Sajtótörténeti pillanat, de valódi előrelépés nélkül

Egy asztalhoz ültek a vajdasági magyar sajtó képviselői, volt tiszta víz is, az önvizsgálatra azonban még várni kell

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Minden bizonnyal sajtótörténeti pillanatnak nevezhetjük, ami a hét végén Szabadkán, a Sajtószabadság Alapítvány kezdeményezésére történt.

A „Tiszta vizet a pohárba, szabad szót a médiába!” címmel szervezett konferenciára a Szabad Magyar Szót és a Családi Kört kiadó Alapítvány azzal a céllal hívta össze a magyar nyelven működő vajdasági sajtó vezetőit, valamint a helyi médiavilág jeles képviselőit, hogy nyílt és őszinte párbeszédet folytathassanak a vajdasági magyar médiatér múltjáról, jelenéről és a jövő legégetőbb kérdéseiről.

Mi történt az elmúlt tizenhat évben, mi a mai valóságunk és hogyan lehetne párbeszédet kialakítani a sajtó képviselői között, hiszen a viszonyok az elmúlt években igencsak megromlottak.

A találkozó már önmagában hatalmas siker, hiszen szinte mindenki jelen volt (a Vajdaság Ma portál képviselőit kivéve), és senki sem állt fel az asztaltól a rendezvény vége előtt. De elég volt-e ez, elégedettek lehetünk-e az eredménnyel és mi lehet a folytatás, ha vannak, akik nem képesek az önkritikára és tulajdonképpen realitástagadásban élnek?

Ki mit gondol a sajtója szerepéről?

A Sajtószabadság Alapítvány társalapítója, Purger Tibor a tanácskozás elején leszögezte, hogy a Magyarországon történt politikai fordulat Szerbiában még várat magára, de az alapítvány a sokszínű párbeszéd céljával hívta össze ezt a tanácskozást, megbélyegzés és mások munkája feletti ítélkezés nélkül, ugyanis minden egyes szerkesztőség belső ügye, hogy szembenézzen saját munkájával.

Purger Tibor, a Sajtószabadság Alapítvány társalapítója

Kókai Péter, a Szabad Magyar Szó főszerkesztője viszont hangsúlyozta, nem lehet elmenni szó nélkül amellett, ami a vajdasági magyar tájékoztatásban történt az elmúlt években, de az lenne jó, ha azzal lehet felkelni az asztaltól, hogy mindenkire szükség van.

Kartali Róbert, a Hét Nap főszerkesztője, és László Edit, a lap igazgatója is elsősorban a lap kihívásairól, annak gazdasági helyzetéről beszélt, Kartali hangsúlyozva, hogy az anyalap nélkül elvesznének az online térben, így a nyomtatott hetilapra szerinte nagy szükség van.

Hozzátette: büszke arra, hogy főszerkesztése alatt 20 százalékkal sikerült növelni az előfizetések számát. Kiemelte, hogy a Hét Nap kerüli a politikát, a lap célja a közösség bemutatása és a szórakoztatás.

Pressburger Csaba, az Észverés szerkesztője szerint nyomtatott vajdasági magyar napilapnak ma már nincs létjogosultsága demográfiai okok és az olvasói szokások megváltozása miatt sem, az Magyar Nemzeti Tanács (MNT) alapítású lapból elég lenne egy magazin jellegű hetilap, és egy oknyomozó cikkeket, politikai és gazdasági témákat feldolgozó lap. Feltette a kérdést: mi lesz azokkal, akik eddig a propaganda-médiában dolgoztak?

Kovács Attila, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének igazgatóbizottsági elnöke az MNT által finanszírozott kisebbségi média gazdasági helyzetéről beszélt. Rámutatott arra, hogy az a sajtó, amelyik csak egy irányból kap pénzt, jobban ki van téve annak is, hogy befolyásolják a szerkesztéspolitikáját. Szerinte a szerkesztőségeknek fontos lenne több lábon állniuk.

Volt, aki elismerte, történtek szakmai hibák

Brasnyó Zoltán, a Pannon Rádió főszerkesztője volt az első felszólaló, aki elismerte, történtek hibák és önvizsgálatra van szükség. Hozzátette, fontosnak tartja a médiakultúra fejlesztését.

“Szükség van a politikusok hozzáállásának megváltozására is. Nem hiszek a teljesen független sajtóban, és azt sem tartom helyesnek, haz MNT-alapítású és kereskedelmi, más forrásból működő médiumokat egyszerűen összehasonlítunk. Ez két különböző helyzet – mondta Brasnyó, majd elismerte, hogy történtek hibák, és szerinte önvizsgálatra is szükség van.

Kapcsolódó cikk

Magyar: a támogatás marad, de a médiának változnia kell

Gyurkovics Virág, az Átlátszó Vajdaság főszerkesztője a konstruktív vitát szorgalmazta, majd kimondta, szerinte a sérelmek feltárása nélkül nem lehet valódi újrakezdésről beszélni.

“Sokan közülünk azért hagyták el az MNT-alapítású médiát, mert nem akartak jelen lenni ebben a politikailag átalakított médiatérben. A tervezett zárónyilatkozatot én azért bírálom, mert szerintem sokkal konkrétabban kellene fogalmazni. Ki kellene mondani például azt, hogy az MNT ismerje el: beleszólt a hírszerkesztésbe” – mondta Gyurkovics Virág, aki elvárná, hogy biztosítsák a szakmát arról, hogy hasonló beavatkozás többé nem fordul elő.

Toma Viktória, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára szerint is el kell gondolkodni a nyomtatott sajtó jövőjéről.

„A diákokkal beszélgetve és kutatásokat végezve az látszik, hogy a nyomtatott sajtó további erőltetése sok szempontból pénzkidobás. Ha médiastratégiáról beszélünk, akkor erről mindenképpen beszélni kell. Nem lehet megkerülni ezt a kérdést, aki az újságíróképzés fontosságát is hangsúlyozta. Szerinte az újságíró feladata nem az, hogy meghallgassa a politikusokat, hanem az, hogy feltegye a saját kérdéseit.

Hegedűs Erika, az Újvidéki Rádió megbízott fő- és felelős szerkesztője az adminisztratív és szakmai nehézségekről beszélt. Kiemelte, hogy szerinte a politikusoknak fel kell tenni azokat a kérdéseket is, amelyeket nem akarnak hallani.

Zoraje Éva, a Vajdasági RTV újságírója arra hívta fel a figyelmet, hogy többször is előfordult, hogy a hatalmon lévő magyar politikai elit visszautasította a szereplést a közszolgálati televízióban.

Dedity Szuzanna, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője hangsúlyozta, hogy ők maguk sem tudják, hogy hányan hallgatják a műsoraikat, és fontos lenne, hogy erről készüljön egyfajta felmérés, közvéleménykutatás.

Bálint Csaba, a Pannon Televízió főszerkesztője szerint a szakmának meg kell tanulnia szót érteni egymással. Kifogásolta, hogy a Pannon RTV munkatársait gyakran propagandistaként tüntetik fel, miközben szerinte sokan nem is követik rendszeresen a csatorna műsorait.

“Egyetértünk azzal, hogy minden társadalmi hang legitim, és meg kell jelennie a médiában”, mondta Bálint, aki szerint mindenkinek önvizsgálatot kell tartania, de ehhez olyan hangnemre van szükség, amely nem osztja táborokra a szakmát.

Horváth-Homolya Ágnes, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke azt emelte ki, hogy a vajdasági magyar újságírói közösség kicsi, ezért különösen fontos lenne az összetartás.

“A politika beleszólt a dolgokba, és ez részben azért történhetett meg, mert mi engedtük, hogy hatást gyakoroljon ránk” – mondta, majd arra biztatta a jelenlévőket, hogy tagosodjanak be, arra a felvetésre viszont, hogy esetleg a következő hasonló jellegű médiatalálkozót esetleg a VMÚE égisze alatt szervezzék meg, azt mondta, ezt nem tudja vállalni, mert nincs rá humánerőforrás.

Bódis Gábor, a Napló szerkesztője szerint nem pusztán kormányváltás történt Magyarországon, hanem társadalmi robbanás, amelynek következményei a pénzek elosztásában is megmutatkozhatnak. Szerinte a vajdasági magyar újságírásnak voltak olyan időszakai, amikor az állam kevésbé figyelt rá, de szerinte ilyen kegyelmi időszak már nincs. Úgy fogalmazott, amíg az MNT alapítóként jelen van, addig a beavatkozás lehetősége is fennáll.

A legkeményebb felszólalás

Tőke János, a Sajtószabadság Alapítvány ügyvezető igazgatója mondta talán Pressburger és Gyurkovics mellett a legkeményebb beszédet. Kiemelte, hogy szerinte a sajtó szerepe nem a párt kiszolgálása, hanem az, hogy utánajárjon ügyeknek és kérdéseket tegyen fel.

Kapcsolódó cikk

Hogyan kebelezte be „a párt” a vajdasági magyar sajtót?

„A sajtó szerepe nem a párt kiszolgálása. A sajtónak oknyomoznia kell, utánajárnia dolgoknak, kérdeznie kell. Propagandaszervezetre nincs szükség százezres támogatásokból. Vannak pozitívumok is, a Szabad Magyar Szó, az Átlátszó Vajdaság, a Családi Kör felvette a versenyt. A sajtószabadság kigúnyolása az, amikor a közpénzből működő média nem a közösséget szolgálja. Ha Magyarországon nem történik meg a változás, akkor erre a konferenciára sokan el sem jöttek volna” – vélekedett Tőke, aki szerint a „közösséget szolgálni” mottó helyett a pártot kiszolgálni lett a vezérelv, – itt természetesen a Vajdasági Magyar Szövetségről van szó – azzal takarózva, hogy csak a kormányzati eseményeket kísérték, és most is a kormányzati kommunikációnak adnak helyet.

„A Szabad Magyar Szó a 10-szer vagy 20-szor nagyobb létszámú szerkesztőségekkel vette fel a harcot és sorozatban nyerte az online térben a látogatottsági versenyt. Az üzenet, amelyek egyesek felülről parancsba kaptak, hogy legyenek nyitottabbak, a sajtószabadság kicsúfolása: az, hogy újságírók és szerkesztők nem érzik ezt annak, szégyen a szakmára nézve” – mondta többek között.

A végén egy üzenetet is megfogalmazott: „Azt szeretnénk, hogy egyetlen egy médiamunkás se veszítse el az állását, és a jövőben minden tájékoztatási eszköz az olvasottsága és a látogatottsága/nézettsége alapján részesüljön a különböző támogatásokból. Ha valahol mégis leépítésre kerül sor az indokolatlanul felturbózott létszámú szerkesztőségekben, akkor szeretném hangsúlyozni, az csakis kizárólag az adott intézmény vezetőinek a felelőssége, akik azt hitték, hogy a jegenyék az égig nőnek, és hogy a propaganda helyettesítheti az újságírást.”

Realitástagadás és az önvizsgálat teljes hiánya

Agárdi Gábor 2025 óta a Pannon RTV igazgatója, ezért azt mondta, egy tizenöt éves időszak egészéért nem vállalhat személyes felelősséget. Kiemelte, hogy a tanácskozáson megjelent társaság nem ügyészség vagy bíróság, hogy ítéleteket mondjon ki attól, hogy ki dolgozott jól és ki nem. A Pannon RTV-vel szemben gyakran felmerülő kritikákra reagálva azt mondta, nem igaz, hogy ne számoltak volna be a jelentősebb tüntetésekről.

Pesevszki Evelyn, a Magyar Szó fő- és felelős szerkesztője szerint nem szabad önként lemondani a szerzett jogokról. “Az, hogy a vajdasági magyarságnak van napilapja, kiváltság, bűn lenne erről lemondani”, fogalmazott, majd kiemelte, hogy sajnálja, hogy egy politikai esemény (vagyis a magyar kormányváltás) hozta össze a társaságot és ezt a tanácskozást. Ő is kiemelte, hogy csak fél éve főszerkesztő, korábbi sérelmeket okozó lépésekért nem vállal felelősséget.

Kapcsolódó cikk

Nem fog elhallgatni dolgokat a Magyar Szó új főszerkesztője

“Ha állítólag politikamentesség a cél, akkor kérdés, miért politikai változásokhoz kötődött ennek az eseménynek a megszervezése” – tette fel a kérdést Pesevszki Evelyn.

Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója azt nehezményezte, hogy szakmai tanácskozásra kapott meghívást, és csak később értesült arról, hogy az esemény nyilvános lesz. Mint mondta, a szakemberek zárt ajtók mögött nagyobb bizalommal tudnának egymáshoz fordulni, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kíván elbújni a nyilvánosság elől.

Az igazgató a zárónyilatkozat tervezetét politikailag kódolt szövegnek nevezte, és kifogásolta, hogy csak egy nappal az esemény előtt kapták meg.

A találkozóra meghívottak ugyanis kaptak egy nyilatkozattervezetet, amit a helyszínen vitattak meg és végül teljesen átírtak, majd miután az átírt változat mellett sem tudott mindenki kiállni, egy közlemény került csak kiadásra.

A részvevők közül egyesek túl keménynek, mások túl finomkodónak találták a zárónyilatkozat tervezetének szövegét. Míg Pressburger, Gyurkovics és a független sajtó munkatársai azt hangsúlyozták, szükség lenne önvizsgálatra, annak elismerésére, hogy az elmúlt időszakban egyes médiumok (az MNT alapításúakra célozva) súlyos szakmai hibákat vétettek, s a jövőben egyfajta garancia kellene arra, hogy ez nem történik meg, addig az MNT alapítású sajtó – a Pannon RTV igazgatója és a Magyar Szó igazgatója és fő- és felelős szerkesztője hevesen tiltakoztak az ellen, hogy ilyesmi belekerüljön a nyilatkozatba. Szerintük ez csak mélyíti az árkokat, megosztó és nem előremutató.

Pesevszki egyébként a zárónyilatkozatról szóló vita során kiemelte, tudja, hogy senki sem hiszi el, hogy őt nem hívják fel a pártirodából, hogyan szerkessze a lapot, mert valóban nem telefonál neki senki és szerinte az MNT által elfogadott újságírói etikai kódex a garancia arra, hogy jó újság készül.

Lehetséges-e a folytatás?

Joggal merül fel a kérdés, hogy azt követően, hogy évtizedek után először egy asztalhoz ültek a vajdasági magyar sajtó képviselői, mi lehet a következő lépés és azt ki lépi majd meg? A nyitás, amely ismét valóban vezényszóra – mégpedig pártvezényszóra történt – valódi nyitás-e vagy pedig csak ideiglenes kármentés?

Kérdésként az is felemerült, vajon mi motiválta az MNT alapítású vezetőket, hogy leüljenek beszélgetni azokkal, akiknek a nevét az elmúlt tíz évben ki sem szabadott mondani? Mi történik majd azokkal a vezetőkkel és felelős szerkesztőkkel, akik továbbra is realitástagadásban élnek? Akik szerint az újságírás arról szól, hogy a kormányon lévőkről írunk, másokról pedig nem?

Az is megválaszolatlanul maradt, hogy meddig tartható fenn ez az állapot, és mi lehetne egy következő találkozó témája ugyanezekkel a részvevőkkel, akik állítólag függetlenül és önállóan, anélkül készítenek ÍGY újságot, csinálnak televíziós műsorokat, hogy fentről odatelefonálnának nekik, továbbá hogy mi és ki lesz a vajdasági magyar újságírás jövője?