Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

Szerb Köztársaság

TÜNTETTEK DODIK ELLEN: Az ellenzék azt üzente, hogy nem nyugszik bele a választási csalásba

tuntetes banja luka dodok
DEMONSTRÁLTAK: Több tízezren tüntettek Banja Lukában Milorad Dodik ellen (Forrás Twitter)

Olvasási idő: 2 perc

Jelena Trivić, a Köztársaság “vesztes” elnökjelöltje főteréről azt üzente a választásokat gyanús körülmények között megnyerő Milorad Dodiknak, hogy soha nem fogadja el az általa elkövetett választási csalást. Az ellenzéki jelölt szerint nem csak őt lopta meg, hanem a népet is, amelynek megmásította az akaratát. Az ellenzéki jelölt úgy fogalmazott, hogy hosszú lesz a harc, de nem hátrál meg.

A kétszázezer lakosú Banja Lukában mintegy harmincezres tömeg vonult a város főterén tartott ellenzéki nagygyűlésre egyebek között olyan transzparensekkel, amelyekhez hasonlót 22 évvel ezelőtt a belgrádiak használtak a miloševići rezsim megbuktatásakor, mint például a “vörös banda”, vagyis a “bando crvena” felirattal.

Más transzparensek is voltak, amelyeken a felvonulók azt üzenték Dodiknak, hogy nem tudja ül vinni (НЕЋЕ ТИ ПРОЋИ), vagy hogy a szerb állami egy hazugsággyár (РТРС – ФАБРИКА ЛАЖИ).



A 22 évvel ezelőtt történt belgrádi eseményekkel összhangban a felvonulók azt skandálták, hogy “Gotov je! Gotov je!”, vagyis hogy “Vége van, vége van!”.

Az üzenet nehezen félreérthető, a boszniai szerb ellenzék ezzel egyértelműen arra utalt, hogy Milorad Dodiknak ugyanúgy távoznia kell a hatalomból, mint annak idején Slobodan Miloševićnak.

Sokáig tart ez a harc. De nekem nincs jogom fáradtnak lenni és feladni. Nincs jogom visszavonulni, és nem hátrálok meg. Nincs jogom feladni, és és nem adom fel

– jelentette ki az ellenzéki , aki a boszniai-hercegovinai választási bizottság szerint Dodik mögött a második helyen végzett.

A végeredmény közzététele előtt azonban a bizottság több órán keresztül nem kapott eredményeket jónéhány boszniai szerb körzetből, mivel azokban újraszámolták a szavazatokat. Ennek következtében fordulhatott elő, hogy Dodik legnagyobb riválisa sok helyütt nulla szavazatot kapott, például a szülőfalujában is.

Trivić a Banja Luka-i nagygyűlésen azt közölte híveivel, hogy számos feljelentést tettek választási miatt, amit azzal toldott meg, hogy az ellenzéki demonstráció tükrözi igazán a polgárok szabad akaratát.



Hálával tartozom a bátorságért mindenkinek, aki eljött ide. Még sok összejövetelre és a harc különféle formáira kell számítani

– készítette fel követőit a várható fejleményekre az ellenzéki politikus, akinek egyik “harcostársa” azt sem zárta ki, hogy ha kell akkor lezárják az utakat is.


Dodik álláspontja

– Aki veszít, annak joga van haragudni – így kommentálta egy tévéműsorban a Banja Lukában ellene tartott tüntetést. Megjegyezte azonban, hogy nem az utca az a hely, ahol a választásokkal kapcsolatos döntések születnek, a így csak hangulatkeltésnek tekinthető.


Nebojša Vukanović, az Igazságért és a rendért (Za pravdu i red) nevet viselő szervezet vezetője egyúttal felszólította Christian Schmidtet, a nemzetközi közösség főmegbízottját, hogy húzzon haza (Ausweis!), miután az azt találta mondani, hogy az október 2-i választásokon csak kisebb szabálytalanságok voltak.

A nagygyűlésen többek között felszólalt Banja Luka ellenzéki sorokból kikerült polgármestere is, aki úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett város “otthont adott” a Dodik ellen tüntető tömegnek.

Like
Love
Care
Haha
Wow
Sad
Angry





🚗 H-1089 Budapest, Delej utca 51

📬 contact@balk.hu

☎️ +36 30 631 3104

💁‍♂️ Rólunk - About us

📰 Impresszum

💰 Szponzorált tartalom

🏁SEO-partner

BALK Magazin © 2019-2022


Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: