára.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap