Connect with us

Fegyverzet

TANKOZNAK: Szerbia továbbra is erőteljesen fegyverkezik, ezúttal orosz harckocsikat szerez be

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

A szeb elnök július végén még arról beszélt, hogy a szerb légierő nem elég erős, ezért a vadászgépek mellett fejleszteni kívánják a bombázói kapacitást is, de új légvédelmi eszközök beszerzésére is törekszenek. Ehhez képest most az új honvédelmi miniszter kijelentette, hogy Szerbia a közeljövőben orosz harckocsikat szerez be.

Nebojša Stefanović szerb védelmi miniszter, aki a belügyi tárca éléről ült át a védelmi miniszteri székbe, jelezte, hogy Szerbia Oroszországból érkező harckocsikkal erősít.



– A Szocsiban kötött Vučić – Putyin megállapodás részeként harminc modern T-72 harckocsinak kell érkeznie. Ezzel jelentősen megerősítjük harci képességeinket

– mondta az erősen kormánypárti Pink televízióban a szerb védelmi miniszter.

Hozzátette, hogy a jövőben a szerb hadsereg különleges és felderítő egységei is új felszereléseket kapnak, de erről bővebb információkat nem közölt.

Stefanović szerint a térségben senkinek sem kell félnie a szerb fegyveres erők megerősítésétől, szerinte ugyanis a hadsereg azért van, hogy megvédje a népet, és szavatolja a stabilitást és a biztonságot.

– Soha nem adtunk okot arra, hogy mások féljenek – hangsúlyozta a szerb honvédelmi miniszter.

A Magyar Honvédségnél is vannak hadrendben T-72 harckocsik, ezeknek a gyakorlatáról szól a következő videó.

A T–72 Ural a Szovjetunióban kifejlesztett harckocsi volt, sorozatgyártása 1971-ben kezdődött meg, azóta több továbbfejlesztett változata létezik.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap