Érdekes különbség figyelhető meg a politikai szimpátiák mentén is: a kormányzó pártra szavazók optimistábbak Trump szerepével kapcsolatban, míg az ellenzéki pártok támogatóinak körében szkepticizmus uralkodik
Németország az Európai Unióval együtt támogatja Szerbia fenntartható fejlődését, és ezzel Vučić rendszerét, a munkálatokat ugyanis a szerb elnök köréhez tartozó egyik oligarcha végzi, aki általában...
Miután az Egyesült Államok leállította a Szabad Európa Rádió finanszírozását, az Európai Unió mentőövet dobott: 5,5 millió eurós támogatással próbálja életben tartani a szervezetet – legalább...
Közben két egyetemi oktató arra lett kíváncsi, hogy Szerbia 2013-ban miért tért át az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektekről - amelyek komoly átláthatósági szabványokat követnek -...
A volt Jugoszlávia idején a horvát hajógyárak akár repülőgép-anyahajót is építhettek volna, ha erre lett volna pénz és igény, nem beszélve a specializált, diverzánsokat szállító tengeralattjárókról,...
Az elmúlt hetek egyik híre a montenegrói politikai uborkaszezonban az volt, hogy megérkezett a becslés a montenegrói autópálya kivitelezésének új szakaszára vonatkozóan, már ami az árakat...
Románia legjelentősebb kötött pályás felújítási munkálatai a Kürtös-Arad-Piski vasútvonalon zajlanak, és várhatóan 2025 végén fejeződnek be. A folyami hidakon és alagutakon kívül a románok megépítetek további...
A tervek szerint legkorábban 2030 körül készülhet el az VC folyosóhoz tartozó autópálya Bosznia-Hercegovinán átvezető szakasza, miután eddig a počitelji híd miatt akadozott a munka, ezt...
Elemzői vélemények szerint valószínűsíthető, hogy Milorad Dodik újfent destruktív politikájával akar nyomást gyakorolni a koalíciós partnerekre, illetve a nemzetközi közösségre, most a költségvetés elfogadásával kapcsolatban húzta...