Egyesült Államok
RÉGI JÁTSZÓTÁRSAK: A szerb elnök kijelentette, hogy ha aláírná Koszovó függetlenségét, akkor megkapná a Nobel-békedíjat

Aleksandar Vučić, szerb elnök ezzel reagált a képen látható Eliot Engel nyilatkozatára, amely szerint Szerbia addig nem léphet be az Európai Unióba, amíg nem ismeri el Koszovó függetlenségét. Engel, aki az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke, legutóbb “komoly aggodalmát” fejezte ki amiatt, hogy a hágai különleges ügyészség megerősítette a Hashim Thaçi ellen felhozott vádakat, amelyek szerint a koszovói albán vezető háborús bűnöket követett el. A szerb sajtó közben Madeleine Albright volt amerikai külügyminisztert, a demokraták külügyi stratégáját támadja szerbellenes politikája miatt.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Érdemes vigyázni
Az amerikai bizottsági meghallgatással kapcsolatban Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, hogy érdemes vigyázni, mert fontos emberekről van szó, és hozzátette, hogy Szerbiának mindennek ellenére az a dolga, hogy folytassa saját politikáját.
Vučić úgy vélte, hogy hazájának különösen nagy nyomással kell szembenéznie az elkövetkező időszakban, és ezért adódhatnak nehéz helyzetek, de nem csak Koszóvó, hanem a boszniai Szerb Köztársaság esetében is.
– Ezután még nehezebb lesz
– tette hozzá szerb elnök, aki megjegyezte, hogy kötelessége megvédeni az országot, és ezért nem használhat csúnya szavakat Eliot Engellel és Madeleine Albrigttal kapcsolatban.
– Ha aláírnám Koszovó függetlenségét, garantálom, hogy megkapnám a Nobel-békedíjat
– hangoztatta a szerb államfő, aki már a kilencvenes évekből – még a boszniai háború és Koszovó szerb lerohanásának idejéből – ismeri Madeleine Albrigtot, ami igaz fordítva is.
Amerika segít…
Madeleine Albright a héten egyébként kijelentette, hogy külügyminiszteri tevékenysége legnagyobb eredményeinek azt tartja, amit az Egyesült Államok Koszovóban és Bosznia- Hercegovinában elért az ő elkötelezettsége által.
Szerinte a Joe Biden által vezetett új adminisztráció külpolitikájának a Balkán esetében az Európai Unióval folytatott együttműködésen kell alapulnia.
– Az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak együtt kell működnie olyan kezdeményezések támogatásában, amelyek segítik Koszovót, Boszniát és más országokat a gazdasági kapcsolatok kialakításában Európával és a szomszédos országokkal, valamint ösztönöznie kell a szükséges politikai reformokat
– mondta a volt amerikai külügyminiszter.
Albright arról is beszélt, hogy Koszovót nemzetközileg el kell ismerni, és az országnak az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagjává kell válnia, amiből az következik, hogy ezt a tagságot nem szabad Belgrádnak esetleges vétójogának alávetni.
A belgrádi Blic megjegyzi, hogy Madeleine Albrigtot ugyan családtörténete Belgrádhoz köti, tud szerbül írni és olvasni, ám a kilencvenes évek végén mindeközben ő volt Szerbia bombázásának egyik legnagyobb szószólója az általa undorítónak tartott szerbek ellenében.

- Szerbia6 nap telt el azóta
Terrorizmus miatt feljelentették a szerb elnököt és a Szerb Haladó Pártot
- Horvátország4 nap telt el azóta
Magyar-szerb katonai szövetség? Remélem, nem
- Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB KURIR: Szerb-magyar katonai szövetség, történelmi pillanat
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Által mennék én a Drinán (nem merek; Andrić 50)