Bulgária
NEM BOMBASZTIKUS MEGLEPETÉS: Második helyre várták az újonc pártot, de első lett, avagy a bolgárok mindenképpen változást akarnak
Nem bombasztikus meglepetés az újonnan alakult Kiril Petkov és Aszen Vaszilev pártjának győzelme a tegnapi választásokon, hiszen már a közvéleménykutatások is mutatták, hogy a „Folytatjuk a változást” (PP) igencsak feljövőben van, erről a BALK a választások előtti elemzésében már írt. A másik jól kivehető folyamat, hogy a korábbi kormánypárt „még mindig” tartja magát.
Nem akarnak korrupciót
A bolgár társadalom jó része változásokat akar. Ezt mutatta a „Van ilyen nép” (ITN) korábbi sikere, ám miután Szlavi Trifonov médiaszemélyiség „elszórakozta a politikát”, és nem kívánta az ország kormányzásának terheit magára vállalni, a változásokat akaró emberek elfordultak tőle.
Az Alpha Research választások előtt megjelent utolsó felmérése (november 11.) szerint ez meg is bosszulta magát, hiszen az ITN visszaesett, a „Folytatjuk a változást” viszont igencsak feljött, és már a közvéleménykutatások szerint is a második helyen állt.
Ez már azt jelezte, hogy olyan politikai erővé vált, amellyel számolni kell, meglepetés legfeljebb az, hogy az új párt nem a második, hanem az első helyen végzett, és az egykori miniszterelnök Bojko Boriszov pártját is maga mögé utasította.
Aligha kétséges, hogy a siker a korrupcióellenességnek köszönhető, ami ellen a bolgárok egy része a tavalyi „nagy népi felkelés” idején lázadni kezdett, és ami lassan igénnyé vált a szélesebb néptömegek, a választók körében is.
Koalíciós partnerek kellenek
Így az idei harmadik választásokat a változások folytatását ígérő új politikai erő nyerte. Kiril Petkov és Aszen Vaszilev pártja lett az első, az eddigi eredmények alapján a párt a szavazatok mintegy 25 százalékát szerezte meg.
Petkov az amerikai Harvardon végzett, a pártot Asszen Vaszilev közgazdásszal együtt vezeti, fő üzenetük a korrupcióellenesség.
– Bulgária új útra lép, és sikeresen fogjuk fejleszteni az országban rejlő potenciált
– fogalmazott Petkov a Politico tudósítása szerint.
A győztes párt vezetői most koalíciós társakat keresnek a kormányzás megkezdéséhez, bár az új politikai konstelláció továbbra sem veszítette el „patthelyzet jellegét”, főleg ha a „Folytatjuk a változást” ugyanolyan merev hozzáállást tanúsít, mint az előző két választást követően a „Van ilyen nép” tette.
Második helyen végzett a bolgár jobboldal pártja, a GERB, amely 22 százalékot ért el, ami továbbra is arra utal, hogy Bojko Boriszovot nem szabad leírni.
Bejutottak még a parlamentbe a török kisebbségiek, a szocialisták, az elitellenes „Van ilyen nép” párt, a liberális Demokratikus Bulgária és a nacionalista Újjászületés párt is.
Amióta Bojko Boriszov (GERB) lemondott a miniszterelnökségről, idén már a harmadik előrehozott választást tartották a balkáni országban.
Fotó: Petkov és Vaszilev a választás estéjén (REUTERS/Stoyan Nenov)

