A szlavón Rambo a nyári napsütésben pózol – rövid gatyában, strandpapucsban, meztelen felsőtesttel – valamilyen kukoricásban kedvenc jugoszláv/szerb gyártmányú M70-es kalasnyikovjával, és megereszt néhány rövid sorozatot
Călin Georgescu őrizetbe vételére fél nappal azt követően került sor, hogy az elnökjelölt romániai látogatásra hívta meg Elon Muskot, ami az Alex Jones adott interjúban hangzott...
A belgrádi Drámai Művészetek Karának dékáni hivatala a leghatározottabban elítélte, a hallgatók elleni erőszak "folyamatos normalizálását". Az intézmény szerint ez egyértelműen azt jelzi, hogy a hatalom...
A tüntetők tojással dobálták meg a rendőröket, amikor az egyik pillanatban mintegy tíz belügyi dolgozó kíséretében kimenekítették Kraljevo polgármesterét a demonstrálók által körülvett épületből. Őket sem...
A volt niši polgármester elleni rendőrségi akció része annak a letartóztatás-sorozatnak, amely a diáktüntetések hatására kezdődött, viszont szinte olyan személyeket érint, akik valamilyen formában már a...
Hrkalović lecserélte az ügyvédjét, és a Szerb Haladó Párt egyik ellentmondásos alakját, Vladimir Đukanovićot bízta meg védelme ellátásával, amit sokan úgy értelmeztek, hogy a volt államtitkár...
Szabadka első embere kitért arra is, hogy számára a Szentháromság Aleksandar Vučić, Andrej Vučić (a szerb elnök testvére) és a szerb anyaföld. Ő ezekhez tartozik és...
A szerbiai képviselőház második éve zsinórban fogadta el a vita megkerülésével a költségvetést. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Facebook-profilján azon lelkendezett, hogy miután az ellenzék nem...
Ha az uniós bürokraták azt hitték, hogy Orbán Viktor gondot okoz nekik, és akadályozza az ukrajnai proxyháború finanszírozását, akkor megnézhetik magukat, amikor majd találkoznak Románia "leendő...
A hírtévékben szereplő liberálisok folyton csak vonogatják a vállukat az újságírók kérdésére: ha volt elnöknek készül, s Ion Iliescunak, Emil Constantinescunak van protokoll lakása, Traian Băsecunak...
Marta Kos még nem hivatalos európai biztosjelölt, mert meg kell várnia, hogy az illetékes európai ügyekkel foglalkozó szlovén parlamenti bizottság előtt bemutatkozhasson, mielőtt hivatalos jelöltté válna....
A szerb elnökhöz közeli Informer idézi Vučićot, aki válaszában ironikusan megjegyezte, hogy Severinának eddig nem volt problémája a szerbiai „diktatúrával”, hiszen rendszeresen járt oda fellépni, és...
A gyakori választási csalások, a kormányzati média túlsúlya (hazugsággyár) és még sok minden más miatt soha nem tudjuk meg, hogy a szerb nép valójában mit gondol...
Elemzők attól tartanak, hogy a tömbmagyarságban lesz alacsony a részvétel, mivel a politikából kiábrándult székelyek legyinthetnek egyet: „Úgyis magyar lesz a polgármester, magyarok a tanácsosok, mindegy...