Szerbia
A szerbiai kormánypárti sajtó szerint Kurti terroristái gyilkolnak Koszovóban

A belgrádi kormánypárti sajtó ismételten kitett magáért: hasónlóan a májusi “álságos tüntetéssel” kapcsolatos beszámolókhoz, most is felcserélte a téziseket. Az Alo! címlapján például azt állapította meg, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök terroristái gyilkolnak Koszovóban.
Felcserélt tézisek a kormánypárti sajtóban
A belgrádi Alo! című bulvárlap arról ír, hogy “dráma van Koszovóban”, ahol Kurti terroristái gyilkolják a szerbeket, és ezt a megállapítást öles betűkkel tette a címlapjára.
Némileg kisebb betűkkel az szerepel a fenti sommás megállapítás alatt, hogy a monstrumok hagyták meghalni a sebesülteket, ami utalás a szerb elnök azon kijelentésére, miszerint a koszovói rendőrök nem akartak segíteni az egyik sebesült lázadónak, inkább hagyták meghalni.
Erről Aleksandar Vučić szerb elnök beszélt vasárnap esti sajtótájékoztatóján, amelyet a koszovói eseményekkel kapcsolatban tartott, és amelyen ugyan elítélte a koszovói rendőr meggyilkolását, ugyanakkor a történteket a koszovói szerbek lázadásának minősítette a koszovói miniszterelnök terrorja ellen, amiért kizárólag Albin Kurtit, és az őt segítőket terheli a felelősség.
Vučić egy hangfelvétel leiratából is idézett, amely szerint az albán rendőrök nevetgélnek, miközben egyikük arra szólított fel, hogy hagyják meghalni a sebesült szerb férfit, mert semmi okuk sincs arra, hogy segítsenek rajta.
Az Alo! további mondatokat is a címlapjára tett a szerb elnök nemzeti sajtótájékoztatójából, például azt a koszovói albánokhoz intézett üzenetet is, hogy minden szerbet legyilkolhatnak, akkor sem fogják elismerni soha a független Koszovót!
Koszovó a háború szélére sodródott
A szintén erősen kormánypárti és időnként nacionalista felhangokat is megütő Novosti szinte az egész címoldalát a koszovói eseményeknek szentelte, és olyan költői címet ugratott ki fehér betűkkel, hogy a “Pristinai terror véres gyümölcsei”, ami fölé röviden azt írta, hogy Koszovó a háború szélén.

Ezt két, kisebb betűkkel írott megállapítás követi, az egyik arról szól, hogy Banjskában egy fegyveres leszámolás során megöltek egy “úgynevezett koszovói rendőrt”, állítólag még három halott van, a másik megállapítás szerint Kurti sietősen Belgrádra mutogatott, miközben a KFOR elítélte a támadást, és röviden közölte, hogy készenlétben van.
Egy piros körben szereplő felirat szerint “embertelen és pofátlan” eset történt, a koszovói rendőrök ugyanis még a mentőautót is megállították, ezt az eseményt – mint korábban beszámoltunk róla – a szerbiai udvari média zászlóshajójának számító Pink Televízió is erőteljesen kiaknázta.
A Novosti szerint dráma volt a szerb szent helyen, vagyis a banjskai kolostorban, a koszovói rendőrök ugyanis “blokkolták az újvidéki zarándokokat” is.
A Kurir hétfői kiadásának címlapja szintén hasonló hangnemben készült, a lap szerint előre kitervelt vérontás történt, Kurti ugyanis Szerbia minden diplomáciai győzelmére erőszakkal válaszol, amit a koszovói szerbek ellen követ el.
Ez a bulvárlap elismétli azt az utóbbi időben sokat hangoztatott vučići mantrát, miszerint Kurti az egyedüli felelős a történtekért, merthogy a koszovói miniszterelnöknek az az egyetlen álma, hogy Szerbiát háborúba taszítsa.

-
Macedónia3 nap telt el azóta
Lavrov részt vehet az EBESZ szkopjei ülésén, Bulgária megnyitotta előtte a légterét
-
Magyarország3 nap telt el azóta
Megy a vonat, megy a vonat Szeged városába, de már az első késett
-
Magyarország6 nap telt el azóta
A boszniai védelmi miniszter nem akart magyart az EUFOR élére, viszont idegen erőket rejteget Boszniában
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Két szabadkai lakost tartóztattak le, mert lányokat biztosítottak a migránsok számára