Connect with us

Járvány

DÉJÀ VU: Szlovéniában a kórházak Covid-üzemmódra állnak át, és gyakrabban tesztelnek szinte minden intézményben

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Szlovéniában újabb szigorítások léptek életbe a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére. A szlovén Egészségügyi Minisztérium és a kórházak képviselői mai tanácskozásukon megállapodtak, hogy a legtöbb kórház eltöröl minden „nem sürgős” ellátási programot. Ezzel párhuzamosan a kórházak szerdától növelik az intenzív osztályok kapacitását, és nő az idős betegek számára fenntartott ágyak száma is.

A kormány korábbi döntése alapján az eddigieknél gyakrabban, 48 óránként kell tesztet végeztetniük az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozóknak, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva vagy átestek-e a fertőzésen. A tesztek költségeit a munkáltatóknak kell állniuk.


A szlovén közszolgálati televízió közlése szerint az általános és középiskolás diákoknak, valamint az egyetemistáknak, akiknek eddig hetente egyszer kellett öntesztelést végezniük, hogy részt vehessenek az órákon, most hetente kétszer kell ezt megtenniük, hétfőn és szerdán. Számukra ingyenes, otthon is elvégezhető antigén gyorsteszteket biztosít az állam.

Zárt térben kötelezően maszkot kell hordaniuk azoknak is, akik be vannak oltva, vagy átestek a fertőzésen. A vendéglátóegységeknek ellenőrizniük kell a vendégeket, hogy rendelkeznek-e oltási- vagy gyógyultsági igazolással, ennek hiányában negatív teszttel.

Amennyiben nem rendelkeznek ezekkel, vagy megtagadják a dokumentumok felmutatását, nem léphetnek be az éttermekbe és a kávézókba. Ellenkező esetben a vendéglátóegységnek kell vállalnia a felelősséget, az ellenőrök pedig emiatt be is zárhatják a helyet.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter azzal indokolta a kabinet döntését, hogy a védettségi igazolások ellenőrzése nem volt következetes, miközben egyre több hamis Covid-igazolványt szűrtek ki. Az emberek szerinte nem tartották be a maszkviselés szabályait sem.

A múlt héten csaknem 16 500 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szlovéniában, ami mintegy 4 ezerrel több, mint egy héttel korábban. Mintegy száz esettel növekedett a kórházba került Covid-betegek száma, akik így már 634-en vannak, közülük a legfiatalabb 19 éves. Az intenzív osztályokon 158 beteg van, a legfiatalabb 21 éves. Egy hét alatt 63 beteg halt meg a koronavírus következtében.

A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 188 712-en kaptak védőoltást, közülük 1 119 181-en már a második adagot is felvették, vagyis az átoltottság 56, illetve 53 százalékos.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap