Connect with us

Szerbia

NEMCSAK A TISZA, AZ ÜZLET IS VIRÁGZIK: Lehalásszák a kérészeket, 100 eurót kérnek kilójáért Szerbiában

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Tisza
Virágzott a Tisza a szerbiai Becsénél (Forrás: Twitter)
play icon A cikk meghallgatása

Sokan érzelmi okokból várják azt a néhány órát, amikor igazán látványos a tiszavirágzás, vagyis a kérészek tánca a folyó vizén, mások viszont üzletet csinálnak belőle Szerbiában, de nem a szerelemből. A szerb sajtó a napokban, éppen a Tisza virágzását követően arról írt, hogy a kérészek lehalászása miatt akár veszélybe is kerülhet ennek a szigorúan védett fajnak a fennmaradása.

Üzletet csinálnak belőle

A kérészek tánca egyáltalán nem egyedülálló jelenség, vagyis nemcsak Szerbiában és Kínában figyelhető meg, ahogyan azt Szerbiában széltében-hosszában állítják, hanem Magyarországon is.

A kérészek, amelyek a Tisza mellett a Temesben is szaporodnak, évente egy alkalommal kelnek ki, jönnek a felszínre, ahol mindössze néhány órás lét, és a párzás után elpusztulnak.

A lerakott tojásokból csak három év múlva kel majd ki egy újabb egyed, addig pedig a Tisza mocsarában várakozik, hogy majd a felszínre törve csodálatos vizuális és talán “spirituális élményt” is nyújtson, az élelmesebbeket pedig pénzhez juttassa.

Tisza

Merthogy egyesek rájöttek, hogy ebből egész komoly üzletet lehet csinálni.

Amellett, hogy csónakokkal viszik be a turistákat a Tisza közepére a virágzás kellős közepén, amivel számos egyedet idő előtt elpusztítanak, újabban megpróbálják lehalászni a rovarokat, amelyeket később lefagyasztanak és horgászok körében értékesítenek.

Az ügyeskedőknek könnyű dolguk van, hiszen megtalálták a kiskaput: a törvény ugyanis csak a halfajok lehalászását szabályozza, a rovarokét nem.

Egy kiló száz euró

Ezt kihasználva egyesek csónakba ülnek, hálóval és vödrökkel felszerelkezve, és akár több kilónyi kérésszel térnek haza.

Attól függően, hogy hányan vágtak bele ebbe az üzletbe, vagyis a kereslet-kínálat törvényei alapján, a kérészek ára is változik: akár 100 eurót is elkérnek kilójáért. Ha nagy a felhozatal, a kilógrammonkénti ár 50 euró környékére csökken.

A szakemberek és a Vajdasági Horgásszövetség szerint a baj az, hogy többezer kérész nem fejezi be a nászát, vagyis nem párzik, és nem rak tojásokat, amivel az ügyeskedők veszélyeztetik a védett faj létét.

Információ viszont egyelőre alig van a kérészekkel kapcsolatos illegális kereskedelemről, vagyis a ritka faj további ritkításáról.

Korábban csak a Tisza menti falvakban adták-vették a kérésztetemeket, most viszont, az internet és a közösségi oldalak megjelenésével már az online felületeken is “űzik az ipart a kérészbegyűjtők”.

A Vajdasági Horgásszövetség ugyan nem illetékes, mégsem hunynak szemet afelett, hogy akár többezer kérész veszik oda minden évben. Feljelentést tettek a Szabadkai Főügyészségen, s mivel védett fajról van szó, várják, hogy az illetékes intézmény tegyen valamit.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava