Szerbia
A rezsim bosszúja: Szerbiában 75 igazgató lemondott, 100 leváltásra került
Szeptember elsején Szerbiában is megszólalt a csengő az iskolákban, de a tanévkezdést nem az öröm, hanem az emlékezés és a tiltakozás hangulata határozta meg. Az újvidéki tragédia tíz hónapos fordulóján országszerte némaságba borultak a városok, miközben több településen is a „nem megfelelőnek” ítélt pedagógusok és óvónők eltávolítása miatt vonultak utcára a szülők, diákok és tanárok
Szeptember elsején ugyan elkezdődött a tanév Szerbiában is, de az első nap egybeesett az újvidéki tragédia tizedik hónapfordulójával, amelyre országszerte békés tüntetésekkel és 16 perces néma csenddel emlékeztek. Újvidéken a békés tüntetések incidensekbe torkolltak, az iskolakezdést pedig beárnyékolták az iskolák, óvodák elleni tüntetések, amelyeket pedig a “nem megfelelő” igazgatók, tanárok és óvónők elbocsátása, leváltása, áthelyezése miatt tartottak több városban.
Hatvanötezer elsős az iskolapadban
Az általános iskolát 530 ezer diák kezdte meg, köztük 65 ezren kezdték meg az elsőt. Középiskolába 240 ezren iratkoztak, köztük 62 ezren elsőbe. Kisebbségi nyelveken 27 ezer általános, és 8800 középiskolás diák van. Ebből az elmúlt években átlagosan 1200 a magyar elsősök száma. A pontos adatokat azonban csak szeptember végén tudjuk meg.
Dejan Vuk Stanković szerb oktatási miniszter a rezsimhű Informer televízióban, nem ez az egyetlen videó/fotó róla, amelyen nyilvánosan az orrát turkálja. Stanković a szerb elnök „Mozgalom a népért és az államért” elnevezésű formációjának a tagja, tehát a miniszteri posztra szóló politikai legitimációja egyenlő a nullával
A Macut kormány oktatási minisztere, Dejan Vuk Stanković azt mondta: az előző nehéz iskolaév után a cél, hogy normalizálják az oktatást, véget vessenek „az oktatási rendszer elpolitizálásának”, mindezt azzal magyarázva, hogy ezzel “eleget tegyenek a szülők és elsősorban a diákok elvárásainak”.
Néhány általános és középiskolában azonban vagy rövidítettek voltak az órák, de volt, ahol el sem kezdődött a tanítás. Ilyen például a valjevói gimnázium, valamint a belgrádi Pavle Savić Általános Iskola, ahol pénteken, a tanítás előtt két nappal, leváltották az igazgatót, ezt pedig nem fogadják el sem a tanárok, sem a szülők, de a diákok sem: tüntettek az iskola előtt.
A miniszter azonban rövidre zárta az ezzel kapcsolatos témát, s azt mondta, már kedden megérkezik az új igazgató és “rendet tesz”, lesz tanítás.
Miniszter: Hetvenöt igazgató lemondott, százat leváltottak
Az oktatási miniszter szerint minden leváltás az oktatási felügyelőség megfelelő jelentésein alapult, és világosan megállapított szabálytalanságokra épült, amelyek az iskolák vezetésében történtek. Ami az igazgatókat illeti, 75-en különböző okokból lemondtak az elmúlt időszakban, ami az összes iskola mintegy 2–3 százalékát érinti, a többieket leváltották.
A leváltás körülbelül száz embert érint a 1.680 közép- és általános iskolából, ami, a miniszter szavai szerint “semmiféle represszív vagy bosszúálló intézkedést nem jelent”.
Ami a határozott idejű szerződéssel rendelkező tanárok szerződésének meghosszabbítását illeti, Stanković elmondta, hogy ezek a szerződések attól függően hosszabbodnak meg vagy nem, hogy az illető hogyan látta el azt a munkát, amire a határozott idejű szerződést kapta, illetve hogy van-e szükség a munkafolyamatban az adott pozícióra.
Hangsúlyozta, hogy a szerződéseket azokkal a tanárokkal hosszabbítják meg, akik részt akarnak venni az oktatási folyamatban, és akik ezt munkabírásukkal, elkötelezettségükkel és tudásukkal kiérdemlik.
– Politikai okokból nem lehet munkalehetőséghez jutni az oktatásban. Lehet, hogy valamelyik politikai szervezetben igen, de a szerbiai oktatási rendszerben csak a munkát, a szorgalmat és az elkötelezettséget értékelik – mondta a Vuk Stanković szeptember elsején.
A párhuzamos valóság
Nem kell Szabadkától távolabb menni ahhoz, hogy néhány példán keresztül szemléltessük, hogyan is néznek ki ezek a leváltások és elbocsátások, amelyek a miniszter szerint semmiképp sem bosszúból, hanem szakmai elvárások miatt történtek.
Leváltották a szabadkai Politechnikai Középiskola igazgatóját, Iso Planićot, aki hosszú évek óta kiemelten sikeresen vezette az intézményt, száz százalékban élvezte a tanári és nem tanári kar támogatását is. Szeptember elsejétől munkanélküli. Ebben a középiskolában a tanárok nagy része blokádban volt több mint fél éven át.
Leváltották az Október 10. Általános Iskola igazgatónőjét Szabadkán, Melinda Kis Đurićot. Ebben az iskolában törvényes sztrájk volt, de a május 17-i, szabadkai nagy egyetemist tüntetés alkalmával az iskola tornatermében alhattak a gyalog érkező tüntetők.
Ugyanez a helyzet a szintén szabadkai Kizúr István Általános Iskolával is.
Nem hosszabbították meg a szerződését Beszédes Andrea matematikatanárnőnek a bajmoki általános iskolában, ahol több mint tizenöt évig tanított, és sorra nyerte diákjaival a versenyeket. Szaktanár nem lett helyette, de azzal a magyarázattal bocsátották el, hogy nincs meg a megfelelő mesterfokozata a tanításhoz.

Beszédes Andrea, a bajmoki iskolából menesztett matematika tanárnő beszéde Topolyán a Mondj nemet – Topolya ébren van! elnevezésű tüntetésen. A beszéd itt hallgatható meg!
Érdekes, 15 éven át megfelelő volt, csak azt követően vált hiánnyá, hogy Beszédes Andrea nyíltan kiállt a diákok mellett, sétált velük, diákjait becsületre tanította.
Mindeközben nem tudni, hogy ki fogja tanítani a matematikát, mert szaktanár nincs, ahogyan nincs a Sonja Marinković Általános Iskolában sem, ahol ezt a tantárgyat vagy tanítónő, vagy biológia szakos adja elő éppen.
Tüntettek hétfőn, a tanév első napján az Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatósági épülete előtt is a szülők. Azért, mert indoklás nélkül, és anélkül, hogy velük előtte felvették volna a kapcsolatot, áthelyeztek több mint harminc óvónőt – legtöbbjüket a lakóhelyüktől a legtávolabb, perifériára, falura, valamint áthelyeztek gyerekeket is, anélkül, hogy a szülőket időben értesítették volna.

Nem volt örömteli az iskolaév (óvodaév) kezdete a szabadkai Naša Radost (A mi örömünk) szabadkai Iskoláskor Előtti Intézményben sem (A szerző felvétele)
Mindezt – mint azt a Naša Radost szabadkai Iskoláskor Előtti Intézmény pedagógusa, Violeta Vrcelj Odrić hétfőn a csalódott és dühös szülőknek elmondta, a szakma, vagyis a pedagógus és pszichológus tudta nélkül, hozta meg a döntést a vezetőség. Ez utóbbi nem áll szóba a szülőkkel. Hiába csengettek, senki sem nyitott nekik ajtót, a petíciót a rendőrség jelenlétében sem volt hajlandó senki átvenni a szülőktől, mert az igazgató és helyettese nem voltak ott.
Szeptember elsején ugyanis városnapot ünnepelt Szabadka.

