Szerbia
BALKÁNI KARTELL: Szerbiában 13 személyt tartóztattak le, Európában terítették a kokaint
A szerb rendőrség eddigi legnagyobb akciójában letartóztatták a Balkáni Kartellnek nevezett drogbanda vezetőit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tonnaszám szállították a kokaint Európába, amiből Szerbiába is jutott. A Blic belgrádi hírportál birtokába került fotók azt bizonyítják, hogy a drága tárgyak mellett rengeteg pénz volt mindenfelé, például három káposztás csuporban is.
Szabadkán is akcióztak
Ninoslav Cmolić, a szerbiai bűnügyi rendőrség igazgatója sajtótájékoztatón közölte, hogy a szerbiai rendőrség a szervezett bűnözés elleni ügyészséggel és az Europollal együttműködve egy nemzetközi akció keretében őrizetbe vette a Balkáni Kartell 13 tagját, akik az utóbbi években több, mint hét tonna kokaint juttattak el Latin-Amerikából Európába.
Az akciót a legnagyobb titoktartás mellett, a holland és a belga rendőrséggel együttműködve, az Europol koordinálásával hajtották végre, a letartóztatott személyek Európa legnagyobb drogkartelljének a vezetői.
A banda, vagyis az úgynevezett Balkáni Kartell az egymással folyamatosan rivalizáló kavači és škaljari klán felett állt.
A belgrádi Blic hírportál informátora szerint a Balkáni Kartell létrejöttét éppen az tette szükségessé, hogy a két montenegrói klán tagjai egymást gyilkolták, ezért szükség volt egy új és erősebb bűnözői csoportra a kokain Európába történő csempészésére és terítésére.
A tizenhárom bűnözőt öt szerbiai városban kapták el, Belgrádban, Nišben, Lazarevacban, valamint Szabadkán és Nagybecskereken (Zrenjanin).
A feltételezések szerint a csoportnak 20 tagja volt.
A hét ember közül, akiket nem tartóztattak le, hárman már eleve ülnek Hollandiában, Peruban és Szerbiában, négyen pedig szökésben vannak.

Ninoslav Cmolić, a szerbiai bűnügyi rendőrség igazgatója jelentette le a 13 bűnöző letartóztatását (Forrás: Screenshot)
Szervezési tekintetben a csoportnak két vezetője volt, akik az egységes kartell egymástól független sejtjeit irányították.
A letartóztatásokra a nemzetközi jogsegélynyújtás által került sor azt követően, hogy az előzetes vizsgálati eljárás során a Sky titkosított telefonos alkalmazás feltörésének köszönhetően bizonyítékok kerültek elő a banda működésével kapcsolatban.
A szervezett bűnözői csoport, amely a karibi térségben, Arubában is tevékenykedett, 2022-ben 4,5 millió eurós üzletet kötött egyetlen kábítószerszállítmányra.
A feltételezések szerint a többtonnás kokainszállítmányokból jutott egy csipetnyi Szerbiába is, de a kábítószer nagy részét nem ott hozták forgalomba.
A szerbiai bűnügyi rendőrség igazgatója a rendkívüli sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy Szerbia az újabb sikeres akcióval „megmutatta és bebizonyította”, hogy jó partnere az Europolnak, és képes megküzdeni a bűnözéssel.

Rengeteg pénz mindenfelé, például három káposztás csuporban is (Forrás: Blic)
Elképesztő gazdagság
A Blic hírportál birtokába került fotókból kiderül, hogy a csoport tagjai hihetetlen luxusban éltek, a kartelltagok fényűző lakásokban és házakban laktak, drága órákat viseltek, és nagy értékű autókkal jártak.

Egyik-másik házhoz jól felszerelt privát edzőterem és kosárlabda pálya is tartozott.
Az elkobzott tárgyak között több nagy értékű autó van: Audi, Mercedes, BMW, de drága karórák is előkerültek, például Rolexek és Breitlingek.
És rengeteg pénz volt mindenfelé. Az egyik helyen három műanyag csupor került elő, amely tele volt bankjegyekkel, de ehhez a jelek szerint ásni kellett egy kicsit, amire a képen látható földkupac lehet a bizonyíték.

