Connect with us

Járvány

NÉGY HÓNAP ALATT ÉPÜLT FEL: Átadták az újvidéki Covid-kórházat, amely már ma fogadja az első pácienseket

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Átadták az Újvidék külterületén lévő mišeluki Covid-kórházat. Az ünnepélyes megnyitón Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke, majd Ana Brnabić szerb miniszterelnök üdvözölte az egybegyűlteket. Az állami vezetők közül megjelent Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter, Nebojša Stefanović védelmi miniszter, Igor Mirović tartományi kormányfő és Miloš Vučević Újvidék polgármestere is. A négy hónap alatt, vagyis határidőre felépített kórház már ma fogadja az első pácienseket.

A kórház alapkövét április 29-én tették le, az ünnepségen Aleksandar Vučić szerb elnök is lapátolt. Ez a harmadik ilyen jellegű intézmény Szerbiában, Vajdaságban viszont az első.


Az Újvidék szerémségi oldalán található Covid-kórház 8 milliárd dinárba (kb. 24 milliárd forintba) került. A tervek szerint a létesítmény a koronavírus-járványt követően városi kórházként üzemel majd.

Helyi médiajelentések szerint két műtője, angio-terme, két röntgenkészüléke, két szkennere, endoszkópos berendezése, laboratóriuma, öt betegfogadó helyisége és 8 helyes dialízisközpontja van, de vérbankkal is rendelkezik. Már ma fogadják az első pácienseket a mišeluki Covid-kórházban

A jelenleg a Vajdasági Klinikai Központban kezelt mintegy kilencven koronavírusos beteget még a nap folyamán átszállítják az új kórházba, de egy héten belül a többi vajdasági kórházból is ide kerül az ebben a betegségben szenvedő összes páciens. Vajdaságban jelenleg 266 kovidos beteget ápolnak, vagyis velük az új kórház majdnem fele meg is telik.

A 20 ezer négyzetméter területű új Covid-kórház 616 férőhelyes, ebből 212 hely az intenzív osztályon van.

Az illetékesek elmondása szerint biztosították a megfelelő számú egészségügyi dolgozót az intézmény normális működéséhez.

A nyitó ünnepségen elhangzott, hogy ez 165 orvost jelent, vagyis minden orvost alkalmaztak, aki munka nélkül volt a Vajdaságban. Nekik mintegy 220 középfokú képzéssel rendelkező egészségügyi alkalmazott segít, de nővérekre még szükség van.

Helyszíni beszámolók szerint a főépület valóban elkészült, viszont a munkálatok még folynak a kiszolgáló létesítményekben, mint például a raktárak, vagy az étkezőhelyiségek.

A szerbiai ellenzéki Szabadság és Igazság Pártja (Stranka slobode i pravde, SSP) azt kifogásolta, hogy az átadás közeledtével rohamosan nőttek az építkezés költségei, amelyek meghaladták a másik két Covid-korházra, a nagyobb batajnicaira és a kisebb kruševacira külön-külön költött pénz nagyságát.

A bírálatokra a mai megnyitón ugyan reagált, de érdemben nem válaszolt Ana Brnabić szerb miniszterelnök, aki úgy fogalmazott, hogy ebben a pillanatban nem tudja, hogy a költségek valóban meghaladták-e a másik két kórházra fordított összegeket, mert nem nézte meg az ezzel kapcsolatos összehasonlításokat, viszont arra kitért, hogy az újvidéki kórház felszereltsége jobb, mint a másik kettőé.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap