Horvátország
“SZÖRNYŰ” BALKÁNI PÁRHARC: A horvátok és a szerbek akár egymás ellen is játszhatnak a katari világbajnokságon
A labdajátékok kimondottan kedveltek a Balkánon, ám ennek ellenére csak két válogatott jutott ki a katari labdarúgó világbajnokságra a térségből: a horvátok és a szerbek. A horvátok ma (november 23-án) kezdik meg a szereplésüket, méghozzá ezekben az órákban, a szerbek pedig csütörtökön lépnek pályára, és az sem kizárt, hogy a két válogatott egymással is szembekerül.
Horvátország a moszkvai a világbajnokságon szerzett második helyét védi, Szerbia viszont Oroszországban a hivatalos összesítés szerint csak a 23. lett egyetlen győzelemmel. A belgrádi Prva tévében vendégeskedő szerb elnök a napokban úgy nyilatkozott, hogy győzni mennek Katarba, de nem tudja, hogy ez sikerül-e nekik, vagy sem.
– A nemzet a sport, illetve a futball tekintetében is visszanyerte a büszkeségét. Szeretném, ha a negyeddöntőben találkoznánk Horvátországgal, amely egy nagyszerű válogatott
– nyilatkozta a szerb elnök, aki legalább ezen a téren nem aprította a horvátokat.
A sorsolás úgy hozta, hogy a két válogatott akár találkozhat is egymással, természetesen csak akkor, ha jól teljesítenek, és bejutnak az egyenes kieséses szakaszba. Aleksandar Vučić el is kezdett kalkulálni.
– Ha túljutunk a csoporton, amelyben Svájccal, Brazíliával és Kamerunnal játszunk, akkor a nyolcaddöntőben Uruguay vagy Portugália lesz az ellenfél, és a negyeddöntőben kerülhetünk szembe Horvátországgal
– latolgatta az esélyeket a szerb államfő, aki folytatta a horvát gárda méltatását.
– Fantasztikus válogatottjuk van, régi nevek, tapasztaltak, mester a mester mellett. De úgy gondolom, hogy ebben a pillanatban egy árnyalattal erősebbek vagyunk. Szívesen megnézném, fantasztikus meccs lenne
– nyilatkozta a szerb elnök, aki szószerinti fordításban azt mondta, hogy “szörnyű meccs” lenne, a szörnyű szónak azonban a szerb nyelvben is van egy ugyanolyan értelem-eltolódása, mint ahogy a magyarban használt “szörnyű jó” kifejezésben is.
A horvát és a szerb válogatottnak azonban elég sok akadályt kell legyűrnie ahhoz, hogy egymás ellen játsszanak.
A horvátok az F csoportban Marokkó, Belgium és Kanada ellen küzdenek a továbbjutásért, és a Spanyolország, Németország, Japán és Costa Rica négyesből kapnak ellenfelet a nyolcaddöntőben.
Szerbia a G csoportban szinte ugyanazokkal játszik, mint a moszkvai világbajnokságon, ahol Svájc és Brazília mellett Costa Rica volt az ellenfél, idén Costa Ricát Kamerun váltja, Brazília és Svájc maradt.
Ezt követően még le kell győzniük az Uruguay, Dél- Korea, Portugália és Ghána négyesből kikerülő csapat valamelyikét, hogy a horvátokkal fussanak össze.
Ha Szerbia és Horvátország eltérő pozícióban jut tovább, akkor a negyeddöntőben találkozhatnak, ha azonos pozícióból mennek az egyenes kiesés szakaszba, akkor pedig a döntőben kerülhet sor a “szörnyű” balkáni párharcra.
Horvátország
Bepirosodott a horvát külpolitikai lakmusz, és a megtalált illúziók
Valahol egy okos ember azt mondta, hogy a kis nemzetek nem engedhetik meg maguknak a nagy hibákat. A horvátok úgy tetszik ezt megtanulták, mert ezeket a viharos időket széltől védett zugban igyekeznek átvészelni. Közben ügyesen meglovagolnak minden meglovagolhatót – lásd Ukrajna -, igyekszenek kedvében járni az USA-nak, de lényegében mindenben megtalálják a számításukat.
Már nem illúzió a kínai út
Ennek tükrében, igen érdekes, hogy az Európai Néppárt spliti ülésének időtartama alatt a horvát kormány aláírta a szerződést ugyanazzal a China Road and Bridge Corporationnal, amely a pelješaci hidat építette.
Kapcsolódó cikk
SZERENCSECSILLAG: A legszerencsésebb ember a világon, illetve kicsoda is anyuci kedvenc Mikimausza?
