Szerb Köztársaság
Dodik ismét elővette a bunkó stílusát, lecigányozta a Đoković családot
Novak Đoković volt a terítéken a boszniai szerb elnöknél, aki az internetre kikerült felvétel szerint ismét „hozta önmagát”, amikor a leghíresebb szerb sportoló családját sértegette, és rádadásul cigányozott is egyet, ami miatt egy roma szervezet máris tiltakozott. Milorad Dodik a szerbiai állami televízió „Oko” (Szem) című beszélgetős műsorának kezdete előtt nyilvánult meg, nem sejtve, hogy a kamerák már veszik őket. Ezzel valamelyest fény derült Dodik „egyenességére”, miszerint egyet mond a partnerei szemébe, és mást a hátuk mögött. Dodik nem először volt bunkó, egy évvel ezelőtt a középső ujját mutatta fel az újságíróknak, mert volt köztük olyan, akit nem kedvel.
Dodik következetes önmagához
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke ismét „hozta önmagát”, ezt bizonyítja az a felvétel, amelyet egy boszniai szerb ellenzéki képviselő, Nebojša Vukanović kaparintott meg, és tett közkinccsé a YouTube-on.
Dodik a közelmúltban a Banja Lukában megrendezett Srpska Open tenisztorna lebonyolítását kommentálva beszélt a Đoković családról, amely részt vett a verseny szervezésében.
– Azt kell mondanom, hogy ezek a Đokovićok egy kicsit nehezek, az anyjuk p…ig, uff. Az emberek ezt érzelmileg élik át, de amikor összeállsz velük, ááá… Eléggé cigányok, mondhatom… A munkatársai, és még veszített is…
– jelentette ki Dodik, akit nem könnyű fordítani, mert egy mondatot sem képes tisztességesen befejezni, ráadásul még motyog is.
Dodik néhány nappal ezelőtt a cikk felet látható fotókat tette közzé a Twitteren a szerb teniszezőről és a családjáról a boszniai szerbek fővárosában megrendezett tenisztorna kapcsán, amelynek ürügyén többször is fényezte magát a madárkás csatornán.
Piros tojások
A boszniai szerb elnök szerint a Szerb Köztársaság és Banja Luka eleve nyert azzal, hogy sikerült a lehető legjobban megszervezni a „világraszóló sporteseményt” az alig néhány nappal korábban, tűzijáték kíséretében átadott teniszkomplexumban.
Egy másik bejegyzésben azt taglalta, hogy büszke a Srpska Open tenisztornára, merthogy egy hatalmas sporteseményről van szó, amit folytatni kívánnak az „újabb győzelmek” érdekében.

Đoković „tojást tör” a Jefrem szerb püspökkel (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
A boszniai szerb elnök arról is képriportban számolt be a Twitteren, hogy „a világ legjobb teniszezőjével” együtt ellátogatott Jefrem Banja Luka-i püspökhöz, akivel – húsvét lévén – Novak Đoković még piros tojást is tört.
Dodik ezek után úgy érezhette, hogy hiába „blamálta magát” Đokovićtyal, akinek a fényében néhány nappal korábban még páváskodott, mert a világelső teniszező nem nyerte meg a Banja Luka-i tornát, ugyanis idejekorán kiesett.
A balhét a (közösségi) médiára kente
A felvételt nyilvánosságra hozó Nebojša Vukanović szerint amíg Novak Đoković és családja Banja Lukában tartózkodott, Dodik nem volt képes leválni róluk, a torna elmultával azonban kiderült, hogy nem minden úgy alakult, ahogy azt a boszniai szerb baráti média bemutatta.
Dodik közben „bocsánatot kért” a Đoković családdal kapcsolatos kijelentése miatt, bár nem ez a legpontosabb kifejezés, merthogy a balhét megpróbálta a „nem professzionálisan viselkedő” szerb állami televízióra (RTS) kenni.
– Sajnálom, hogy ebből az alkalomból csalódnom kellett az RTS-ben. Továbbra is tisztelem és nagyra becsülöm a megismételhetetlen Novak Đoković sikerét, és ugyanúgy tisztelem és értékelem a családját, mint korábban
– mondta a boszniai szerb elnök, aki a tetejébe még meg is sértődött, mert az eset felkerült a világhálóra.
– Elnézést kérek, ha a közösségi médiában tapasztalható spekulatív megjelenítés megbántotta a Đoković család tagjait. Mert engem sikerült megbántani
– tette hozzá Dodik, aki végsősoron nem is azért kért bocsánatot, illetve elnézést, amit mondott, hanem azért, mert valaki nyilvánosságra hozta, amit a Đokovićokról a hátuk mögött alkotott véleményét.
Dodik ezt követően tovább bizonygatta, hogy „Novak Đoković őszinte tisztelője mind teniszezőként, mind emberként”, és sok szerencsét kívánt neki és a családjának, mondván, hogy benne mindig barátra lelnek, amit nem veszélyeztet semmiféle ármánykodás és nem professzionális újságírói magatartás.
A „szemtől szembe barát”
Mindebből az következik, hogy Dodik „szemtől szembe barát”, miközben nem zárható ki, hogy mocskolja, esetleg lecigányozza azokat, akiknek önös érdekből hízeleg.
Srđan Đoković, a teniszező édesapja az ellentáborba tartozó N1 televízió kérdésére nem volt hajlandó kommentálni az esetet, viszont tiltakozott az Opre Roma helyi szervezete.
A roma mozgalom azt közölte, hogy Milorad Dodik kijelentése nagy felháborodást váltott ki a köreikben, és rámutatott „a romákkal szembeni folyamatos diszkriminációra Bosznia- Hercegovinában”.
Szerintük a boszniai Szerb Köztársaság elnökének „szóhasználata erősíti a káros sztereotípiákat, súlyosbítja a problémákat, és ösztönzi a romákkal szembeni diszkriminációt”.
