Connect with us

Szerbia

ÖSSZENŐ VAGY NEM NŐ ÖSSZE? A szocialisták is támogatják Vučićot, ha ismét indul az elnökválasztáson, és közös választási lista is lehet

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke kijelentette, hogy a szocialisták ismételten Aleksandar Vučićot támogatják, ha indul a következő elnökválasztáson. A szocialista vezető azt sem zárta ki, hogy közös listát állítanak a Szerb Haladó Párttal (SNS) a közelgő parlamenti választásokon.

Személyi kötődés

A Szerbiai Szocialista Párt elnöke a Tanjug szerb hírügynökség által sugárzott TV-műsorban jelentette be, hogy Aleksandar Vučić a haladók és a szocialisták közös jelöltje lesz, ha indul a következő megmérettetésen, amelyet várhatóan tavaszra tartanak meg a parlamenti választásokkal együtt.


Dačić ugyanakkor jelezte, hogy a támogatás személy szerint Vučićnak, és nem a Szerb Haladó Pártnak szól, a haladók más jelöltje mögé ugyanis nem sorakoznak fel a szocialisták.

– Teljesen logikus, hogy ha az SNS-nek van elnökjelöltje, legutóbb Vučić volt a közös jelölt, őt újra támogatnánk, de mást nem, ellenkező esetben lesz saját jelöltünk

– nyilatkozta a szocialisták elnöke a Tanjug TV „Pontosan így van” című műsorában, megjegyezve, hogy politikailag inkorrekt és elképzelhetetlen lenne Vučić ellen indulni.

A közös lista sem kizárt

A szocialista vezető szerint a két párt akár közös listát is állíthat a közelgő parlamenti választások előtt, de Dačić szerint ez attól függ, hogy a szavazók miként reagálnak a felvetésre.

A jelenleg házelnöki tisztséget betöltő Dačić úgy fogalmazott, hogy komoly elemzői munkára van szükség annak kiderítésére, hogy mi hoz több szavazatot a konyhára.

Az SPS elnöke szerint a szocialisták akkor is bejutnak a parlamentbe, ha egyedül indulnak, hiszen a legutóbbi választásokon 10,5%-kot értek el, ami által a második legerősebb szerbiai pártnak számítanak

A szocialista vezető, aki a kilencvenes években a Szerbiai Szocialista Párt szóvivőjeként a háborús bűnök elkövetésével vádolt Slobodan Milošević egyik közeli munkatársa volt, hozzátette azonban, hogy ez nem jelenti a szocialisták beolvadását a Szerb Haladó Pártba.

Dačić álláspontja szerint a közös lista állítása logikus fejlemény lehet, ha támogatják Vučić indulását az elnöki posztért.

A Szerbiai Szocialista Párt elnöke azt viszont hangsúlyozta, hogy ha az SPS és az SNS közös listával indul országos szinten, akkor ugyanezt fogja tenni a fővárosban, vagyis Belgrádban is, tehát ugyanazt az elvet alkalmazzák országos és helyi szinten, de erről még folyik a párbeszéd.

Vučić és Dačić régi ismerősök az említett kilencvenes évekből, amikor Dačić balról, Vučić pedig jobbról volt szélsőséges, az utóbbi a Szerb Radikális Párt képviselőjeként rosszhírű tájékoztatási miniszter volt 1998 és 2000 között, vagyis a NATO-bombázások idején is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap