Kis ország, nagy cirkusz: a horvát kézilabdázók ünneplése 2.0

Horvát kultúrharc: Zágráb főterén két himnusz szólt, az igazi és az alternatív

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Mielőtt még a lovak közé csapnánk, csak annyit, hogy az alábbiak is szemléltetik, milyen szerencsés ország Horvátország. Ahol a nap témája az, hogy lesz-e népünnepély a főváros főterén az Európa Bajnokságon bronzérmet szerző kézilabda válogatott tiszteletére, és hogy ez alkalommal ki lép fel és énekel – ott nyilván nincs különösebb baj.

Miért volt tulajdonképpen a cirkusz?

Mint már erről értekeztünk néhányszor, Horvátországban az a szokás, hogy amikor a sportolók valamilyen jelesebb nemzetközi fegyvertényt visznek végbe, akkor a főváros népe többezred magával fogadja őket Zágráb főterén.

Ilyenkor piros kockásra vált a világ, magasba emelkednek a nemzeti lobogók és a nemzeti önérzet az eget ostromolja. Tulajdonképpen roppant szimpatikus, semmi másról sem szól, mint arról, hogy örülnek az emberek a sportolók sikerének, és megbecsülésükről biztosítják őket.

A sajátságos diadalmenet eddig még mindig rendbontás, duhajkodás nélkül zajlott le, a rendőrök bámészkodtak, együtt tapsoltak a tömeggel.

Az este dugig megtelt a Jelačić bán tér, ahol Thompson vezényletével többezer torokból zúgott fel a „nemhivatalos himnusz”, a Lijepa li si (Screenshot, HRT2)

Ebbe a megszokott, önjáró koreográfiába kavart bele Zágráb Város globalnyik vezetése. Először 2024-ben, amikor elfelejtett ünnepélyes fogadást szervezni a főtéren a világbajnok vízipólósoknak, most pedig az EB-ről bronzéremmel hazatérő kézilabdázókba kötött bele.

Minden baj kútfeje a főpolgármester és Marko Perković Thompson énekes közötti civakodás.

Miután az utóbbi a zágrábi karácsonyi koncertjén előadta a Čavoglave Zászlóalj című számát, amelynek szerves részét képezi a „Za dom spremni!” (A hazáért készenlétben!) kiáltás, Tomašević főpolgármester nyilvánosan ígéretet tett arra, hogy amíg ő a főpolgármester, addig Thompson többé nem lép fel Zágrábban.

A malőr abban van/volt, hogy a kézilabda válogatott kifejezte azon kívánságát, hogy éppen Thompson énekeljen nekik a főtéren. Mindkét fél kötötte az ebet akaróhoz, mire Tomašević lefújta az ünnepélyt.

Ennek kapcsán elszabadult a pokol

A ráérősebb, pedantériára hajló horvát kollégák szerint az elmúlt 24 órában több mint száz cikk, jelentés jelent meg a horvát médiatérben az esetről.

Kapcsolódó cikk

Hétfő Horvátországban: You are totally crazy people!

Valószínűleg senkit sem lep meg különösebben, hogy a főpolgármester döntését jóval kevesebben igyekeztek mentegetni, mint akik esetenként akár habzó szájjal bírálták Tomislav Tomaševićet.

A HRS (Hrvatski rukometni savez, Horvát Kézilabda Szövetség) és a válogatott irányába számos város vezetőségétől érkezett ajánlat a sportolók fogadására, de végül a Szövetség úgy határozott, hogy ezeket tisztelettel nem fogadja el, mert a színhelynek a fővárosban kell lennie.

A bombát a Jutarnji list napilap portálja dobta be a reggeli órákban, miután exkluzív információik szerint, az ünnepélyes fogadás megszervezését a kormány vállalta magára. A médiatérben kitörő kakofóniát talán csak ahhoz lehetne hasonlítani, amikor annó Szarajevóban lelőtték Ferenc Ferdinándot.

Ellenzék plusz Milanović

A hangulatot, ha ez egyáltalán lehetséges volt, tovább feszítette – az időközben hamisnak bizonyuló – bombariadó, aminek köszönhetően a főpolgármester sajtótájékoztatóját áthelyezték a Főpolgármesteri Hivatalból a Lisinski Hangversenyterembe, illetve a rendőrség tűzszerészei betoppantak a Bírunk! (Možemo!) pártszékhelyére.

Az ellenzéki narratíva nagyjából úgy foglalható össze, hogy Zoki Bond (Milanović) egyenesen államcsínyt emlegetett -, mert a kormány alkotmány- illetve törvényellenesen belegázolt az önkormányzatok jogkörébe.

A kézilabdázók köszöntése a Barátaim című szerzeménnyel zárult, amelynek a refrénje az, hogy „barátaim, mindig gondolok rátok”. Az üzenet pedig úgy szólt, hogy egy következő nemzetközi verseny után megint ugyanitt (Forrás: HRT2)

Ezt megfelelő mennyiségű pátosszal fejelték meg, és a horvát belpolitikára (is) jellemző személyeskedéssel, amit nincs szándékunkban közvetíteni. Itt még csak annyit, hogy az ellenzék szerint a kormány nem dönthet a helyi rendezvények megtartásával kapcsolatban – amire a kormánypárt FB bejegyzéssel válaszolt, miszerint jellemző baloldali kettős mércéről van szó, mert 2012-ben a Milanović-kormány elrendelte a spliti Pride megtartását, annak ellenére, hogy azt az önkormányzat ellenezte.

A kormány kommentárja az egész tajtékzására csak annyi volt, hogy az alkotmány és a törvények értelmében a horvát kormány az ország fő végrehajtó szerve. Azaz mondjon ki mit akar, a végén az lesz, amit a kormány mond és akar.

Öt fillér, cent és kopejka

Miután az ügyben nem kell retorziótól tartani, a tudósító nyugodtan hozzácsaphatja a saját szerény véleményét is. Ez jobbára abban merül ki, hogy ismételten kiderült, hogy a kormány és az ellenzék nem ugyanabban a ligában focizik.

Az újfent kormányváltást hallucináló ellenzék ez esetben is tanúbizonyságát tette annak, hogy menyire nem ért a politikához. Ilyen helyzetben, amikor egyértelmű, hogy az ország körülbelül 70 százaléka Thompson rajongó, csak öngyilkosságra hajlamos, vagy önnön nagyságától megrészegült köztisztviselő ragadathatja el magát annyira, hogy betiltson egy hagyományos, országos jelentőségű rendezvényt.

A kézilabdázók fogadása a zágrábi Franjo Tuđman repülőtéren, ebből az alkalomból Ivan Martinović, csapatkapitány kijelentette, hogy „nem akarnak a politikába keveredni, de megérdemelnek egy kedves fogadtatást Thompsonnal”. A háttérben látható pólón Tomislav Tomašević főpolgármester áthúzott arcképe látható, ebből a pólóból biztosan sok fogy a napokban (Forrás: Večernji list)

Egy magát politikusnak nevező ember felméri a helyzetet és azt mondja, hogy most az egyszer kivételt tesz és engedélyezi Thompson fellépését. Illetve kilátásba helyezi, hogy abban az esetben is hajlandó kivételt tenni, ha a focisták is éremmel térnek haza a világbajnokságról.

Ennyi. Rövidre zárja az egészet és ahelyett, hogy tovább erősítse Thompson PR-jét, hallgat és okosabbnak bizonyul. Ez vonatkozik az ellenzék egyéb összetevőire is: ez nem alkalom a kormány támadására.

Plenković lecsapta a magas labdát és poénokat szerzett a köznépnél, ami egyébként nem szokott túl jól menni neki. Ha ez így megy tovább, Thompson szállítja az újabb választási sikert a HDZ-nek, és nem az SDP által belengetett, gyakorlatilag megvalósíthatatlan négynapos munkahét bűvöli el a választópolgárokat.