A kormány a kínai vállalat ajánlatát választotta mint gazdaságilag legelőnyösebbet az A1-es autópálya Vučevica összekötő útjának – a D8-as állami út csomópontjának – megépítésére kiírt közbeszerzési pályázaton.
A pályaszakasz, amelynek teljes hossza 6,85 kilométer, magában foglalja a 2,5 kilométer hosszú Kozjak-alagutat és a mintegy 4,3 kilométer hosszú adriai autópályához vezető bekötőutat.
A munkálatok értéke 74,6 millió euró, és a kínaiak vállalták, hogy az alagutat 36 hónap alatt megépítik. A projekt részét képezi még három felüljáró és két viadukt, de ezt a kínaiak csuklóból úgy megcsinálják, hogy közbe szinte észre sem veszik.
Új szelek fújnak
Ennek a világszinten aprócska infrastrukturális projekt jelentőségét az adja meg, hogy a horvátok alá merték írni a szerződést a kínai céggel.
A hosszabb emlékezetű olvasók nyilván még elő tudják kotorni az agyuk valamelyik rejtett zugából, hogy annak idején mennyire rossz néven vették némelyek, hogy a horvátok a kínaiakat bízták meg egy nagy EU-alapokból támogatott projekt (pelješaci híd) kivitelezésével.
Hogy mennyire nem volt szabad még gondolni sem arra, hogy Kínával, illetve kínai cégekkel kössön bárki is üzletet, ott van az ugyancsak horvátországi példa, amikor semmissé nyilvánították a rijekai konténer-terminál kiépítésére vonatkozó tendert, amelyen szintén a kínaiak nyertek, így a megismételt tendert már egy politikailag elfogadható cég, a skandináv Maersk nyerje meg.
A horvátok újabb szerződést írtak alá Kínával, az unió már nem akadékoskodik (Forrás: X-platform,
Andrej Plenković)
Más lapra tartozik, hogy ez nem vonatkozott a németekre és franciákra, spanyolokra és olaszokra, azaz a nagy és nagyobbacska nemzetekre, de hát így élünk mi az EU-ban.
Akárhogy is, most úgy tetszik, megváltozott a helyzet, mert nemcsak hogy nagyban folyik Pekingben az európai búcsújárás, de a horvátok is léptek, ami annak jele, hogy ismét szabad a vásár.
Az amerikaiaknak nyilván nem tetszik ez az egész, de a közelgő választások miatt nem érnek rá annyira foglalkozni vele.
Lehet, hogy 2024-et úgy fogjuk majd számon tartani, mint a nagy változások évét, illetve azt az évet, amikor az európaiak rájöttek, hogy a nagy geopolitikai játszmában mindenki nyer, csak Európa veszít. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez távolról sem biztos, csupán elképzelhető.
Hétvégi csemege
Szokásomhoz hívem, ilyenkor a hétvégén igyekszem valamilyen érdekességet felkutatni – az élet közel sem olyan komoly dolog, mint ezt a sok kockafejű hirdeti – ezért beszéljünk a zágrábi Illúziók Múzeumáról.
Azok számára, akik eddig nem hallottak róla, ajánlom, hogy feküdjenek neki a guglinak, mert rendkívül érdekes múzeumról van szó, de visszatérve a hírhez, a zágrábiak ezüstérmet nyertek a brüsszeli European Franchise Awardon (Európai Franchise Nagydíj) a nemzetközi márkák (brandek) versenyében.
A megtalált illúziók (Forrás: Muzej illuzija)
Ennek kapcsán derült ki, hogy az Illúziók Múzeuma a világ legnagyobb magánmúzeum-lánca. A világ 25 országában, több mint 40 helyszínnel és 10 millió látogatóval.
Jelenleg új múzeumok megnyitásán dolgoznak Denverben, San Diegóban, Seattle-ben és Koppenhágában.
Teo Širola, a Metamorphosis horvát vállalat igazgatója, amely a franchise tulajdonosa és az Illúziók Múzeuma globális hálózatának vezetője, örömmel látja, hogy az emberek valóban felismerték ennek a projektnek az értékét szerte a világon, miszerint szórakozva is lehet tanulni.
Teó úr ugyanakkor bejelentette, hogy egyre közelebb kerülnek céljukhoz, a kereken 100 múzeum megnyitásához 2026 végéig.
Ha valaki a közeljövőben Zágrábba látogat, és kedve támad felkresni a múzeumot, az illúziókat nem adják ingyen: 1 felnőtt számára a belépődíj 9 euró, gyerekek (5-15 év) 7 euró, míg a családi (két felnőtt és két gyermek) látogatásra feljogosító belépő kerek 30 euróba kerül.
Mit lehet mondani? Kicsi a horvát, de erős.
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó5 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is