Connect with us

Horvátország

A horvát védelmi minisztérium 10 ezer behívót küld ki a tartalékosoknak

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Behívó
A horvát rendőrök és a fiumei polgári védelem ballonok segítségével vontatta ki a kikötőből a második világháborús repülőbombát (Forrás: YouTube, Fiumei Polgári Védelem)

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc

A horvát védelmi minisztérium behívókat kezdett küldeni a tartalékosoknak, hogy hadiállapot esetére megkapják a beosztásukat, ami az ukrajnai háború miatt nem hangzik túl jól. És történik mindez azt követően, hogy a hétvégén a nagyérdemű a fiumei (Rijeka) kikötőben egy II. világháborúból visszamaradt jókora akna ártalmatlanítását szurkolhatta végig, ha nem akadt okosabb dolga. A bomba miatt egy egész városrészt ürítettek ki. Haladjunk időrendi sorrendben, előbb a bomba, aztán a háborús beosztás.

Világháborús takarítás

A majd hétszáz kiló robbanóanyagot tartalmazó akna érdekessége, hogy tulajdonképpen még az első világháborús feleslegekből származó mágneses akna, amit aztán az ügyes friccek átdolgoztak repülőbombává.

A „luftmine” volt a legnagyobb méretű német repülőbomba, és általában ejtőernyővel felszerelten pottyantották alá, például Londonra, ahol egy ilyen gyilok körülbelül 100 méteres körzetben pusztított el mindent, de repeszei akár 1,6 kilométeres körzetben is veszélyt jelentettek.

Az elővigyázatos horvátok mindenesetre kiürítették a kikötő közelében fekvő városnegyedet, biztos, ami biztos.

Az ember ugyan elmerenghet rajta, hogy az iszapba süllyedt micsoda bármikor felrobbanhatott volna, nem várva 70+ évet az ártalmatlanításra, vagy mindenféle egyéb hülyeség juthatott az eszébe, mint például az, hogy sietni kell a világháborús takarítással, mert éppen nyakunkon a következő világégés, de szerencsére minden úgy ment mint a karikacsapás.

A hadsereg búváraival kiegészített tengeri mentőszolgálat simán biztonságos távolságra vonszolta az aknát, és akkurátusan felrobbantotta.

A művelet úgy zajlott, hogy az aknát levegővel telt ballonok segítségével 19 méter mélyből hét méter mélyre emelték, és két mérföldes óránkénti sebességgel arra a helyre vontatták, ahol a vízben történő detonációval megsemmisítették.

Hogy mennyi hal pusztult el az folyamán, azt nem tudni, de a búvárok és a biztonsági személyzet bizonyára nem maradna éhen a következő fél évben, ha beütne az ínség.

Ha a postás csönget, be kell vonulni

A hétfő nem indult különösebben jól: a Dnevnik.hr portál világgá röpítette a hírt, hogy a védelmi minisztérium behívókat kezdett küldeni a tartalékosoknak, igaz egyenlőre még csak azzal a céllal, hogy meghatározzák beosztásukat egy beköszönő hadiállapot esetére.

A Dnevnik után persze a hírre rámozdultak a többiek is, az ukrajnai háborúskodásra való tekintettel senkinek sem tetszett túlzottan az időzítés.

behívó

Horvát katonák (Illusztráció, forrás: horvát védelmi minisztérium)

Végül a védelmi minisztérium is kegyesen leereszkedett az Olümposzról, és kibocsátott egy közleményt.

Ennek értelmében az elkövetkező időszakban, májussal bezárólag 10 ezer tartalékost fognak berendelni a katonai ügyosztályra, hogy kijelöljék a beosztásukat hadiállapot esetér.

A védelmi minisztérium szerint ez egy teljesen rutinintézkedés, lényegében ezt 2020 és 2022 között kellett volna végrehajtani, de nem lehetett a koronavírus-járvány miatt.

Az emberek hisznek is a minisztériumnak, is meg nem is: ha el lehetett napolni három évig, miért éppen most került sor a mozgolódásra? A tudósító személy szerint ezúttal hajlamos hinni a védelmi minisztériumnak, ha meg véletlenül valamilyen turpisság lenne a dologban, az úgyis gyorsan kiderül. (De akkor már régen rossz.)

Mate Rimac, az ügyeletes optimista

Az egykor csodagyereknek tartott üzletember vasárnap interjút adott a horvát közszolgálati televíziónak. Véleménye szerint Horvátország jó irányba halad, és hihetetlenül jó technológiai vállalatokkal rendelkezik.

– Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne ennél 10-szer több is, amint ezt Izrael példájából is láthatjuk. A célom az, hogy kis mértékben hozzájáruljunk ahhoz, hogy még inkább Izrael felé haladjunk, hogy jobban támaszkodjunk a technológiai szektorra, amely pénzt, befektetéseket és munkahelyeket hoz

– nyilatkozta Rimac, aki szerint adminisztráció igen nagy akadályt jelent, amikor a vállalat még kicsi.

– Hasonló a helyzet más országokban is, talán még rosszabb is

– mondta Rimac, aki szerint Angliában például, „lehetetlen küldetés” bankszámlát szerezni egy cégnek.

– Nálunk néhány dolog sokkal jobb. Azt hiszem, a legnagyobb probléma számunkra a tőkehiány volt, nem volt pénz. Ez eleinte számomra is problémát jelentett, nem tudtam befektetőket bevonzani

– vallotta be a „horvát Elon Musk”. Ma már más a történet, mutatott rá Rimac, aki szerint újabban a legnagyobb befektetők a németek, japánok, koreaiak, amerikaiak.

– Nem hiszem, hogy ma már hátrányt jelentene, hogy egy cég Horvátországban működik. Több egyszarvúnk van, vagyis több egymilliárd dollár feletti értékkel rendelkező vállalatunk van egy főre vetítve, mint a legtöbb európai országban, azt hiszem, Észtország után a második helyen állunk Európában

– jelentette ki Rimac, aki szerint sokkal nagyobb országokban, például Olaszországban vagy Lengyelországban egészen a közelmúltig nem voltak ehhez fogható vállalatok.

– Ha a dolgok továbbra is jó irányba haladnak, úgy gondolom, hogy néhány éven belül Horvátország Észtországhoz vagy Izraelhez hasonlóan olyan országgá válhat, amely következetesen ilyen egyszarvúkat hoz létre

– tette hozzá, majd megjegyezte: sok példát tudna mondani arra, hogy vannak, akik azért mennek Horvátországba, hogy ilyen cégeket alapítsanak, miközben semmi közük sincs Horvátországhoz.

– Ismerek egy amerikait, aki néhány évvel ezelőtt több mint egymilliárd dollárért jegyezte be a cégét az amerikai tőzsdén, a minap azonban felvette a kapcsolatot velem, és azt mondta, hogy eladta a részvényeit, és Horvátországba jön

– magyarázza Rimac, aki szerint a külföldieket lenyűgözi az az „ökoszisztéma”, amely Horvátországban épült fel, amin azt a „technológiai közösséget” értette, amelyben mindenki ismeri, tiszteli és támogatja egymást.

– Ez talán a legfontosabb, mert ebben a közösségben nincs féltékenység vagy gonoszság, tényleg figyeljük, hogyan segíthetünk egymásnak önzetlenül

– fejezte be az interjút Rimac, aki irigylésre méltó birodalmat épített fel a horvátországi Szentnedelében (Sveta Nedelja).

Horvátország

Robotok, robotok, világít az orrotok (egy költő veszett el a tudósítóban)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

robot
A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a 4. Európai RoboCup Junior versenyt

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a negyedik európai RoboCup Junior versenyt. Tizennyolc országból (tizenöt európai ország, plusz Dél-Korea, és Egyiptom) 730 gyerek vesz részt Európa legnagyobb robotikai versenyén. A rangos eseményt, amely ezt az interdiszciplináris tudományterületet népszerűsíti, először rendezik meg Horvátországban.

RoboCup Junior

A Horvát Robotikai Társaság elnöke a Večernji list tudósítójának azt mondta, hogy pontosan 159 csapatot, azaz több mint 700 diákot és mentoraikat tudták elhozni, akik három kategóriában versenyeznek majd: On Stage, Rescue és Soccer.

– Ez három nagyon igényes kategória 15 alkategóriában, ahol 15 Európa-bajnokot kapunk

– tette hozzá Ivica Kolarić, aki egyben a Varasd megyei Robotikai Központ vezetője is.

A versenyzők változatos korcsoportokban lépnek fel, az óvodásoktól középiskolásokig, robotjaik a következő négy napban táncolni, focizni fognak, és áldozatokat mentenek veszélyes területekről, például földrengések romjai alól, stb.

A horvátországi iskolákban rendkívül népszerű a robotika, többek között a Horvát Robotikai Társaságnak köszönhetően.

A húsz évvel ezelőtt alapított lelkes egyesület tizenöt éve Ivica Kolarić professzor vezetésével folyamatosan dolgozik a fiatalok oktatásán, és kiváló eredményeket ér el az európai és világversenyeken.

Ezt a munkát és minden sikerüket az európai Robocup szervezet azzal díjazta, hogy idén Horvátországnak ítélte ennek a rangos versenynek a megszervezését.

A jéghegy csúcsa

Ez a fenti hírecske azonban csak a jéghegy csúcsa.

Kevesen tudják, hogy Horvátországban alapították a szintén „robotbarát” IRIM-et (Institute for Youth Development and Innovation), amely non-profit szervezetként Európa legnagyobb iskolán kívüli oktatási programját fejlesztette ki és hajtja végre – a CroatianMakers mozgalmon keresztül, amely csak Horvátországban több mint 300 000 gyereket ért el.

robot

KIS ÁLMOK: Február 7-e és 16-a között rendezték meg a Horvát Makers League harmadik fordulóját (Forrás: Croatian Makers)

Bár az IRIM Horvátországban indult, és elsősorban itt működik, tevékenységét kiterjesztette Szerbiára, Bosznia-Hercegovinára, Koszovóra, Montenegróra és Svájcra is, ahol a helyi partnerekkel együttműködve valósítja meg projektjeit, és további tízezer gyermeket von be a robotika világába.

Középpontjában a digitális és tudományos műveltség, valamint a technológiai és egyéb kompetenciák fejlesztése áll a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics – Tudomány, Technológia, Mérnöki Tudományok és Matematika) területén annak érdekében, hogy a most cseperedő nemzedékek a 21. század egyenjogú polgáraivá váljanak a földgolyó más tájairól érkező társaikkal.

Az IRIM a STEM-mel kapcsolatos tevékenységet a fontos kompetenciák eléréséhez szükséges eszköznek tekinti olyan kulcskészségek elsajátítása során, mint a tanulási készségek, a problémamegoldás, az együttműködés, a kommunikáció, valamint az olyan személyiségjegyek, mint a kíváncsiság, a kezdeményezőkészség, a kitartás, az alkalmazkodóképesség, valamint a társadalmi és kulturális tudatosság.

Az IRIM nagy mennyiségű felszerelést adományoz elsősorban a tudás széles körű és mély terjesztésének eszközeként szervezett tevékenységek, oktatók képzése (csak Horvátországban több mint 4500 pedagógus részesül ebben), oktatási tartalmak fejlesztése, valamint oktatási weboldalak készítése, stb.

Az IRIM egyedülálló abban, hogy sikerül a „skálázhatóságot”, vagyis a mély tudás átadását nagy mennyiségben elérni.

Az IRIM kezdeti és állandó kulcsfontosságú finanszírozása Nenad és Rujana Bakić adományainak köszönhető, de ugyanakkor az egyesületet polgárok, vállalatok és más források adományaiból is finanszírozzák, de sikeresen pályáznak a nemzeti és európai fejlesztési alapoknál is.

Az IRIM már kifejlesztette az oktatók (nagykövetek) szilárd ökoszisztémáját, és kiépített egy gazdag oktatási platformot, amely lehetővé teszi a tevékenységek sikeres fejlesztését.

Mi ennek az értelme?

Horvátország és a szomszédos országok iskolarendszerei a reform különböző szakaszaiban vannak, de jelenleg még nem képesek minőségi tudást nyújtani a STEM területén, vagy olyan kulcskompetenciákat fejleszteni, mint például az együttműködés a csoportmunkában, kommunikáció, tanulási készségek, kreativitás, kíváncsiság, kitartás és vezetői készségek.

Az IRIM feladata nemcsak az hogy, természetes módon befolyásolja e kompetenciák fejlesztését, hanem tudatosan törekszik azok erősítésére is.

Az Eurostat vonatkozó felmérése szerint a horvát állampolgárok – az EU egészéhez viszonyítva – az oktatásnak és a kemény munkának tulajdonítják a legkisebb jelentőséget a siker elérése terén, szemben a politikai kapcsolatokkal és az egyéni boldogsággal.

Hasonló a helyzet más nyugat-balkáni országokban is, ahol ennek kiküszöbölését, vagyis az IRIM által szorgalmazott tevékenységeket helyi partnerek végzik.

Az IRIM fő társadalmi küldetése ugyanis a siker kultúrájának megteremtése azzal a céllal, hogy megerősítse a meritokráciát, mint a társadalom központi pillérét és fő mozgatórugóját.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava