Magyarország
HORVÁT ELLENZÉKI VÁDAK: Magyarország az INÁ-ból kivont pénzen Lengyelországban vásárol benzinkutakat

A horvát ellenzék kemény vádakkal illeti a MOL-t, a horvát kormányt és Magyarországot egy nappal azt követően, hogy Ratatics Péter, az INA igazgatótanácsának új elnöke interjút adott a zágrábi Nova TV-nek. Ratatics ezen a téren felhagyott az eddigi gyakorlattal, ez idáig ugyanis az INA egyetlen magyar vezetője sem állt, illetve ült a kamerák elé. Az INA igazgatótanácsának új elnöke ugyan elítélte az INA-ban elkövetett bűncselekményt/csalást, de azt is világossá tette, hogy az irányítás terén „nehéz lesz végrehajtani az INÁ-ban azokat az alapos változtatásokat, amelyeket a horvát a kormány szeretne”.
Nem lesz forradalom az INÁ-ban
Ratatics azt követően került az INA élére, hogy a horvátországi olajcég egyik alacsonyabb szintű vezetője seftelt a Horvátországban kitermelt gázzal, és ezzel több, mint 100 millió eurós haszonra tett szert, illetve ennyi anyagi kárt okozott a cégnek, bár a pénzt nem tudta jól eldugni, így annak jelentős része előkerült.
Egészen pontosan arról van szó, hogy Damir Škugor 2020 júniusa és 2022. augusztus 27-e között több társával arra szövetkezett, hogy az INA a Horvátországban kitermelt földgázt jelentősen áron alul adja el egy magáncégnek.
Kapcsolódó cikk
A horvát kormány az ügy kirobbanását követően azt követelte, hogy mondjon le az INA vezetése, és hogy a Horvátországban kitermelt gázt az INA bocsátsa a horvát villanygazdaság (HEP) részére, ami által az Horvátországban marad. A harmadik követelés az volt, hogy változások következzenek be INA eddigi vállalatirányítási gyakorlatában.
A MOL az első két követelésnek némi vonakodás közepette eleget tett, a harmadikkal kapcsolatban azonban vannak fenntartásai, amit az igazgatótanács új elnöke nyilvánosan ki is mondott, miután meglepetéséről, illetve felháborodásáról beszélt a Horvátországban gyakran az „évszázad csalásaként” emlegetett üggyel kapcsolatban, és simán bűnözőnek nevezte a csalást elkövető Damir Škugort.
– Mert ami történt, távol áll attól, ahogy az INA működik, a médiából tudtuk meg, hogy egy bűnöző, egyetlen egy személy ekkora kárt okozhat az INÁ-nak
– jelentette ki Ratatics, aki aztán persze, elismerte, hogy a csalást nem egyetlen személy követte el, és hogy az egyik beosztottja is tagja volt a csoportnak, ám a további közreműködőkkel kapcsolatban a hatóságokhoz irányította az újságírót.
– Azt hiszem, elkövettünk néhány hibát a monitoring rendszerben, de ezeket kijavítjuk, már dolgozunk rajta, és nyilvánvalóan további változtatásokra is szükség lesz
– mondta még az INA igazgatótanácsának elnöke, aki azt azonban vitatta, hogy új irányítási modellre lenne szükség, ugyanakkor abszolút egyetértett azzal, hogy a jelenlegi rendszerben módosításokra van szükség. Ratatics Péter egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy az irányítási rendszert „fejleszteni kell”, ami ígérete szerit „meg is fog történni”, hozzátette azonban, hogy „a forradalom az valami más”.
– Ahhoz hasonlítanám, mint mikor a repülővel fenn van a levegőben, nem szedheti szét, és rakhatja össze menet közben
– igyekezett plasztikusan fogalmazni Ratatics, hogy mindenki megértse, a reakciókból ítélve azonban ez nemigen sikerült neki, bár a hiba valószínűleg nem a „plasztikussággal” van, hanem a megértési hajlandósággal. Hivatalos reagálások nincsenek, a Nova tudósításába ezért Andrej Plenković horvát miniszterelnök egyik korábbi nyilatkozata került, amely köszönő viszonyban sincs Ratatics álláspontjával.
– Folytatódnak a folyamatok és a tárgyalások a magyar féllel, és ezeknek az irányítás megváltozásához kell vezetniük. Nem maradhat minden úgy, ahogy most van, és ez néhány esetben már korábban is bebizonyosodott, a mostani eset viszont nagyon kirívó
– fogalmazott nemrégiben a horvát miniszterelnök, ami – akárhogy is vesszük – merőben eltér Ratatics Péter véleményétől, ezért ebben a kérdésben lesz még feszültség bőven a MOL (Magyarország) és a horvát kormány között.
Az ellenzék is szítja
Horvátországban sem a kormány, sem az ellenzék nem szereti a MOL-t, és nem örül a magyar jelenlétnek – ez egy olyan agenda – amelyben elég nagy az egyetértés a kormányzat és az oppozíció között, a kormány tagjai azonban a kijelentések terén nem fickándozhatnak annyira, mint az ellenzéki képviselők, amelyek általában igyekeznek úgy ütni a MOL-t, hogy az a Plenković-kormánynak is fájjon.
Ami pedig a plasztikus megfogalmazást illeti, a horvát ellenzék egy út során háromszor szedné szét, és rakná össze a repülőt.
– Minden maradt a régiben, ahogy a MOL és Magyarország fütyöl, Plenković úgy táncol. Vigyázat, a felügyelőbizottság nem változott, és ők három hete azt mondták nekünk, hogy fogalmuk sincs, hogy miként működik az INA
Kapcsolódó cikk
– jelentette ki a Peđa Grbin a horvát Szociáldemokrata Párt elnöke. Itt azonban megjegyzendő, hogy a botrány kirobbanását követően a horvát kormány kimondottan a három horvát, és a három magyar igazgatótanácsi tag távozását követelte, a felügyelőbizottsági tagok lemondását lemondását nem. A nem túlzottan magabiztos Oleg Butković miniszterelnök-helyettes nem sokkal a botrány kirobbanását követően ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a bizottsági tagoknak nem kell lemondaniuk, hiszen nemrég nevezték ki őket, bár ezt nem tekintette végleges álláspontnak.
A Magyarország és Orbán Viktor ellen többször felszólaló Zvonimir Troskot – aki a Függetlenek Hídjának, vagyis a Mostnak a képviselője – súlyos vádakat hozott fel a Magyarország és a MOL ellen.
– Az üzemanyag transzferáraiból azt látjuk, hogy Magyarország, illetve a MOL pénzt von ki az INÁ-ból, hogy finanszírozza a lengyelországi benzinkutak vásárlását
– jelentette ki határozott meggyőződöttséggel Troskot, aki ezzel az álláspontjával már nem először hozakodott elő, egy héttel ezelőtt is beszélt róla egy másik csatornán, és várhatóan addig fogja hajtogatni, amíg valaki nem reagál rá.

Szerb Köztársaság
ÖSSZEÖLELKEZTEK: A boszniai szerb elnök Ankarában fotózkodott Orbán Viktorral

A boszniai szerb elnök is részt vett Recep Tayyip Erdoğan ankarai beiktatásán, és ebből az alkalommal találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amit a Twitteren szorgalmasan dokumentált. A magyar miniszterelnök a Facebookon számolt be a beiktatási ünnepségről, ő viszont nem posztolt fotót arról, hogy összeölelkezett Milorad Dodikkal.
A „békepárti” Erdoğan
A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott a Facebookon, hogy Magyarországnak és általában is nagyon kellett Erdoğan győzelme, mert ő Orbán megfogalmazása szerint a kihívójával, a „háborúpárti” Kemal Kılıçdaroğluval ellentétben az újraválasztott török elnök „békepárti” politikus.
Ebből már világossá válik, hogy Orbán melyik oldalra szurkolt, és hogy a továbbiakban is változatlanul „jól fejlődnek” a török magyar kapcsolatok.
Akárcsak a magyar-boszniai szerb kapcsolatok, bár erről nem a magyar miniszterelnöktől értesülhettünk, hanem Milorad Dodik boszniai szerb elnöktől, aki általában a Twitteren közli „magvas” gondolatait.
Most azt írta, hogy mindig szívesen találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akit a boszniai Szerb Köztársaság barátjának nevezett, miután Ankarában találkozott vele.

CSALÁDI FOTÓ: A képen látható szőke hölgy nem Dodik felesége (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
A Dodik mellett látható „szőkített hölgy” nem a boszniai szerb elnök felesége, hanem Dodik „politikai dalárdájának” lelkes énekese, név szerint Željka Cvijanović, a boszniai államelnökség 1/3 tagja a szerbek képviseletében.
Orbán az 1/3 taggal az európai közösség moldovai találkozóján is elbeszélgetett, amit viszont már a magyar miniszterelnök dokumentált a Facebookon közzétett videóban.
Orbán a moldovai csúcson Balkán-napot tartott, Cvijanović mellett megbeszélést folytatott a horvát miniszterelnökkel, valamint a szerb elnökkel és a macedón miniszterelnökkel is. Erről mindről van fotó, de már nem fért ide.
Dodik és a törökök
A boszniai szerb elnöknek nem lehetett ilyen „sűrű napja” Ankarában, legalábbis erre lehet következtetni az internetre kiakasztott fotókból.

Milorad és Mevlüt erősen vigyorognak Ankarában az örökkévalóság kedvéért (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
Ezek azt igazolják, hogy Dodik a magyar miniszterelnökön csak Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel futott össze a folyosón, amit a boszniai szerb elnök az interneten találkozóként emlegetett, Çavuşoğlu viszont nem tartotta szükségesnek, hogy a világhálón (Twitter és Facebook) eldicsekedjen a Dodikkal folytatott „folyosói beszélgetésről”.
Milorad Dodik a dodik.net címen található internetes honlappal is erősíti médiajelenlétét, ez olyan, mint ha a magyar miniszterelnöknek lenne egy orban.net vagy orban.hu oldala.
A boszniai szerb elnök ezen is beszámolt ankarai útjáról, és magáról a beiktatási ünnepségről. Az ott készült fotón jól látható, hogy Dodik és Cvijanović egy sorral a magyar miniszterelnök előtt ült.

Ankarában Dodik egy sorral hátrébb kapott helyett, mint Milorad Dodik (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
A fotóhoz csatolt bejegyzésben a boszniai szerb elnök gratulált a török államfőnek, ha úgy tetszik, akkor a „török szultánnak”, a hatalom átvétele alkalmából, ami helyesebben mondva a hatalom továbbvitelét jelenti.
A boszniai szerb tévécsatornáknak nyilatkozva (Una, RTRS) Dodik visszalapozott a múltban, és felidézte azokat az időket, amikor a boszniai államelnökség szerb tagjaként találkozott Erdoğannal.
– Szerintem egy komoly elnökről van szó. Természetesen nincsenek illúzióim, de tény, hogy lehetőség van a párbeszédre (tudunk beszélni), és minden partnernek kijár a tisztelet
– mondta az őt meginterjúvoló újságíróknak a boszniai szerb elnök, aki a Twitteren ehhez még hozzátette, hogy a daytoni békemegállapodáshoz nyújtott eddigi határozott támogatás Erdoğan részéről kulcsfontosságú a jó együttműködés folytatásához.
A dodik.net által közölt cikk címe szerint Erdoğan minden partnerét tiszteletben tartja, és a (belső) megállapodást támogatja Bosznia-Hercegovinában, és amint ezt a fenti mondatból láthattuk, mindezt a daytoni szerződés szellemében teszi.
Dodik gyakran hozakodik elő a daytoni szerződésre utaló frázisokkal, amivel magát – függetlenül a szecesszionista törekvésektől – a boszniai békét megalapozó dokumentum védelmezőjeként igyekszik feltüntetni, azokat viszont rendszeresen kiosztja, akik nem követik az ilyen-olyan boszniai békét megteremtő és szavatoló dokumentum általa értelmezett iránymutatását.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
Szerb Köztársaság1 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól