Szerbia
LOST-LOST HELYZET: Ha hazaküldik Đokovićot Ausztráliából, akkor biztosan balhé lesz, ha nem küldik haza, akkor sem ül el a botrány
A Đoković körül kialakult, folklór- és politikai elemeket is jócskán tartalmazó felhajtás, dráma, saga, szappanopera, cirkusz és miegyéb újabb fordulatot vehet, ha valóban helytálló a BBC-értesülése. A brit közszolgálati televízió szerint a szerb teniszező ügyvédei akár perdöntőnek is tekinthető adatokat közöltek az ausztrál bírósággal. Szinte teljesen mindegy azonban, hogy a bíróság figyelembe veszi-e az ügyvédek állítását: ha holnap hazaküldik Đokovićot, akkor biztosan balhé lesz az Ausztrália + Szerbia fronton, ahol az oltásellenes és a beoltott seregek is megütköznek. Ha nem küldik haza, akkor azért nem ül el a botrány, ez egy lost-lost helyzet.
Elkapta a koronát a teniszkirály?
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság kezdete előtt az a hír járta be a szerb + világsajtót, hogy Novak Đoković orvosi felmentést kapott az oltás alól, ennek részleteit azonban homály fedi/fedte eddig, amit még talányosabbá tett a szerb teniszező korábbi magatartása, mivel folyamatosan lebegtette, hogy felveszi-e az oltást, vagy sem, és nem állt sem az oltást sürgetők, sem a vakcinát tagadók pártjára.
Đoković – magánélete védelmére hivatkozva – mindvégig/mostanáig nem nyilatkozott arról, hogy oltott-e, vagy sem, és azt sem tette egyértelművé, hogy be akarja-e oltatni magát. Mindenki tudta, hogy az oltottság alapfeltétel a belépéshez Ausztráliába, amelyet sokan csak a kengururól és a Melbourne-i nyílt teniszbajnokság ismernek, miután ez az év első Grand Slam-tornája, az előző pedig a világ egyetlen három lábú állata.
A BBC úgy értesült, hogy Đoković ügyvédei szerint a szerb klasszis az előző év végén már átesett a koronavírus-fertőzésen, ezért mentesült az oltás alól, vagyis ma már nem veszélyezteti a környezetét, mint ahogy azt december 16-án tette, amikor ügyvédei állítása szerint pozitív koronavírustesztet adott.
A teniszező ennek ellenére megjelent legalább egy nyilvános eseményen Szerbiában, az egyiken “postabélyegbe öntötték” az alakját, erről az Instagramon is posztolt, de a jelenlegi ügy szempontjából nem a hozzáállás, hanem a dátum fontos.
Festa van
A Blic ezek után bizonyítottnak látja, hogy a szerb ász nem a tenisz-, hanem a kosárlabda pályán kapta el/meg a betegséget, néhány nappal később Hayes- Davis, majd +1 nap múlva Đoković is pozitív tesztet produkált. A szerb kollégák szerint ebből az következik, hogy a Barça játékosa volt az, aki megkoronázta Đokovićot.
A Blic arra nem térti ki, hogy ludas lehet a szerb teniszező is, aki több ezer ember társaságában szurkolt a belgrádi arénában a betegség szempontjából nem éppen tisztes távolságban.
A szerb teniszező a meccset kanadai barátja és “ütőtársa”, Vasek Pospisil társaságában nézte végig, akit éppen egy évvel ezelőtt, vagyis a tavalyi ausztráliai nyílt teniszbajnokság előtt/idején döntött le a korona, legalábbis a kanadai egyik Twitter-bejegyzésének tanúsága szerint.
– Neki és minden ortodox hívőnek biztonságot és jó egészséget (safety & good health) kívánok karácsony estéjén. Maradj erős, testvérem!
– írta Pospisil, aki a világhálón arról nem számolt be, hogy neki most sikerült-e újabb koronát beszerezni a legújabb kollekcióból.
Megtáncoltatott bánat
A szerbek örömükben/bánatukban énekelnek vagy táncra perdülnek. Lásd például Dodik esetét. Most sincs ez másképp, az ausztráliai népes szerb kolónia tagjai dallal/tánccal támogatják Đokovićot a Melbourne-i migránsszálló előtt.
A BBC szerint az ausztrál repülőtéri illetékesek számára a fertőzésen történt korábbi átesés nem volt elegendő ok arra, hogy Đokovićot oltás nélkül beengedjék az országba.
A mostani közlés viszont biztosan elegendő ok lesz arra, hogy a parázsló vita ismét fellángoljon, függetlenül attól, hogy hétfőn milyen döntést hoz az illetékes ausztrál bíróság.
Ez mindenképpen egy lost-lost helyzet, arcvesztés nélkül senki sem kerülhet ki belőle, a lényeg azonban az, hogy a koló folytatódik, vagyis latinosan szólva “festa” van, ami összetartja a lelkeket.
Szerbia
Gyertyagyújtás a koszovói szerb területeken és Szerbiában, estére a boszniai szerbeknél
Nagy számban gyűltek össze az észak-koszovói szerbek, hogy tisztelegjenek tragikusan elhunyt honfitársaik előtt, és hogy gyertyát gyújtsanak a tiszteletükre. A szerbiai médiabeszámolókból egyértelműen kiderül, hogy a szerbek jelentős része hősöknek tekinti a három férfit, akikről biztosan tudni, hogy életüket áldozták a “szerb ügyért”. Állítólag van egy negyedik áldozat is, de az ő kilétéről egyelőre nincsenek információk. Természetesen mindenkinek megvan a joga, hogy a saját halottját csendesen elsirassa, függetlenül attól, hogy ki milyen szerepet játszott a vasárnapi eseményekben.
Gyertyagyújtás Koszovóban
Észak-Mitrovicában az emberek nagy számban gyűltek össze Lázár kenéz emlékművénél, hogy gyertyát gyújtsanak a vasárnap Banjskában életüket vesztett lázadók emlékére, miután a Szerb Lista három napos gyászt rendelt el a szerb területeken.
Az észak-mitrovicai csendes megemlékezésen megjelent Goran Rakić, a belgrádi kormányzat koszovói fiókszervezetének számító Szerb Lista elnöke, aki a többiekhez hasonlóan megcsókolta a fegyveres harcban elesett három szerb férfi fotóját, majd meggyújtotta az emlékezés gyertyáját.
Milan Rakic, a Szerb Lista vezetője megcsókolja a három elesett “szerb hős” fotóját (Forrás: YouTube)
Zvečan központjában, a Milutin király emlékmű közelében szintén gyertyát gyújtottak a helyiek a három szerb áldozatért, aki közül az egyik erről a településről származik, a másik kettő pedig Leposavićból.
Médiajelentések szerint Zvečanban több száz ember gyújtott gyertyát, a megjelent szerbek közül többen sírtak is, ez bizonyára vonatkozik a helyi áldozat családtagjaira is, akik szintén jelen voltak a megemlékezésen.
Egy helyi áldozatról is megemlékeztek Zvečan központjában (Forrás: YouTube)
Helyszíni tudósítások szerint Zvečan központjában ugyanakkor sem a koszovói rendőrség, sem a KFOR vagy az EULEX missziójának tagjai nem tűntek fel.
Leposavićban is hasonló megemlékezést tartottak az elesett hősök emlékművénél, amelyet még korábbi hősöknek emeltek. A csendet itt a két helyi áldozat feleségeinek zokogása törte meg, miközben a polgárok egymás után haladtak a kijelölt helyszín felé, hogy gyertyát gyújtsanak.
A megemlékezés során helikopterek repültek át a falu felett, de azt nem tudni, hogy ki folytatott légi tevékenységet.
Gyertyagyújtás volt a Štrpciban lévő Szent Miklós-templom bejáratánál, ahol a szerbek lerótták kegyeletüket a Banjskában meggyilkoltak előtt.
A tűzpárbaj koszovói albán áldozatát, Afrim Bunjakut már tegnap eltemették, természetesen az ő emlékére is fellobbantak az “emlékezés lángjai”, és a maga környezetében őt is hősnek tekintik.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök is meggyújtotta a maga gyertyáját, illetve mécsesét a lelőtt rendőr emlékére (Forrás: X-platform)
Gyertyagyújtás Szerbiában
A szerbiai városokban is megemlékeztek az elesett koszovói szerbekről, Belgrádban a Szent Száva templom előtt többszáz ember rótta le kegyeletét a három áldozat kihelyezett képénél.
Szerbia kormánya keddi rendkívüli ülésén a koszovói tragikus események miatt gyásznappá nyilvánította szeptember 27-ét, ami az interneten is észlelhető, a portálok fekete logókkal és/vagy fejléccel jelentek meg.
Ez alól nem kivétel még az ellenzéki Nova sem, amely a szerbiai kormányzat legnagyobb kritikusa.
A kimondottan kormánybarát Informer nyomtatott verziója vörös-fekete (vér és gyász) színekben jelent meg, miután a szerb kormány szeptember 27-ét gyásznappá minősítette.
Az Informer központi helyen közölte a három áldozat fényképét, a képek alatt pedig öles betűkkel hirdette, hogy “ők a mi koszovói hőseink”.
A jobb alsó sarokban látható három férfit elfogták a koszovói rendőrök, a jobboldali a zvečani származású Vladimir Tolić kórházban van, mert súlyosan megsebesült.
A szerb elnök kedvenc lapja szerint a pristinai bíróság “a szerb fiatalembereket egyetlen bizonyíték nélkül az úgynevezett koszovói alkotmányos rend erőszakos megdöntésével vádolta meg, és harminc napos börtönt rendelt el számukra”, ami nyilván vizsgálati fogság.
Ez a cikk ezzel nem fejeződhetett be, mert közben megérkezett a hír, hogy a boszniai szerb kormány kissé megkésve ugyan, de telefonos ülést tartott, és azon gyásznapot hirdetett, ami alapján ott is megemlékeznek a koszovói tragikus eseményekről, természetesen esti gyertyagyújtással egybekötve.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head