Horvátország
ROYAL ROMANCE: Az „ukrán nép nevében” elárverezik Putyin legnagyobb ukrajnai szövetségesének a jachtját, amely a horvát partoknál vesztegel

Kalapács alá kerül a Royal Romance, amely Trogirban vesztegel. A jacht Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli barátjának és oligarchájának, Viktor Medvedcsuk ukrajnai képviselőnek a tulajdonában volt, de a horvátok röviddel azután lefoglalták, hogy az EU bevezette az első szankciókat a háborús agressziót végrehajtó Oroszország ellen. A hajót eredetileg Fiumében (Rijeka) „érte utol Brüsszel”, de március végén engedélyt kapott arra, hogy elhagyja az ottani kikötőt, amelynek évekig az egyik ékköve volt. A Royal Romance nem ment nagyon messzire, mert Trogirban kötött ki, azóta is ott horgonyoz.
A brit Guardian értesülései szerint az illetékes horvát bíróságon arra az álláspontra jutottak, hogy a jachtot át kell adni az Ukrán Vagyonvisszaszerzési és -kezelési Ügynökségnek (ARMA), hogy az elárverezze, és az eladással „megőrizze gazdasági értékét”. Ebben persze, az is közrejátszhatott, hogy a horvátok erre külföldi sugallatot is kaptak.
Az ARMA az ukrán kormány alá tartozó ügynökség, amely a korrupcióból és a más bűncselekményekből származó vagyonnal foglalkozik, és ezeknek a vagyontárgyaknak a felkutatását, megfigyelését és kezelését” végzi.

A szóban forgó ukrán „vagyonkezelő” ügynökei már jártak Horvátországban, és „megvizsgálták a lefoglalt jachtot”, de nem csak ők kutakodtak a Royal Romance fedélzetén, hanem ott „romantikáztak” a horvát rendőrök is, akik az FBI nevében jártak el.
A spliti bíróság november 15-én hagyta jóvá az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által kiadott házkutatási, illetve „hajókutatási” parancsot, amelyet a horvátok november 19-én hajtottak végre.
Dinko Mešin spliti bíró az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Medvedcsuk és felesége, Okszana Marcsenko esetében azért adtak ki házkutatási/hajókutatási parancsot, mert pénzmosással gyanúsítják őket.
A Royal Romance egyébként egy 92 méter hoszzú luxushajó, amelynek értéke csekélyke 200 millió dollár, 14 kabinnal rendelkezik a vendégek és a 21 fős személyzet számára, és egy vízeséssel is büszkélkedik, amely a tat fölött ejti bámulatba a vendégeket.
A volt tulajdonos szeptember óta oroszországi száműzetésben él, miután egy fogolycsere keretében az ukránok átadták Oroszországnak. Medvedcsuk korábban a russzofil Ukrán Választás – Igazságot a Népnek (Український вибір — Право народу) nevű párt vezetője volt, és összetarhált egy kis „királyi romantikára” valót, miután olajoligarcha és médiamogul szerepben is fungált.
Ráadásul évtizedekig Putyin ukrajnai szövetségesének számított, és ebben a szerepkörből a Krím-félsziget orosz annektálása sem mozdította ki, merthogy Medvedcsuk Putyin lányának, Dariának a keresztapja, és állítólag kész átvenni az oroszbarát ukrán kormány miniszterelnöki posztját a „különleges művelet” sikeres befejezése után.
Ezért nem csoda, hogy az ukrán hatóságok nem sokkal a háború kezdete után, áprilisban letartóztatták Ukrajnában, majd öt hónappal később, a szeptemberi nagy fogolycsere alkalmával kiadták Oroszországnak.
Az ukránok akkor 215 katonájukat szerezték vissza 55 emberért cserébe, akik között ott volt Viktor Medvedcsuk is, nyilván ő másfélszáz ukránnal ért fel a fogolycserés matematikában.

Horvátország
Sztrájkügyben a bíróság a kormány ellen döntött, új multiplex mozi nyílt Koszovóban

Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az igazságszolgáltatásban. Tehát az összes bírósági tisztviselő, gyorsíró, sofőr, takarítónő és más alkalmazott, aki ma reggel 7 órakor kezdte meg a sztrájkot, immár legálisan folytathatja a megmozdulást. Ezzel a bíróság lényegében a kormány ellen döntött, mert a kabinet a sztrájk betiltását követelte.
Szabad sztrájkolni
Történelmi nap ez a szakszervezetek, különösen a „nem reprezentatívak” számára, mert a bíróság kimondta, hogy törvényes a munkavállalók sztrájkja a bíróságokon és az ügyészségeken.
– Délelőtt 10 órakor ott voltunk a megyei bíróságon a sztrájkot jogszerűnek nyilvánító ítélethirdetésen, 10 óra 5 perckor pedig meghívást kaptunk Ivan Malenica igazságügyi minisztertől, hogy ma fél háromkor menjünk be tárgyalni. Nos, ez a megmozdulás legalább arra jó volt, hogy létrejöjjön a találkozó
– mondta Iva Sušković, az Állami és Helyi Alkalmazottak Szakszervezetének (SDLS) elnöke a zágrábi városi polgári bíróság előtt röviddel déli 12 óra előtt tartott tüntetésen.
Salamoni döntés
A kormány „tartalék főhadiszállásán”, a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban Andrej Plenković miniszterelnök fél tízkor találkozott a közszolgálati szakszervezetek képviselőivel.
A találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Oleg Butković miniszterelnök-helyettes és tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Marko Primorac pénzügyminiszter, Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter, Davor Filipović gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter, Marin Piletić a munkaügyi kérdésekért és a nyugdíjrendszerért, valamint a család- és szociálpolitikáért felelős miniszter, Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.

Andrej Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője (Forrás: Twitter, Andrej Plenković)
Nem sokkal 11 óra után véget ért a találkozó, amelyet követően Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője állt ki a sajtó munkatársai elé.
– A párbeszéd keretében arra jutottunk, hogy a következő napokban egyetértési megállapodást kötünk, amely megelőlegezi a kormány döntését az állami alkalmazottak és a köztisztviselők ideiglenes illetménykiegészítésének kifizetéséről
– jelentették be a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.
– Ezt a köz- és állami alkalmazottak fizetéséről szóló új törvény kidolgozásával összefüggésében kell érteni
– nyilatkozta Plenković miniszterelnök, hozzátéve, hogy a törvénynek január 1-jéig hatályba kell lépnie, és hozzátette, hogy két különböző rendeletet fogadnak el, egyet az állami tisztviselők, és egyet a köztisztviselők vonatkozásában.
Plenković szerint a közös döntések 219 000 alkalmazott bérét érintik, és bejelentette, hogy a legalacsonyabb bérek 100 euróval emelkednek.
Azok, akiknek valamivel magasabb fizetésük van, 80 vagy 60 euró növekedéssel számolhatnak. Ugyanakkor a kormányfő azt is közölte, hogy a nyaralási pótlék mindenki számára azonos lesz, azaz 300 euró.
Új mozi Koszovóban
Amíg Európa döntő többsége egy újabb háború kirobbanásával ijesztgeti magát Szerbia és Koszovó között, a német-horvát Blitz Cinestar, amely a régió legnagyobb filmszínházhálózatát működteti, bejelentette, hogy június 2-án, pénteken megnyitotta eddigi legnagyobb, 15 moziteremmel büszkélkedő megaplexét Koszovó fővárosában, Prištinában.

Fő a kényelem, a pristinai megamozi egyik terme a tizenötből (Forrás: Cineuropa)
A megamozi Európa azon részének legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Prishtina Mallban működik, fittyet hányva mindenféle vérgőzös jóslatnak.

Kapcsolódó cikk
A HÁBORÚ JELEI: Az oroszok tovább nyomatják a tézist, hogy háború lesz Koszovó és Szerbia között
A prištinai CineStar Megaplex a legnagyobb, legmodernebb, és egyben a legszebb mozi Koszovóban.
A Wall-to-wall Harkness vásznakat, a Barco 4K RGB lézerprojektorokat, a Real D Ultimate 3D-t, a JBL hangszórókat és a Crown audioerősítőket magában foglaló technológia mellett a prištinai CineStar belső berendezése, a zágrábi Franić & Šekoranja tervezőiroda munkáját dicséri.
A zágrábi tervezőiroda más, díjnyertes CineStar mozik belső berendezéséért is felelős, köztük a 2018-as Európa legjobb új építésű mozijának díjával büszkelkedő CineStar Split belső berendezése is az ő terveik után készült.
Körülbelül ennyit a háborúról, ami körül szakértők sora aggodalmaskodik Belfasttól České Budějovicéig.
Addig amíg nem zárják be a Ferizaj (szerbül Uroševac) melletti Camp Bondsteelt, illetve az amerikaiak nem vonulnak ki Koszovóból, nyugodtan lehet fagyizni és moziba járni, főleg most, hogy már van hova a CineStar jóvoltából.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt